1.1 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Az amerikaiak kommandósokat küldenek

Dátum:

Megosztás:

Josh Eanest a Fehér Ház szóvivője jelentette be pénteken, hogy Barack Obama elnök az amerikai hadsereg különleges műveleti erők tagjait küldi Észak Szíriába.

AMERIKAI kommandósok

Míg Bécsben a külügyminiszterek a szíriai válság béketárgyalásán tanácskoztak, addig az orosz légierő a szíriai szárazföldi csapatokkal több tucat összehangolt műveletet hajtottak végre és stratégiai településeket foglaltak vissza főként az ország északi részén Aleppo tartományban.

A várost mára teljesen körbezárták a nyugat által támogatott fegyveres csoportok, a szövetséges Nuszra Front és az Iszlám Állam terroristái harapófogóba kerültek. Ezért akarva vagy akaratlanul egyesítették erejüket.

Obama elnök, aki el kívánja kerülni, hogy az Egyesült Államok egy újabb kétes kimenetelű háborúba keveredjen bele, mind ez idáig elállt a szárazföldi beavatkozástól. A fordulat egy hónappal ezelőtt következett be, amikor az orosz légierő beavatkozott a szíriai konfliktusba és közel 1400 bevetést hajtott végre a Szíriában tevékenykedő terrorista szerveztek ellen.

Az amerikai sajtó szerint egyelőre csak 20-30 katonáról van szó.  Josh Earst a Fehér Ház szóvivője szerint A katonák, akik főként tanácsadói és segítői feladatokat fognak ellátni a mérsékelt erők oldalán. Bár hivatalosan Washington még a mai napig nem nevezete meg kiket is tart mérsékelt felkelőknek.

Úgy tűnik, hogy az Obama adminisztráció már kevésbé bízik az általuk „mérsékelt erőknek” nevezett fegyveres csoportokban, mert a kiküldött katonák egyik fő szerepe logisztikai vonatkozású lesz, ami abban merül ki hogy felügyeljék az amerikai fegyverszállítmány és hadianyag célba jutását, és biztosítsák, hogy a későbbiekben nem az Iszlám Államhoz jutnak el.

A szóvivő kihangsúlyozta, hogy a katonák nem vesznek részt hadműveletekben. Szavai szerint az elnök nem tervez hosszú távú hadműveletet Szíriában. Ezzel szemben Ashton Carter védelmi miniszter azt közölte, hogy fontolóra vették a közvetlen szárazföldi akciót és a légitámadások számának növelését az Iszlám Állam ellen.

Ezzel párhuzamosan a Pentagon az iraki Kurdisztán fővárosába Erbilbe újabb különleges alakulatokat vezényelt. Jordániának és Libanonnak megerősíti a biztonsági támogatást, bár erről bővebben nem közöltek információkat, hogy ez pontosan mit is takar. Törökország déli részén található Incirliki légi bázisra újabb A-10-es és F-15-ös harci repülőgépek érkeznek.

Orientalista.hu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...

Nászajándék ötletek, kifejezetten a közelgő ünnepek jegyében

A nászajándék ötletek valóban színes spektrumon mozognak, ám ebben az esetben talán épp a bőség zavara lesz az, ami...