7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldAz amerikai külügyminiszter Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe utazik

Az amerikai külügyminiszter Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe utazik

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe indult, hogy az Irán körüli feszültségekről tárgyaljon.

Az amerikai diplomácia vezetője kedden Indiában kezd tárgyalásokat, de előtte – a korábbi tervekkel ellentétben – megáll majd Rijádban és Abu-Dzabiban. A két országot „„” nevezte indulása előtt újságíróknak.

Pompeo úgy nyilatkozott, hogy az Iránnal kapcsolatos közös álláspont kialakításáról egyeztet majd arab partnereivel. Egyúttal kifejtette, hogy Washington „világkoalíció” összekovácsolására törekszik Irán ügyében.

Indulása előtt Pompeo “gyermetegnek” minősítette azt a térképet, amelyet Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter mutatott be annak bizonyítására, hogy a lelőtt amerikai drón nem nemzetközi vizek fölött, hanem iráni légtérben repült. Az amerikai miniszter szerint e térkép láttán „senkinek sem lehet kétsége, hogy ez a fegyvertelen repülő nemzetközi légtérben repült”.

A térkép bemutatásakor egyébként az iráni külügyminiszter azt állította: a drón legalább húsz percig tartózkodott az iráni légtérben, és lelövése előtt háromszor is figyelmeztették az iráni légvédelmi erők.

Mike Pompeo az újságíróknak ismételten megerősítette, hogy Donald Trump elnök kész előfeltételek nélkül találkozni iráni tisztségviselőkkel. „Tudják, hol lehet megtalálni bennünket” – utalt arra, hogy Washington várja az iráni választ. Majd hozzátette: „alig várja” azt a napot, amikor megkezdődhet a párbeszéd Washington és Teherán között.

Az amerikai külügyminisztérium iráni különmegbízottja, Brian Hook éppen a hét végén fejezte be körútját a Perzsa(Arab)-öböl térségében. Hook szintén Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt, de egyeztetett Ománban, Kuvaitban és Bahreinban is.

Az iráni különmegbízott hétfőn Európában kezd tárgyalásokat. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban folytat megbeszéléseket „az iráni rendszert érintő kérdésekről”.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem