Home Főhírek Gazdaság Az ÁSZ-elnök szerint Magyarország túllépett a krízisen

Az ÁSZ-elnök szerint Magyarország túllépett a krízisen

hirmagazin 2015 05 26 064656
2015. 05. 26. – 06:27
forrás: MTI

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat „azt sugallja”, hogy Magyarország túllépett a krízisen, a büdzsé nem egy válsággal küzdő állam viszonyait mutatja be, nem jelennek meg a szükséggazdálkodás jellemzői – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Napi Gazdaságnak adott interjújában.
A gazdasági napilapban az ÁSZ elnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a költségvetés „nincs kicentizve”, azaz a javaslat messze a felső határként felfogható három százalék alatti hiánnyal számol. Lényeges emellett, hogy összességében 200 milliárd forintot meghaladó tartalék szerepel a tervek között úgy, hogy az államadósság-mutató csökkentésének elvárását is teljesíti a javaslat.

Domokos László szerint a 2016-os büdzsé kínál lehetőségeket, gazdasági mozgásteret. Hozzátette, a cégeket és a magánszemélyeket is segíti az, hogy az Országgyűlés a korábban megszokott őszi időpont helyett már júniusban megtarthatja a költségvetés zárószavazását.

Az adómérséklések kapcsán azt mondta, ami jó az embereknek, az jó a költségvetésnek is, ugyanis az adóterhek csökkentése jórészt kedvező gazdasági folyamatokhoz vezetnek, hiszen „hajthatja” a fogyasztást, az elköltendő összegek tehát nem hitelből származnak. A lakosság úgy emelheti életszínvonalát, hogy a pénzt nem a bankvilágtól kapja, azt nem kell idővel visszafizetnie.

Az állami bevételekről szólva Domokos László azt mondta, az ÁSZ a jövő évi adóbevételek 85 százalékát megalapozottnak minősítette szemben a 2015-ös 51 százalékkal. Szerinte a lényeges emelkedés oka az, hogy jövőre nem lép életbe új adónem, s a meglévő terhek sem emelkednek, miközben a gazdaság kifehérítését szolgáló pénztárgép-rendszer és az elektronikus árufuvarozási rendszer hozza a remélt bevételeket.

Kiadási oldalon azonban több esetben jelentős kockázatra derült fény – mondta az ÁSZ elnöke, aki az oktatás és az egészségügy területét említette. Domokos László szerint nyilvánvalóan nem tartható fenn sokáig, hogy egyes állami szereplők hatalmas összegekkel tartozzanak üzleti partnereiknek. Feltette a kérdést, „milyen üzenetet hordoz, ha már maga az állam sem egyenlíti ki a számlákat a vállalt határidőre, s miként tűrhetik el az állami döntéshozók, hogy tízmilliárdos összegben halmozódjanak fel a kórházak, az oktatásügy lejárt számlái.

Domokos László az interjúban beszélt arról is, hogy a főbb állami ellenőrző hatóságok – a munkaügyi, az adóügyi, fogyasztóvédelmi és a pénzpiaci szervezetek – rendszerszintű átalakítását is sürgeti az ÁSZ.

Exit mobile version
Megszakítás