25.1 C
Budapest
2023. szeptember. 29. péntek

Az a vezető, aki nem változtat, a szakadék szélére állítja a cégét

Dátum:

Megosztás:

Egy erős, támogató HR kiépítése jelentheti a megoldást a problémacunamira

Magyarországon jelenleg a munkaképes korú emberek közel 75%-a rendelkezik munkahellyel, a munkaerő 70%-át a kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatják. Míg hosszú évekig, évtizedekig azt hallottuk, hogy a gazdasági szektor egyik legjelentősebb problémája a munkanélküliség, ma a munkaerőhiány okozza a legtöbb fejtörést a vezetők számára.

Korábban nem tapasztalt mértékben nehezedik teher az elmúlt időszakban a magyar cégvezetők vállára. Azelőtt is voltak megoldandó feladatok, de a pandémia és az azzal együtt érkező kényszerű változások azonnali cselekvést követeltek. Az a vezető, aki ezt nem tette vagy teszi meg nagyon rövid időn belül, cége működését teszi kockára. Ma a munkaerőhiánnyal kell szembenézniük a vezetőknek.

„Szabad munkaerő híján a cégek kénytelenek egymástól »átcsalogatni« betöltetlen pozícióikba a megfelelő képzettséggel rendelkező szakembereket, mivel a meghirdetett pályázatokra vagy egyáltalán nincs jelentkező, vagy ha van is, nem alkalmas az adott feladatra”

Toborzók viadala

A munkaerőhiány következtében a cégek ellehetetlenülnek, hiszen annak ellenére, hogy munkával, megrendelésekkel rendelkeznek, mégsem tudják azokat teljesíteni. Annak érdekében, hogy ezt elkerüljék, szinte mindent megígérnek a bevonzani kívánt szakembernek, jobb munkakörülményeket, magasabb fizetést, csak hogy otthagyja korábbi munkahelyét. A cégek és a toborzók között komoly licitálás kezdődik meg, aminek hatására a bérek elszabadulnak, a vezetők olyan összegeket kénytelenek megígérni, amiknek a kitermelése közel lehetetlen.

„Ez a trend régebben főként a szellemi munkavégzés területét jellemezte, ma azonban a fizikai munkások esetében is érzékelhető. A munkavállalóknak egyértelműen előnyös ez az állapot, hiszen állásinterjú során kedvező alkupozíciót tudnak kialakítani, később pedig nem kell attól tartaniuk, hogy könnyedén megválnak tőlük. A cégek viszont, amellett, hogy bérspirálba kerülnek, ami feszültséget és újabb nehézségeket szül, alkalmazottaik megtartása érdekében kénytelenek olykor túlzott kompromisszumokat is kötni” – mutatott rá a szakember.

Paradigmaváltásra van szükség a vezetők körében

Szintén jelentős problémákat vet fel a hatékonyság romlása, ami egyrészt a munkaerőhiányra, másrészt a szakképzések, átképzések, továbbképzések hiányára, illetve alacsony színvonalára vezethető vissza. Ezeket leginkább a nagyobb cégek tudják biztosítani munkavállalóik számára, a kisebbeknek ritkább esetben van módjuk ebbe invesztálni.

„A hatékonyság fenntartásában, növelésében jelentős szerepet tölthet be a csapatépítés, hiszen ha valaki szereti a munkahelyét, a munkáját, a vezetőjét, akkor megnő a munkakedve, ezáltal a lojalitása és a hatékonysága is. A csapat összetartását nehezíti a pandémia idején elterjedt trend, hogy azokban a munkakörökben, ahol ez lehetséges volt, az emberek otthoni munkavégzésre álltak át. Sokan annyira megkedvelték a home office nyújtotta kényelmet, hogy azóta is ragaszkodnak hozzá, sőt, egyenesen feltételnek szabják meg egy állásinterjún” – fejtette ki a szakértő.

Mindez előidézi, hogy a vezetők körében paradigmaváltásra van szükség, ugyanis a koronavírus-járvány megjelenése óta olyan feladatok is hárulnak rájuk, amik azelőtt nem volt jellemzőek.

„Korábban főként a termelés irányítása, a hatékonyság növelésére irányuló folyamatok beindítása és felügyelete volt az elsődleges tevékenységük, mára azonban elengedhetetlenné vált, hogy emberekkel is magas szinten foglalkozzanak” – tette hozzá a HR-es Kft. ügyvezető tulajdonosa.

A vezető nem mindenes

A kkv-vezetők körében még mindig ismeretlen a PR fogalma, éppen ezért erre a területre minimális, de leginkább semennyi figyelmet nem fordítanak. Pedig a jelenlegi helyzetben a legnagyobb luxus nem élni a PR, azaz a public relations eszközeivel, amelyek segítségével megismertethetnék cégüket és tevékenységüket a szélesebb nyilvánossággal, ami növelné az esélyüket a munkaerő megszerzése terén.

„Hihetetlen, de igaz, hogy a kkv-k 90%-ánál a HR (human resources) egy nem létező pozíció. Mindazon feladatokat, amelyeket jó esetben egy komplett HR-csapat végezne, a vezető veszi magára, annak ellenére, hogy az ő funkciója eredendően teljesen más lenne. Ez így nem mehet sokáig, az utolsó 24 órába léptek a cégek azzal kapcsolatban, hogy egy erős, támogató HR-t alapozzanak meg. Ehhez azonban szükség lenne a változtatás elkerülhetetlenségének felismerésére, valamint arra, hogy jobban megismerjék az ezen terület által nyújtott előnyöket és lehetőségeket” – hangsúlyozta a szakértő.

Miért van szükség HR-esre?

A HR-es feladata nem csak az interjúztatás és a kiválasztás, azon kívül is számos egyéb szerepköre van.

Az ügyvezetés által kigondolt stratégiák megvalósításához a HR delegálja az embereket, alakítja a szervezetet. Az alkalmazottakat megtalálja és képzi. A HR-nek kell elérnie, hogy minden új munkatárs önállóan tudja végezni a feladatát, ennek érdekében folyamatos kapcsolatban áll minden kollégával.

„Ahogy a gépeket, az embereket is karban kell tartani, ami szintén a HR hatáskörébe tartozik. Ha a dolgozónak problémái adódnak, vagy valami miatt csökken a motivációja, egy jó HR-es segít mindenre megoldást találni. A kkv-szektorban túl drága elpazarolni egy kiképzett, jól dolgozó munkatársat. Helyette meg kell javítani. Ehhez egy profi HR-esre van szükség, aki az emberek kezeléséhez is ért, nem csak az önéletrajzok összehasonlításához” – zárta gondolatait a HR-es Kft. ügyvezető tulajdonosa.

Nyitókép: Illusztráció

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

How to see the Harvest Moon, the final supermoon of 2023, rise this weekend

The famous Harvest Moon — the final supermoon of 2023 — will be the first full moon of...

Erősemberek: Kontás Csaba élete első világbajnokságán bizonyított

A 14. helyet szerezte meg élete első világbajnokságán az U105 kilogrammban versenyző komáromi erősember, Kontás Csaba. A sportoló...

Szeptember 29. – A Szív világnapja

Tegyen azért, hogy megóvja szíve egészségét! A szívünknek is szüksége van a törődésre és a szeretetre. Ezért ugyanúgy ahogy...

Hizlalnak-e a sós nassolnivalók?

A legtöbb esetben értékes alapanyagokból készülnek a legkedveltebb nasik Budapest, 2023. szeptember 29.  – A sós nassolnivalókat előszeretettel fogyasztják...