Az Aradi Vértanúk életrajza:
Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc leverése után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.
Mindegyik aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív vagy kilépett császári és királyi tiszt volt, a szabadságharc végén a honvédseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rendfokozatot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért sorolták a tábornokokhoz, mert a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított. Egyébként egyikük tábornoki rendfokozatát sem ismerték el hivatalosan az osztrákok. A vértanúk között Kiss Ernő honvéd altábornagy volt a rangidős, aki korábban cs. és kir. ezredes volt, a többiek a közös hadseregben ennél alacsonyabb tiszti rendfokozatokat viseltek.
Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte.
Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.
„ …a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol. ” – Ferenc József utasítása Haynau számára
Az aradi vértanúk:
– Knezić Károly
– Nagysándor József *
– Damjanich János
– Aulich Lajos
– Lahner György
– Poeltenberg Ernő
– Leiningen-Westerburg Károly
– Török Ignác
– Vécsey Károly
– Kiss Ernő
– Schweidel József
– Dessewffy Arisztid
– Lázár Vilmos
Nagysándor József
Nagysándor József (Nagy-Sándor József, Nagyvárad, 1803. augusztus 19.[1] – Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy[2], az aradi vértanúk egyike.
Életrajza
A Nagyvárad-olaszi Római Katolikus Plébánia irattárában őrzött anyakönyvek tanúsága szerint 1803. augusztus 19-én született Sándor József János néven Nagyváradon, szülei Sándor József és Tatzel Jozefa. Összesen nyolcan voltak testvérek, akik közül Józsefen kívül csak Károly és Johanna érték meg a felnőttkort. A Sándor családnév Nagy-Sándorra történő megváltoztatására valamikor 1809 és 1816 között került sor, ennek pontos okát nem tudni.
Tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban (ma: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) végezte. Katonai szolgálatát a császári hadseregben kezdte, 1823-tól előbb az ötödik, majd a második huszárezredben szolgált. 1844-ben nyugállományba vonult. 1848-ban ismét szolgálatba állt a magyar hadseregben, őrnagyi kinevezést nyert a Pest vármegyei lovas nemzetőrségnél. Ezután Torontál vármegyébe vonult, ahol október–decemberben sikeresen akadályozta meg az aradi és a temesvári osztrák helyőrségek érintkezését. 1849 januárjában Kiss Ernővel részt vett Pancsova megtámadásában is. A déli harcokban való kiváló teljesítményéért előbb alezredessé majd ezredessé léptették elő. Damjanich Jánossal együtt Kiss Ernő lemondását sürgette. Amikor Damjanich János átvette a bánsági hadtestet, a lovasdandár parancsnoka lett.
Először az 1849. március 5-ei szolnoki csatában szétvert ellenség maradványait üldözte. Az ütközetben tanúsított hősiességéért 2. osztályú érdemjellel tüntették ki.
Damjanich Duna–Tisza közti harmadik hadtestével együtt részt vett a szolnoki, tápióbicskei, isaszegi és váci csatákban, ekkor (április 5-én) tábornokká léptették elő. Részt vett a nagysallói, majd április 26-án a komáromi csatában is. Görgei Artúr táborában harcolt Buda ostromában. Az ószőnyi csatában mint utóvéd játszott szerepet.
A tokaji átkelés után 1849. augusztus 2-án Debrecen mellett megütközött a hatszoros túlerőben lévő cári sereggel, amelytől vereséget szenvedett. Görgeyhez Nagyváradon csatlakozott, seregeivel Schlik tábornokkal készült megütközni, de Görgei parancsa ebben megakadályozta… Amikor tisztjeivel Lugosnál Bem seregeihez akart csatlakozni, megjelent a Görgey diktátorságáról szóló proklamáció, így ő követte Görgeyt Világosra, ahol letette a fegyvert.
Nem tartozott a Görgeyt támogató tisztek közé, többször is felhívta Kossuth Lajos figyelmét a szemmel tartására. A hadtanácsban kijelentette: „hogyha valaki diktátorrá akarna lenni, ő Brutusává válnék”.
Emléke
Nevét több iskola is őrzi, köztük a budakeszi gimnázium. Győrben, Debrecenben és Tatán utcát neveztek el róla. Nevét viseli a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Székesfehérváron.
Nagysándor József a Magyar életrajzi lexikonban
Nagysándor József (Nagyvárad, 1804. okt. 17. – Arad, 1849. okt. 6.): honvéd tábornok, aradi vértanú. 1823-tól a császári hadseregben teljesített szolgálatot; 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba, 1848-ban a m. kormány szolgálatába állott; őrnaggyá nevezték ki a Pest vm.-i lovas nemzetőrséghez. Csapatával Torontál vm.-ben eredményesen harcolt a császári csapatok ellen, okt.-dec.-ben sikeresen akadályozta meg az aradi és temesvári osztrák helyőrségek érintkezését. Okt. 31-én alezredessé nevezték ki. 1849 jan.-jában Kiss Ernő altábornagy oldalán vett részt Pancsova megtámadásában. Utóbb ezredesi rangban Damjanich Duna-Tisza közi III. hadtestében az egyik lovasdandár parancsnokaként kitűnt a szolnoki, tápióbicskei, isaszegi és a váci csatákban. Ekkor tábornokká lépett elő. Görgey táborában az I. hadtest parancsnokaként részt vett Buda ostromában, serege az elsők között nyomult be az ostromlott várba. Részt vett az ószőnyi csatákban mint utóvéd. A tokaji átkelés után a dél felé vonuló sereg oldalát fedezte, ekkor ütközött meg Debrecen mellett a hatszoros túlerőben levő cári sereggel, amelytől vereséget szenvedett. Nagyváradon ismét csatlakozott Görgeyhez; aug. 9-én Aradra ment és serege maradványaival Schlickkel készüllt megütközni, de Görgey parancsa ebben megakadályozta. Tisztjeivel Lugosnál Bemhez akart csatlakozni, amikor megjelent a Görgey diktátorságáról szóló proklamáció. Így Görgeyt követte Világosra. ~ nem tartozott a Görgeyt támogató főtisztek közé, már Buda ostroma után felhívta Kossuth figyelmét Görgey szemmel tartására. Világos után az aradi várban a császári vészbíróság kötél általi halálra ítélte. 1849. okt. 6-án tizenhármuk közül ötödiknek végezték ki. – Irod. Hamvay Ödön: Az aradi tizenhárom (Bp., 1904).
Nagysándor József tábornok búcsúlevele az MNO 2014.október 6. napi cikke, Hermann Róbert hadtörténész, történész szakértő írása
Az aradi vértanúk emlékét immár 165 éve ápolja a magyar nemzet, és a közvélemény mindig különös figyelemben részesítette a róluk előkerült újabb adatokat, dokumentumokat, a velük kapcsolatos tárgyakat. Bízvást mondhatjuk, e tekintetben az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb dokumentumlelete az október hatodikán kilencedikként, a bitófára ítéltek közül ötödikként kivégzett Nagysándor József vezérőrnagy nemrég előkerült búcsúlevele, amelyet nagybátyjához, Nagysándor Imréhez, a kalocsai érsekség orvosához és családjához intézett. (A levél a Központi Antikvárium következő árverésén szerepel majd.)
Az aradi vértanúk börtön- és búcsúleveleinek kiadása már a XIX. században megkezdődött. Első, teljességre törekvő gyűjteményüket Katona Tamás adta ki Az aradi vértanúk címmel 1979-ben megjelent kétkötetes forrásgyűjteményében. Ebben összesen negyven, 1849. augusztus vége és október 5. között írott levelet találunk. A legtöbb Damjanich Jánostól származik (13 levél). Leiningen-Westerburg Károlytól hét, Kiss Ernőtől öt, Nagysándor Józseftől és Poeltenberg Ernőtől négy-négy, Lázár Vilmostól három, Dessewffy Arisztidtól, Schweidel Józseftől és Vécsey Károlytól egy-egy levelet tartalmazott ez a kiadvány. Az 1983-ban megjelent második kiadás Poeltenberg Ernő két, a 2002. évi negyedik pedig Poeltenberg négy levelével, illetve Schweidel József végrendeletével és nyilatkozatával bővült.
Az elmúlt években az egykori Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményének magyar és román muzeológusok és történészek közös munkájával történt feldolgozásakor a kéziratos emlékanyagból előkerült néhány, korábban csak publikációkból ismert levél eredetije, de a kutatók ráleltek a vértanúk néhány eleddig ismeretlen és kiadatlan börtönlevelére is. Közülük kettő Lázár Vilmostól, egy Leiningen-Westerburg Károlytól, egy pedig Vécsey Károlytól származik.
A vértanúk közül Aulich Lajostól, Knezic Károlytól, Lahner Györgytől és Török Ignáctól jelenleg egyetlen levelet sem ismerünk, noha a korabeli visszaemlékezések alapján feltételezhető, hogy mindegyikük legalább egy búcsúlevelet írt; de a többiek esetében is tudunk jelenleg már nem ismert börtönlevelekről. Nagysándor (mint Merényi-Metzger Gábor kutatásaiból tudjuk, eredetileg Sándor) József 1803. augusztus 19-én született Nagyváradon. 1819-ben lépett be a cs. kir. hadseregbe, előbb az 5., majd a 2. huszárezredben szolgált, ez utóbbinál Kiss Ernő parancsnoksága alatt, és együtt Vécsey Károly gróffal. 1847-ben főszázadosi rangban nyugalmaztatta magát. 1848. június 19-én István nádor kinevezte Pest város egyik nemzetőr őrnagyává.
Szeptember 15-én áthelyezték Nagykikindára. Ettől kezdve részt vett a délvidéki harcokban. November 1-jén alezredessé nevezték ki, és egy többnyire nemzetőri alakulatokból álló dandárral Temesvár környékén működött. 1849. január 25-én ezredessé léptették elő, s hadosztályparancsnok lett a bánsági, majd a III. hadtestnél. Az 1849. március 5-i szolnoki ütközetben tanúsított vitézségéért megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát.
A tavaszi hadjáratban a fősereg lovassági parancsnoka volt, április 7-én Kossuth tábornokká léptette elő. A hónap végén átvette az I. hadtest parancsnokságát. Buda bevételénél személyesen vezette rohamra katonáit a Fehérvári-kapu mellett lőtt résnél. Júniusban a Vág mentén harcolt Szerednél, majd részt vett a július 11-i komáromi és a 15–17-i váci csatában, az augusztus 2-i debreceni ütközetben. Ez utóbbiban az orosz főerők, mintegy nyolcszoros túlerő ellen harcolt. Az ő hadteste vívta a feldunai hadsereg utolsó ütközetét augusztus 10-én Németság és Újság között. A tábornok Kossuth feltétlen hívei közé tartozott, köztársasági érzelmű volt, és magával a fővezérrel, Görgeivel is szembeszállt, ha úgy vélte, hogy az a polgári kormányzattal került szembe.
Nagysándor Józseftől eleddig a nővéréhez, Schmidt Jánosnéhoz 1849. szeptember 8-án, a sógorához, Schmidt Jánoshoz szeptember 9-én, a menyasszonyához (egyben unokahúgához), Schmidt Emmához szintén szeptember 9-én, végül a Vinkler Brúnó aradi minorita szerzeteshez október 6-án hajnalban írott leveleket ismertük. Ez utóbbiban arra kérte Vinklert, hogy „ígérete szerint méltóztassék Pestre Schmidt János rokonomnak, Kalocsára Nagysándor Imre érseki orvos bátyámnak s Lugosra Ungváry János rokonomnak nehány vigasztaló sorokat írni”. E levelet személyesen adta át az őt felkereső Vinklernek, egyben megajándékozta „egy, a harc folyama alatt használt térképpel”. A vele „rokonérzelműleg” elbeszélgető Sujánszky Euszták szerzetest „emlékül saját szivartokjával ajándékozá meg”. „Fölkért azután – írja Vinkler –, hogy a szomszéd szobában levő Gáspár Endre honvéd tábornokhoz […] mennék be, s nevében tőle végbúcsút vegyek.”
Nagysándor ötödikként lépett a bitófa alá. „Ma nekem, holnap neked” – mondta a kivégzésen jelen lévő Karl Ernst hadbírónak. A vértanúk többségéhez hasonlóan a kivégzés helyén temették el, s földi maradványai csak 1932-ben, a Maros megrongálódott töltésének erősítése idején kerültek elő. Az újonnan előkerült levelet Nagysándor a nagybátyjának, Nagysándor Imre kalocsai érseki orvosnak írta. Merényi-Metzger Gábor kutatásaiból tudjuk, hogy Nagysándor Imre 1775-ben született Nagyváradon, római katolikus családban. 1799. november 21-én avatták orvosdoktorrá. 1824-től volt kalocsai érseki orvos, 1829-től a pesti egyetem orvoskarának tanára, 1836-tól Szatmár vármegye táblabírája, 1845-től a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesületének tagja. 1850. május 19-én hunyt el Kalocsán, a 75. életévében. Feleségét, a levélben említett „kedves jó nénémet” Kauffer Annának hívták, és 1787 körül születhetett. Két évvel élte túl a férjét, szintén Kalocsán hunyt el 1852. április 17-én.
A levélben említett Emma és Nina (Anna) az ő gyerekeik voltak. Anna 1826 körül születhetett, és 1848. szeptember 13-án kötött házasságot Kalocsán a levélben szintén említett, akkor 26 éves Csernyus István izsáki lakossal. Nagysándor Anna 1891. január 28-án, Kalocsán hunyt el, 65 éves korában; a férje ekkor még élt.
Kováts vagy Kovács Róza a tábornok unokahúga volt. Miután Nagysándor testvére, Johanna (1805 körül – 1869) férjét Schmidt Jánosnak hívták, viszont valamikor 1849 után magyarosította nevét Kovácsra, valószínű, hogy Kováts/Kovács Róza ugyanennek a családnak egy másik, nevét már korábban magyarosító ágából származik. Szabó György szintén a rokona volt a tábornoknak, de magát a rokonsági fokot nem ismerjük. A levélben említett szinte valamennyi személy neve szerepel egyébként a tábornok 1849. szeptember 9-én sógorához, Schmidt Jánoshoz írott levélben is.
A levél külön érdekessége, hogy október 6-án a hajnali órákban kelt; a vértanúk többsége már október 5-én megírta a búcsúlevelét.
Nagysándor Imre
tisztelt kedves Nagy bátyámnak – Erseki orvos
Kalocsán
Arad, oktober 6-kan 849.
Tisztelt kedves jó Bátyám!
Mit a sors reám mért – nehány óra múlva tűrni fogom – de nyugott lelkiösmérettel s tiszta öntudattal – tsókolom kedves Bátyámnak atyai – kedves jó nénémnek anyai kezeit – köszöntöm tsókolom Emmit, Ninát – Kováts Rózát, Szabó Gyurit gyerekeivel együtt s Csernust – Isten áldása mindnyájokra – kivánja lelkeből
Tisztelt kedves Bátyámnak alázatos ötse Józsi
Nagysándor József élatrajza angol nyelven
József Nagysándor
József Nagysándor (17 October 1803, Nagyvárad – 6 October 1849, Arad) was a honvéd general in the Hungarian Army. He was executed for his part in the Hungarian Revolution of 1848, and is considered one of the 13 Martyrs of Arad.
Family
The Oradea Roman Catholic parish in Romania kept records showing that on August 19, 1803 József Nagysándor was born to his father Joseph Alexander and his mother Tatzel Jozefa, having a total of eight sibling. The family changed its name to liken itself to Alexander the Great sometime between 1809 and 1816, the exact reason why is unknown.
Life
He was educated at the Royal Catholic Grammar University (now University of Budapest Catholic School). He began his military service in the Imperial Army in 1823, serving in the 1st 5th and 2nd hussar regiments. In 1844 he retired from military service. In 1848, at the outbreak of the rebellion, he was appointed as a major as a cavalry commander. Form October to December he successfully prevented the Austrian garrisons at Arad and Timisoara from making any contact. By January 1849 he was joined by Erno Kiss Pancsova attacking as well. Due to his excellent performance in the first battles in the south he was promoted first to lieutenant colonel and then to colonel. When John Damjanich, called for the resignation of Erno Kiss he became commander of the Banat Damjanich Corps and promoted Nagysándor as commander of cavalry.
He was awarded second class merits of valor for his involvement in the battle of Szolnok on March 5, 1849 in which he routed and chased down the rear of the Austrian forces.
With third corps between the Danube and Tisza, he fought at Szolnok, Tápióbicske, and Isaszeg Vac and at this time (April 5) was promoted to General. He took part in the great Sallói battle, and on April 26 the Komárom battle as well. Görgey Arthur fought in the siege of the camp as well. He played a major role in the rearguard defense.
After crossing the Tokay August 2, a Russian Tsarist army, outnumbering the Hungarians nearly six to one near Debrecen, defeated the rebels. Görgey Oradea joined the armies of General Schlik megütközni, although preventing Görgey from taking command. Soon after, the rebels, unable to muster support and organization, were forced to lay down their arms.
Death
Görgey lacked the support of the officers, thus repeatedly drawing attention of Louis Kossuth and unable to take command. The military council, said: ” If someone wants to be a dictator, he would become Brutusává.”
At Arad he was sentenced to death by hanging, and was carried out on the 9th (fifth row was executed by hanging).
