Mindenkivel előfordult már, hogy unatkozva firkálgatott, és amikor emberi arcot rajzolt az előtte fekvő papírlapra, észrevette, hogy ha a száj ívét felfelé húzza, akkor vidámnak tűnik az arc, ha pedig lefelé irányulnak a száj sarkai, akkor az arc bánatossá válik.
Ez a nagyon egyszerű tapasztalat már rengeteget elárul arról, hogy az arc által keltett optikai hatás szempontjából milyen óriási jelentősége van a szájnak. Ezek után természetesnek tűnik, hogy a fiziognómia – az a régebben népszerű áltudományos irányzat, amely szerint az ember belső lényére megjelenéséből, főleg az arcából egyértelműen következtetni lehet – nagyon sokat foglalkozott a szájjal, az ajkakkal.
Az orvostudomány atyja, a nagyhírű Paracelsus a következőket állította. „Az előre biggyesztett száj, vagyis amikor a felső ajak nagyobb, mint az alsó, kötözködő, hirtelen haragú embernél fordul elő, igazi férfilelkületre utal. Az ilyen ember faragatlanul és pallérozatlanul viselkedik, olyan, mint egy disznó.”
Az ilyen „felismeréseket” persze nem szabad komolyabban venni, mint az egészen hétköznapi, babonás véleményeket, amelyek szerint például a duzzadt ajak szokatlanul erotikus beállítottságra utal, vagy hogy a nagyon keskeny száj sivár érzelmi életről, sőt akár kifejezett rosszindulatúságra való hajlamról árulkodik.
Bár az eszünkkel pontosan tudjuk, hogy mennyire pontatlanok, sőt tévesek az ilyen megállapítások, mit segít ez akkor, ha valakinek szigorúan összeszorítottnak tűnő, keskeny szája van? A másokra vonatkozó ítéletünket ugyanis az ilyen jellegzetességek mindig lényegesen befolyásolják.
Ebben az irodalomnak is fontos a szerepe, hiszen a képszerű leírások elengedhetetlenül hozzátartoznak egy-egy műhöz. A valóságos emberismeret szempontjából azonban ezek a jellegzetességek rendszerint teljesen lényegtelenek. Akárhogyan is gondolkodjunk, az előítéletekkel – akár tetszik, akár nem – számolnunk kell, és ez a helyzet már önmagában éppen elég oknak minősíthető ahhoz, hogy valaki éljen a korrekció lehetőségével.
Forrás: lifepress.hu
