Az álmodozás mindannak szöges ellentéte, amiről eddig szó volt. Hogy egy idomban csak nappali tapasztalatainkat tesszük-e helyre, vagy elfojtott érzelmeink, emlékeink, feldolgozásra váró tudat alatti tartalmaink tőrnek felszínre, vagy archetipikus tudatalattink transzcendens bölcsességében merítkezünk meg, vagy netán magasabb dimenziók közvetlen üzeneteit érzékeljük, abban a vonatkozásban mindég, hogy mindezen esetekben saját lényünk és létünk valóságának különböző aspektusaival van-e dolgunk. Az álmodozásban pusztán egy kitalált, odaképzelt valóságban időzünk, amely időt valós életünk perceiből veszítjük el.
Érdekes módon álmainkban is sok energiát fordítunk arra, hogy olyan élményekkel: éljünk meg. amelyeket a valóságban nem tudunk: ezeket kompenzatorikus, vágyteljesítő álmoknak hívjuk. De még ebben az esetben is óriási különbség van az álom és az álmodozás között: más egy nem létező világba képzelni magunkat, aminek az eléréséért tulajdonképpen semmit nem teszünk, és más elvan élményeket, megadnunk magunknak, saját pszichés tartalékainkat felhasználva, amelyeket kívülről nem kaptunk meg. Ébredéskor azonban újra döntenünk kell: tudatosítjuk-e, hogy álmunk egy hiány fájdalmát csökkentette csak, és elindulunk-e, hogy valóban kielégítsük szükségleteinket, vagy folytatjuk nappal is az álmot – álmodozunk. Mert ez utóbbinak sajnos a leggyakoribb következménye, hogy sohasem szerezzük meg, aminek hiányáról álmunk értesített, és aminek pótlására felszólított bennünket.
Az álmoknak szubsztanciája és üzenete van, ami feladatokat ad a tudatos én és a napi cselekvés számára. Az álmodozás nem ad feladatol, hanem szinte hihető valóságként, tar elénk egy el nem ért, meg nem valósított vágyat. Az álom – ilyen értelemben – valóság. Az álmodozás a valóság hiánya, a nemlétezés állapota, jóllehet kellemes cukormázzal bevonva. Az álom a tudati éberség egyik aspektusa, az álmodozás gyakran maga a kioltott tudat. Aki álmodozik, alszik. Aki álmodik, már az ébrenlét leié tart. Aki megérti és követi álmai üzenetét, az előbb-utóbb felébred. Ha másért nem, azért, mert feladatai lesznek.
A kreatív tudat
Az agykutatás mai eredményei egyetértenek Jung metaforikusa megfogalmazásával, miszerint az emberi tudatnak vannak olyan területei, amelyek közvetlenül nyitottak a transzcendens valóság felé. Műszeres vizsgálatokkal kimutatható, hogy agyunk bizonyos területeinek aktivációs szintje megemelkedik meditáció, mély ima. transz és más transzcendens élmények alatt. Vagyis ezek az élmények valós pszichés és neurológiai történések, nemcsak virtuális kitalálmányok. Arra azonban továbbra sem tudjuk a választ, hogy ezek a műszerekkel is mérhető pszichés élmények honnan származnak: egy külső, objektív valósággal való találkozásból, vagy olyan agyterületek aktiválásából, amelyek többnyire passzívak. Vagyis nem tudjuk, hogy ezen élmények többlettudása, bölcsessége, jövőbe látása csak abból adódik-e, hogy felébresztettük tudatunk passzívan szunnyadó területeit, vagy megváltozott tudatállapotban (álom, meditáció, transz, hipnózis, narkózis) olyan dimenziókra tudunk ráhangolódni, amelyek valóban meghaladják az emberit. Azaz ugyanott vagyunk, ahol a bibliai, ókori, sámáni stb. álomfejtők. De remélhetőleg abban sem különbözünk tőlük, hogy mindezen tisztázatlanságok ellenére álmainkat továbbra is komolyan vesszük, és semmiképpen nem keverjük őket össze a puszta álmodozással.
Forrás: szabadonebredok.info
