13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekAz apuka sietve vitte be párját, hogy ötösikreknek adjon életet – A...

Az apuka sietve vitte be párját, hogy ötösikreknek adjon életet – A szülésznő óriási hazugságról rántotta le a leplet

A leendő apuka, Paul Servat egyszerre volt ideges és izgatott, amikor vitte be várandós párját, Barbarát a szülészetre a kiírt napján.

Paul nem csupán első gyermekét várta buzgón, hanem egyből az első ötöt! Barbara akkor volt 9 hónapos terhes és a pocakja majd kipukkant. Legalábbis Paul így hitte.

Amikor a szülésznő elé kerültek, az szörnyű nagy hazugságról rántotta le a leplet.

“Barbara hagyta, hogy én válasszak neveket.” – mondta Paul.

“Mindent elvesztettem, ez volt az életem…”

Paul online ismerte meg Barbara-t és hamar kialakult kettejük között a vonzalom, ami úgy tűnt egy igazán szerető kapcsolattá fejlődött.

Csupán két hónapja voltak együtt, amikor Barbara bejelentette, hogy babát vár. Paul elképesztően boldog volt, hogy apa lesz.

Ötös ikrek édesapja

Amikor Barbara először elmondta Paulnak, hogy ikreket vár, az öröm megkétszereződött. Aztán, ahogy napról napra nőtt a pocak, a szám is egyre növekedett háromra, négyre, majd végül ötre.

Paul teljesen odáig volt és alig várta, hogy apává váljon. Elmondta a szüleinek, hogy 5 gyermeknek lesznek egyszerre a nagyszülei, így együtt örülhettek a csodának. Paul annyira boldog volt, hogy a tényt a közösségi oldalon is megosztotta.

Megkezdődtek az előkészületek

Paul berendezett egy gyerekszobát 5 kisággyal, adományokat is fogadott különböző helyi cégektől, akik szívesen segítettek a családnak az öt kis csemetével.

Majd eljött a nagy nap…

Fantom terhesség

A sok izgalommal töltött várakozást hamar elmondhatatlan sokk váltotta fel. Amikor a szülésznő megérkezett, hogy vért vegyen, rémhírt közölt. Egy gyermek sem volt a méhben. Nem arról volt szó, hogy elhunytak volna odabenn, hanem soha nem is voltak ott babák.

A szülés helyett Barbara orvosi vizsgálatokon ment keresztül, hogy kiderítsék, mi lehet vele a gond.

„A fantom terhesség egy ritka, bár létező jelenség, amelynek során egy nő képes önmaga is elhinni a terhessége tényét, a teste megfelelő tüneteket produkál, sőt, még a tejelválasztás is megkezdődhet.” – mondta Barbara orvosa.

Barbara jelenleg pszichiátriai kezelés alatt áll.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

Forrás, fotó: tudasfaja / Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work