Az Aradi Vértanúk életrajza:
Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc leverése után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.
Mindegyik aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív vagy kilépett császári és királyi tiszt volt, a szabadságharc végén a honvédseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rendfokozatot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért sorolták a tábornokokhoz, mert a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított. Egyébként egyikük tábornoki rendfokozatát sem ismerték el hivatalosan az osztrákok. A vértanúk között Kiss Ernő honvéd altábornagy volt a rangidős, aki korábban cs. és kir. ezredes volt, a többiek a közös hadseregben ennél alacsonyabb tiszti rendfokozatokat viseltek.
Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte.
Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.
„…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol. ” – Ferenc József utasítása Haynau számára
Az aradi vértanúk:
– Knezić Károly
– Nagysándor József
– Damjanich János
– Aulich Lajos
– Lahner György
– Poeltenberg Ernő
– Leiningen-Westerburg Károly
– Török Ignác
– Vécsey Károly
– Kiss Ernő *
– Schweidel József
– Dessewffy Arisztid
– Lázár Vilmos
Kiss Ernő (altábornagy)
Eleméri és ittebei Kiss Ernő (Temesvár, 1799. június 13. – Arad, 1849. október 6.) honvéd altábornagy, az aradi vértanúk egyike.
Élete
Családja
Gazdag, örmény eredetű családban született. Nagyapja Kiss Izsák volt, aki Erdélyben a szász tizedek visszaszerzésével a kincstárnak hasznos szolgálatokat tett, és ezért 1782-ben a maga és örökösei számára, Torontál megyében két uradalmat, amit csak halála után, 1807-ben kapott meg a család. Édesapja eleméri és ittebei Kiss Ágoston, édesanyja Bogdanovics Anna volt, aki korán özvegységre jutván Leuven Ernő tábornokhoz ment feleségül.[2]. Kiss Ernőnek két testvére volt: Gergely, aki fiatalon, 1815-ben elhunyt, és Mária, aki Pejachevich István felesége lett.
Kiss Ernő a kivégzésekor már özvegyember volt. Feleségétől, gy. Horváth Krisztinától három leánya született, közülük
– Ernesztin, 7 évesen meghalt,
– Kiss Auguszta (1822-1900 március; a szabadságharc leverése után a temesvári várba zárták, ahol a korona hol létéről akartak tőle többet megtudni. Miután elengedték, még két évig megfigyelés alatt tartották. Férje Dániel János, Torontál vármegye alispánja volt, aki 1888-ban halt meg. Házasságukból született a későbbi kereskedelemügyi miniszter, Dániel Ernő.
– Kiss Róza (1823-1900), aki Bobor György (1819-1879) felesége lett.
– Kiss Ernőnek volt egy természetes fia is, Turati Ernő, aki Olaszországban élt.
Pályája
Katonai pályafutását a bécsi Theresianum elvégzése után, 1818-ban a császári hadsereg egy dzsidásezredében kezdte. 1845-ben a 2. (Hannover) huszárezred parancsnoka volt. A későbbi aradi vértanúk közül parancsnoksága alatt szolgált Nagysándor József és Vécsey Károly is. 1848 tavaszán ezredével Nagykikindán állomásozott, így a kezdetektől részt vett a szerb felkelők elleni harcokban. Az ő nevéhez fűződik az első jelentős délvidéki győzelem, a perlaszi szerb tábor bevétele szeptember 2-án.
A pákozdi csata előtt Batthyány Lajos őt kívánta megbízni a magyar fősereg vezetésével, de kinevezésére végül nem került sor, mert a sukorói haditanácson Móga János vállalkozott a horvátok elleni harcra. Kiss Ernő így csak megfigyelőként vett részt a csatában, majd ott volt abban a küldöttségben, amely megkötötte Jellasiccsal a fegyverszünetet. Október 12-én – a honvéd hadseregben elsőként – honvéd vezérőrnaggyá nevezték ki és átvette a bánsági hadtest parancsnokságát.
December 12-én – ismét elsőként – honvéd altábornaggyá nevezték ki, de az 1849. január 2-ai pancsovai ütközet után lemondott és január 9-én átadta a hadtest parancsnokságát Damjanich Jánosnak. Debrecenben az Országos Főhadparancsnokság vezetőjévé nevezték ki. Március 9-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát. A szabadságharc végéig több alkalommal is helyettesítette a hadügyminisztert. A világosi fegyverletétellel került orosz cári, majd osztrák császári fogságba.
Világos után
Kiss Ernő halálos ítéletét kötél általi halálról golyó általi halálra módosították, mert császári csapatok ellen harcoló csapatokat nem vezényelt. (Schweidel József is ezzel az indoklással kapott „kegyelmet”) Az első lövés a vállába hatolt, ekkor saját maga vezényelt újra tüzet a tanácstalan kivégzőosztagnak. Ezután a halálos ítéletet közvetlen közelről hajtották rajta végre. A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a harmadik.
A kivégzést követően tisztiszolgája hantolta ki és álnéven eltemette az aradi temetőben. Később Katalinfán újratemetik, itt 16 évig nyugodott. Ezután a családi kriptába vitték át, azóta az eleméri katolikus templomban nyugossza örök álmát.
Kiss Ernő a Magyar Életrajzi Lexikonban
Kiss Ernő (Temesvár, 1799. jún. 13. – Arad, 1849. okt. 6.): honvéd altábornagy, az aradi tizenhárom vértanú egyike. Volt császári tiszt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatát a m. kormánynak, 1848. okt. 12-én tábornokká és a bánsági sereg főparancsnokává nevezték ki. 1848. dec. 22-én altábornagy, 1849. jan. 9-én országos főhadiparancsnok lett. Világos után Haynau Aradon, a tizenhárom honvéd tábornok között őt is kivégeztette. – Irod. Hamvay Ödön: Az aradi tizenhárom (Bp., 1899).
Kiss Ernő életrajza angol nyelven:
Ernő Kiss
Ernő Kiss (June 13, 1799, Temesvár – October 6, 1849, Arad) was a honvédség (Hungarian Army) general. He was executed for his part in the Hungarian Revolution of 1848, and is considered one of the 13 Martyrs of Arad. Ernő Kiss was from a Transylvanian family with Armenian roots.
Family
He was born into a wealthy family partly of Armenian origin. His grandfather was of Saxon descent and had titles in Transylvania, receiving tithes for his treasury, and in 1782 earned for himself and his heirs two Torontál County estates, which after his death in 1807, went to the family. His father was Augustine Kiss and his mother was Anna Bogdanovics who was widowed by Leuven Erno. He had two siblings: John, and a sister Mary who became the wife of Stephen Pejachevich, who died in 1815.
His wife, Krisztina Horvath, bore him three daughters:
Ernesztin, died at the age of seven,
Augusta (1822-1900). After the defeat of the rebellion she was imprisoned in Timisoara, where she was questioned about certain subject for two years, until finally being released. Her husband was John Daniel, Torontál County sub-prefect who died in 1888.
Rose (1823-1900), who married George Bobor (1819-1879).
Erno Turati, whom he had by another woman, lived in Italy.
Career
After graduating from the Vienna Theresianum in 1818 he joined the Imperial army. By 1845, he was a commander in the 2nd Hannover cavalry regiment. Other future martyrs of served under his command. In the spring of 1848 he was stationed with the Kikinda regiment, participating in battles against Serb rebels. He initiated the first major southern victory, routing the Serbian camp at Perlasz, on September 2.
Before the battle of Pákozd, Lajos Batthyány wanted him to take leadership of the main Hungarian army for the uprising, but the appointment fell through with the military council at Sukoro, electing John Moga to fight against the Croats. Kiss served only as an observer in the battle. On October 12 he was appointed major general for the first military defense and took command of the Banat corps.
On 12 December he was promoted to lieutenant general. After the Pancevo battle of January 2, however, the officers resigned and handed over command to János Damjanich. As compensation for his service and cooperation he was appointed to High Command performing administrative tasks in Debrecen. On 9 March, he received the Hungarian Order of Military Merit II class. By the end of War of Independence the Minister of Administration replaced several times with him as the final one. He was captured and brought into the custody of Czarist Russia but then turned over to Imperial Austrian captivity.
Aftermath
His sentence was modified at the last minute to death by hanging, rather than firing squad. Joseph Schweidel justified this as more dignified as a military death rather than a criminal. He took a shot in the shoulder and kept facing the firing squad. He was then executed in the third group of four prisoners by firing squad.
After the execution he was ordered buried in the Arad cemetery under a pseudonym. However he was later exhumed and re-buried at Katalinfalva (now Ravni Topolovac) where he rested for sixteen years. Afterwards his family moved his body to the family crypt within a Catholic church in Elemir where he has laid since.
