Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Az ápoló kihasználta a beteg magatehetetlenségét: elítélték a sátoraljaújhelyi kórházban erőszakoló férfit..

Az elkövetőt börtönbüntetésre ítélték.

Sokkoló események játszódtak le egy sátoraljaújhelyi kórházban. A Miskolci Törvényszék beszámolója szerint egy ápoló július 9-én az éjszakai műszakban dolgozott, amikor is orvosi utasításra infúziós terápiát végezhetett, illetve intravénás injekciót adhatott be.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Az este folyamán azonban nyugtatót és altatót juttatott az egyik, infúziós kezelés alatt álló beteg szervezetébe azért, hogy a későbbiekben szexuális kapcsolatot létesíthessen vele. A vádlott végül rá is vetette magát az alvó, védekezésre képtelen sértettre, aki az aktus közben magához tért és ellenszegült. Az elkövető ekkor felszólította, hogy ne kiabáljon, aztán távozott a helyszínről.

A bíróság szexuális erőszak miatt 7 év 7 hónap szabadságvesztésre ítélte a férfit, valamint eltiltották az egészségügyben való munkától, 8 évre pedig a közügyektől is. Súlyosító körülménynek számított, hogy a férfi ezzel a tettével az egészségügyi rendszerbe és a sátoraljaújhelyi kórházba vetett bizalmat aláásta.

Az ítélettel szemben az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett, így az eljárás a folytatódik – írja a Miskolci Törvényszék.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Iskolai mészárlásra készült a magya diák, tele volt fegyverrel a ház – videók (18+)

Géza

Vádat emeltek két kórházi dolgozó ellen, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt .. (Szerinted egy vétség vádemelése arányos ahhoz, hogy meghalt valaki? .. Írd meg kommentben!) .. (18+)

Géza

Emberölés áldozata lett egy eltűntként keresett nő, a nyomozók két férfit vettek őrizetbe – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A nő holttestét még keresik (18+)..

Géza
Megszakítás