Szobafestőktől, színházi díszletfestőktől tanult először, mégis már tizenhét éves korára arcképmegrendelései voltak.
Szülei szegények voltak, ezért sokat nélkülözött, de a rajzolás mindig kiutat jelentett a hétköznapokból. Kezdetben tanulótársait, majd Katona Zsigmond és báró Kemény Simon arcképét is felvázolta.
Ő volt Barabás Miklós festő, aki éppen 118 éve halt meg.
Barabás Miklós Márkusfalván született 1810. február 10-én. Szegény családban nőtt fel, sokat kellett nélkülöznie. A nagyenyedi kollégiumban tanult, és már ekkor a rajzolás volt a szenvedélye. Így 18 éves korában Kolozsvárra ment, hogy egy Gentiluomo nevű, éppen ott tanító olasz festőtől megtanulhassa az olajfestés alapjait. Az új ismeretek csak még több tudásszomjhoz vezettek, így Bécsbe indult, ahol bejutott a Képzőművészeti Akadémiára, bár csak néhány hónapig tanult ott. Megfigyelte a bécsi polgári arckép- és életképfestészet jellemzőit, az előnyös modellbeállítást, derűs arckifejezés festését.
Később visszatért Kolozsvárra, ahol már ismert portréfestőként tevékenykedett, majd Bukarestbe ment, ahol divatos arcképfestőnek számított, és jól keresett portréival, miniatűrjeivel. Ennek köszönhetően nyílt lehetősége arra, hogy álmát megvalósítsa: azaz Itáliában tanulhasson. Úti célja Velence lett, ahol letáborozott a képtárakba, és egész nap vázlatokat készített, tanulva a nagy elődöktől. Majd itt szerzett barátjával bejárták Olaszországot, eljutva Bolognába, Firenzébe, Rómába, Nápolyba.
Hazánk legnagyobbjait örökítette meg
Gazdag kincsével – tapasztalataival, emlékeivel – tért haza Pestre, ahol első sikerét Veronese Európa elrablása című festményéről készített másolatával aratta. Ettől kezdve ő lett az egyik legkeresettebb magyar arcképfestő. Hazánk legnagyobbjait örökítette meg, akik művészetükkel, tetteikkel beírták magukat a történelembe. Többek között báró Wesselényi Miklósét, Vörösmarty Mihályét, Petőfi Sándorét, gróf Széchenyi Istvánét, és Arany Jánosét.
Megvette a ma kulturális eseményeknek otthont adó Barabás-villa számára a Városmajor utca 44. sz. alatti szőlőbirtokot, majd letelepedve feleségül vette a konstanzi születésű Bois de Chesne Zsuzsannát. Ettől kezdve kizárólag a művészetnek élt, visszavonultan, elmélyülten alkotott. Rengeteg biedermeier zsánerképet és tájképet festett, az irodalmi lapok, évkönyvek számára grafikai illusztrációkat készített, de festett boltcégért, illusztrálta a költők műveit, rajzolt divatlapoknak, a negyvenes évektől pedig litográfiákat is alkotott, és a művészet elméleti kérdéseivel is foglalkozott.
A Bach-korszak nehéz időszak volt a számára, de ezt követően lehetővé vált a Képzőművészeti Társulat megalakítása, melynek kezdeményezője, majd haláláig elnöke volt. A magyar biedermeier festészet egyik legnagyobb művésze volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, aki haláláig dolgozott, egészen 1898. február 12-ig.
Forrás: kultura
