Az Aradi Vértanúk életrajza
Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc leverése után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.
Mindegyik aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív vagy kilépett császári és királyi tiszt volt, a szabadságharc végén a honvédseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rendfokozatot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért sorolták a tábornokokhoz, mert a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított. Egyébként egyikük tábornoki rendfokozatát sem ismerték el hivatalosan az osztrákok. A vértanúk között Kiss Ernő honvéd altábornagy volt a rangidős, aki korábban cs. és kir. ezredes volt, a többiek a közös hadseregben ennél alacsonyabb tiszti rendfokozatokat viseltek.
Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte.
Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.
„ …a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol. ” – Ferenc József utasítása Haynau számára
Az aradi vértanúk:
– Knezić Károly *
– Nagysándor József
– Damjanich János
– Aulich Lajos
– Lahner György
– Poeltenberg Ernő
– Leiningen-Westerburg Károly
– Török Ignác
– Vécsey Károly
– Kiss Ernő
– Schweidel József
– Dessewffy Arisztid
– Lázár Vilmos
Knezić Károly
Knezić Károly (Karlo Knezić, gyakran tévesen Knézitsként vagy Knezichként említik) (Nagygordonya, Horvátország, 1808. szeptember 6. – Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy,[1] az aradi vértanúk egyike.
Élete
Családja
Édesapja Knezić Fülöp horvát származású, de osztrák szolgálatban álló határőrtiszt volt, édesanyja magyar, Benkő Borbála, aki rokonságban állt a híres Latas Mihállyal, az osztrák hadseregből később megszökött tiszttel, aki Omer pasa néven török hadvezér lett.
Knezić Grazban végezte el a katonaiskolát. Pályafutásának elejéről vajmi keveset tudunk. Valamikor az 1840-es évek elején helyezhették át Egerbe, 1842. július 14-én eljegyezte Kapitány Mihály egri szenátor Katalin leányát (†1853). 1844 júniusában kötöttek házasságot az egri főszékesegyházban – ez időben Knezić már főszázados volt. Házasságukból két leány született:
Olga (1845 – Miskolc, 1898. május), aki Gröber József felesége lett
Irén (1847 – Eger, 1882.augusztus), aki sógorához, Gröber Sándorhoz ment feleségül.
Katonai pálya
Az 1848. március 15-ei forradalom után felajánlotta szolgálatát a magyar seregnek. Először a bányavárosokba küldték zászlóaljával a szlovák nemzeti mozgalom elfojtására. Részt vett a szerbek elleni hadjáratban, 1849 februárjában Törökszentmiklós környékén tevékenykedett. Várkony alatt találkozott Damjanich Jánossal. A tápióbicskei csatában ő foglalta el a Tápió hídját, a Komárom melletti csatában pedig a sáncokat. Részt vett az isaszegi és a nagysallói csatában is.
Katonai sikereinek köszönhetően gyorsan emelkedett a ranglétrán, Damjanich János lábtörése után vezérőrnaggyá és a harmadik hadtest főparancsnokává nevezték ki, e minőségében vett részt Buda ostromában.
A peredi csata után Görgey Artúr leváltotta. Kossuth Lajos kinevezte a felső-tiszai hadtest parancsnokává, majd a Honvédelmi Minisztériumban szolgált. Kossuth kiszemelte Erdély kormányzójának posztjára is, de a hadi helyzet romlásával inkább egy rögtönzött hadosztály élére állították.
Világos után, Arad
Világosnál tette le a fegyvert. Amikor bekerült az aradi börtönbe, a felesége eleinte szorgalmasan látogatta, de az egri szüret közeledvén, Knezićné szeptember végén elköszönt férjétől, és hazament szüretelni.
Egy valamit mégis köszönhetünk Knezićné sajátosan és sajnálatosan gyors távozásának. A hadbíróság az utolsó kihallgatáson elkobozta a tábornokoktól a kitüntetéseiket. Knezić azonban, aki a szolnoki csatáért megkapta a III. osztályú és az április 26-i komáromi csatáért a nagyon ritkán adományozott II. osztályú katonai érdemrendet, nem tudta beszolgáltatni, mert elküldte azokat feleségével Egerbe, a lányainak. Az érmek ma egy-egy dédunokájánál vannak Egerben, illetve Budapesten.
Kötél általi halálra ítélték, nyolcadik volt a kivégzettek sorában (negyedik a kötél által kivégzettek közül).
Csontjai 1932-ben, az aradi árvíz idején kerültek elő. Jelenleg az emlékoszlop kriptájában nyugszik.
Emlékezete
Életéről 1998 tavaszán dr. Bodó László egyetemi tanár jelentetett meg lírai elemekkel átszőtt könyvet a Dobó István Vármúzeum kiadásában, utcát neveztek el róla (nevét Knézich Károlynak írva): Békéscsabán, Budapesten, Egerben, Pilisvörösvárott.
Knezić Károly emlékezete angol nyelven:
Károly Knezić
Károly Knezić (6 September 1808, Veliki Grđevac – 6 October 1849, Arad) was a honvéd general in the Hungarian Army. On his father’s side he had Croatian roots. His mother was the magyar Borbála Benkő. He was executed for his part in the Hungarian Revolution of 1848, and is considered one of the 13 Martyrs of Arad.
Family
His father was of Croatian descent but in service to the Austrian border guard as an officer near Knezic. His mother, Barbara Benko, was of Hungarian-Serbian descent, related to Mihajlo Latas, a Serb military officer in the Austrian Empire who later escaped and became known as the Turkish general Omar Pasha.
Life
He graduated from a military academy and had a quiet early career. Sometime around 1842 he was engaged to Captain Michael Eger’s daughter Catherine ( † 1853 ). They were married on June 1844 in the Cathedral of Eger[2] – this time Knezic was a commanding captain. They had two daughters:
Irene ( 1847 – Eger, August 1882 ), married to Gröber Sandor
Olga (1845 – Delhi, May 1898 ), married to Joseph Gröber
Military Career
After the Revolution of March 1848, he volunteered his service in the Hungarian army. He first commanded a battalion of miners in the campaign against the Slovak national movement. He next participated in the campaign against the Serbs and in February 1849 campaigned in the Turkish St. Nicholas region.
At the battle of Tápióbicske Tápió he occupied and held onto a bridge of strategic importance, and again distinguished himself in the trenched at the battle of Komárom. He also participated in the battle of sallói Isaszegtoo.
Due to his military success and distinction he quickly rose through the ranks and was promoted to major general after John Damjanich suffered a leg fracture and had to relinquish command as the third Corps Commander, and after this appointment took part in an important siege.
After the battle of Pereda, when Görgey Arthur was removed from command and Lajos Kossuth was appointed corps commander of the Upper Tisza army, Károly then served in the Ministry of Defence. Kossuth gave Karoly a post as governor of Transylvania, but the deterioration of the military situation led to a rather rapid collapse of leadership.
Death
After the army laid down their weapons and surrendered to the Russians, he, along with the other prisoners, was handed over to the Austrian military and entered the Arad prison. His wife initially attended to him diligently, but with the harvest approaching, Knezićné ordered her in September to return home. She said goodbye to her husband and left him there.
The Austrians held a court martial for all the leaders of the Hungarian army. He was sentenced to death by hanging, and was eighth in the line to be executed (fourth among those executed by hanging).
His bones were uncovered in 1932 during the flood of Arad. His body currently rests in the Arad cemetery crypt.
Knezić Károly emlékezete horvát nyelven:
Dragutin Knezić
Dragutin Knezić (mađ. Károly Knezić) (Veliki Grđevac, 1808. – Arad, 6. listopada 1849.) – hrvatski general u sastavu mađarske vojske, junak, jedan od aradskih mučenika
Rođen je u Velikom Grđevcu kraj Bjelovara, u tadašnjoj Vojnoj krajini 1808. godine. Otac mu je bio vojni časnik u austrijskoj vojski. Majka Borbála Benkö bila je Mađarica.
Školovao se u Grazu. Nakon toga služio je u okolici Varaždina pa u Galiciji. Njegova jedinica pripojena je Mađarima.
Sudjelovao je u revolucionarnim događajima 1848. i 1849. godine u vojnim akcijama Mađara, koji su se borili za samostalnost. Istakao se junaštvom i vojnim pobjedama u ožujku i travnju 1849. godine. Sudjelovao je u opsadi Budima. Lajos Kossuth planirao ga je imenovati gubernatorom Erdelja, ali nakon nekoliko vojnih poraza, premješten je za zapovjednika pričuvnih snaga kod gornje Tise. Tu je izgubio tokajski prijelaz u bici s Rusima. Zarobili su ga Rusi zajedno s drugim mađarskim generalima. Pogubljen je zajedno s 13 mađarskih generala u Aradu u današnjoj Rumunjskoj 6. listopada 1849. godine. Mađarska ih smatra herojima te se 6. listopada slavi kao Nacionalni dan sjećanja u Mađarskoj.
