Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Az apát megállították a sötétített ablakok miatt – amikor a rendőr a hátsó ülésre nézett, csak annyit mondott: “Kövessen”

A WXYZ adott hírt arról, hogy a LaVonte Dell épp a szokásos útját tette meg, amikor megállította a helyi rendőrség.

LaVonte először nem értette, miért állították meg, de amikor a rendőr rámutatott az autó sötétített ablakaira, rögtön tudta. Az első ablakok sötétebbek voltak a megengedettnél.

Az apát megállították a sötétített ablakok miatt – amikor a rendőr a hátsó ülésre nézett, csak annyit mondott Kövessen 1

LaVonte már felkészült arra, hogy megkapja a bírságot, amikor rendőr hangokat hallott a hátsó ülést felől. A rendőr kinyitotta a hátsó ajtót, és LaVonte hároméves lánya mosolygott rá vidáman.

Gyerekülés nélkül utazott.

Az apát megállították a sötétített ablakok miatt – amikor a rendőr a hátsó ülésre nézett, csak annyit mondott Kövessen 2

– Megkérdeztem, hogy miért gyerekülés nélkül utaznak. Nem biztonságos egy háromévessel így utazni, mondja a rendőr, Joshua Scaglione a WXYZ-nek, majd folytatja: Ekkor észrevettem, hogy könnyek szöktek a szemébe. Elmondta, hogy nem engedheti meg magának, mert nemrég olyan váratlan események történtek, amelyek nagyon sokba kerültek.

Joshua pontosan értette LaVonte helyzetét, mert ő maga is nehéz anyagi körülmények között élt, mielőtt rendőr lett volna. Azonnal eldöntötte, mit fog tenni.

Az apát megállították a sötétített ablakok miatt – amikor a rendőr a hátsó ülésre nézett, csak annyit mondott Kövessen 3

Joshua megkérte LaVontet, hogy kövesse. Elmentek a legközelebbi gyermekáruházba, és Joshua egy új gyerekülést vásárolt Laurennek!

LaVonte hihetetlenül hálás volt, ezért felvette a kapcsolatot a legközelebbi hírcsatornával, hogy minél többen tudjanak Joshua jó cselekedeteiről.

Te is segíthetsz abban, hogy minél többen halljanak erről a szép gesztusról, ha megosztod ezt a bejegyzést!

Forrás: buzzblog.eu

Kapcsolódó hírek

Április 7-e az Egészség világnapja, e napon hívjuk fel a figyelmet: hogy a drog- és az alkoholfogyasztás gyengíti az immunrendszert..

Géza

Nevetésre hangolva: ezért szeretjük a Comedy Centralt

Géza

Emelkednek nyártól a BKK-jegyárak és érkezik egy új, kiegészítő jegy

Géza