A 90 éves filmrendezőt köszöntjük! A Szerelem adta a legtöbbet pályája során Makk Károlynak, mondta a filmrendező egy londoni moziban egy különleges vetítés szünetében.
Ritka alkalom volt, amikor egymás után játszották a Szerelem (1971) és az Egy hét Pesten és Budán (2003) című filmjét, rögtön annak elkészülte után. Roppant kíváncsi voltam, hogy az összetartozó filmek láttán a nem magyar nézőknek is átjön-e, hogy fél évszázad árnyaival nézünk szembe a nagy érzések mellett. Értik-e az egykori vasfüggönyön túl is a számunkra egyértelmű filmes jelzéseket? A Mayfair Cinema közönsége 2004 szeptemberében állva tapsolt, és ünnepelte Makk Károlyt.
1971-re már sokat lazult, de még mindig nagyon kemény volt a politikai rendszer Magyarországon. A most 90 éves Makk Károlytól is azt kérdeztem a londoni vetítésen, hogy mi mentette meg a betiltástól a számára legfontosabb filmet:
– Elkészültekor azonnal a közönség elé kerülhetett a Szerelem?
– Amikor a filmet befejeztük, és bemutattuk az illetékeseknek, egy kéthetes csönd következett. Ezalatt mi, filmesek nem tudtunk semmit. Lassan kiderült, hogy a kéthetes hallgatás alatt a vezető elvtársak, a legnagyobbak is, meditáltak, hogy mi legyen a film sorsa. Utóbb megtudtam, hogy a feleségeik hihetetlen módon letolták őket, hogy ne legyenek ilyen gyávák. „Ti is benn ültetek a sitten, és mi ugyanígy vártunk kinn!”, mondták férjeiknek, és végül amikor a film kijött, nagyon nagy siker lett. Rögtön megszerette a közönség.
– Mondhatjuk akkor, hogy az asszonyok rendezték el ennek a filmnek a sorsát?
– Ebben egyetértünk, meg kell mondanom, hogy a legjobb kezek ragadták magukhoz a film ügyét. Ha az asszonyok csinálnának sokkal több dolgot, akkor szerintem a világ sokkal jobban működne!
– Meglepődtem, hogy nem a mozi előcsarnokában beszélgetett, hanem beült a nézőtérre. Nem szokta moziban visszanézni a filmjeit.
– Számomra az volt meglepő, hogy ez a film ennyi évtized elteltével még mindig tartja magát, és erős hatást vált ki a nézőkből. Rendezője válogatja, hogy bemegy-e a saját vetítésére, én nem szoktam végignézni a saját filmjeimet. Ezen a kettős vetítésen csak belecsöppentem az elejére, de a moziban ragadtam.
– Az utolsó fél óra volt fontos önnek?
– Igen, az utolsó pillanatokra mindig kíváncsi vagyok, akkor érdekel a legjobban a közönség reakciója. Azt éreztem, hogy Londonban jól hatott a nem magyar nézőkre is.
– Honnan tudta? A leghátsó sorban ült le, csak az emberek hátát láthatta.
– A mozdulatlan hátak sokat elárulnak. Ahogy a mozgó hátak is.
(fotó: Makk Károly a szerzővel, a Szerelem vetítésén a londoni Mayfair Cinemában)
– A szocializmusban született magyarként én még könnyen értem az olyan egyértelmű utalásokat a Szerelemben, amikor egy ház előtt megáll egy fekete autó. Vajon az utánunk jövő generációk is érteni fogják, hogy mit jelentett az, amikor egy fekete autó megállt egy ház előtt? Meddig él ez a film?
– Nem tudom. Őszintén mondom, hogy fogalmam sincs. A probléma tényleg az, hogy ezt akkoriban mindenki értette az úgynevezett szocialista országokban. A lengyelek, a csehek és a kelet-németek is, de a magyarok, a bolgárok és a tömb többi országában élők közül sokak családja vagy ismeretségi köre közvetlenül megtapasztalta mindezt.
– Épp ezért a saját generációjának készítette, vagy fontos az is, hogy utókor is pontosan értse?
– Persze, hogy fontos, hiszen a film a hétköznapi dumával ellentétben objektivizálja a történéseket, ezáltal őrzi meg a múltat a jövő számára. Ez egy rendezőnek fontos kell, hogy legyen.
– A 2003-ban elkészült Egy hét Pesten és Budán című filmet sikerült a Szerelemben is játszó színészekkel, Törőcsik Marival és Darvas Ivánnal leforgatni.
– Igen, nagyszerű, hogy erre lehetőség volt, és ennél a filmnél még komplikáltabb, hogy a későbbi nézők majd mit tudnak megfogni. Ha nehezebb értelmezni a film által feldolgozott valóságot a külföldi nézők vagy a jövő generációk számára, az a mi hibánk. Talán már mi magunk is unjuk részleteiben azt közölni, ami nekünk természetes, mert abban éltünk. Lehet, hogy óriási hibát követünk el azzal, hogy nem adunk elég információt azok számára, akik az akkori vagy a mostani közegben nem éltek velünk.
– A kétszeres Oscar-díjas színésznő, Luise Rainer is eljött a Szerelem folytatásaként emlegetett film londoni bemutatójára, pedig ő egy másik filmjében, A játékosban alakítja a nagymamát.
– Ő a világ egyik színészcsodája. A Dosztojevszkij könyve alapján forgatott film, A játékos nagy nemzetközi sikerrel örvendeztetett meg, de ott ne felejtsük el, hogy angolul ment a kópia.
– Arra már nem is emlékszem, hogy milyen nyelven láttam, arra viszont igen, hogy versenyen kívül kérte bemutatni a magyar filmszemlén.
– Nem mindig fontos a versengés, és nem is lehet mindig egyenlő a megmérettetés. A játékost a magyar filmekhez képest sokkal nagyobb költségvetéssel készíthettük. A kilencvenes évek elején nálunk a rendezők 40 millió körüli összegekből hoztak ki egy egész estés filmet, A játékosnak pedig ikszmillió dolláros költségvetése volt, és minden, ami kellett a filmhez, az adva volt.
– Mégis rendre azt mondja, hogy a Szerelem adta önnek a legtöbbet.
– Érdekes módon a világon bárhol vetítettük, évtizedek alatt a legkülönbözőbb helyeken, a legkülönbözőbb kultúrájú országokban is hatott a nézőkre. Azt gondoltam, hogy ez a történet teljesen érthetetlen például Peruban, de azt tapasztaltuk, hogy a kecsua indiánokkal kevert perui közönség kisírt arccal jött ki a moziból. Én nem tudom, mi játszódik le bennük, azt tőlük kellene megkérdezni. De hogy ezáltal ad nekem is sokat, az tény.
Makk Károlyt afféle meglepetés-gálával szerették volna köszönteni 90. születésnapján mindazok, akik szeretik, de ez természetesen hamar kitudódott, mosolyra fakasztva a rendezőt.
A Müpában végül „Szeretni kell” – Makk Károly 90 címmel zenével, verssel, személyes történetek felidézésével, filmbejátszásokkal és számos meglepetéssel köszöntötték barátai és kollégái. Termékeny és műfaji tekintetben is gazdag pályája ellenére még ma is leggyakrabban azt kérdezik tőle, hogy miről csinálna filmet.
Írta Ács Gábor
Forrás: euronews
