Bakócz Tamás esztergomi érsek, bíboros 503 éve, 1521. június 11-én hunyt el. Ő volt az egyetlen magyar egyházi személy, akinek valaha esélye nyílt a pápai trón elfoglalására – írja a Rubicon.

Számos címet elnyert

Bakócz a Szatmár vármegyében született, legidősebb bátyja szintén egyházi hivatást választott, és miután préposti rangot szerzett, minden vagyonát és befolyását Tamás oktatására fordította. Ennek köszönhetően Boroszlóban, Krakkóban és Padovában tanulhatott, majd a ferrarai egyetem hallgatója lett. Magyarországra 28 évesen tért vissza, ahol Mátyás király udvarába került.

Az uralkodó felfigyelt éles eszére, ezért királyi titkárrá nevezte ki, később pedig egri püspök ls királyi tanácsos lett belőle. és innentől kezdve jól jövedelmező pozíciók tömkelegét nyerte el: a bátyjától megkapott prépostság mellé 1486-ban győri, majd következő évben egri püspöki címet szerzett, kancellárhelyettes és királyi tanácsos lett.

Mátyás halála után az esztergomi érsek címét is megszerezte, idővel pedig bíboros és konstantinápolyi pátriárka vált belőle.

Majdnem pápa lett

Bakócz 1512-ben Rómába utazott, hogy részt vegyen a pápa által összehívott ötödik lateráni zsinaton, mint a katolikus egyház egyik legbefolyásosabb bíborosa. Miután II. Gyula 1513 februárjában elhunyt, a magyar prímás az egyik legesélyesebb jelöltként pályázott a a pápai tisztre, amit az is mutat, hogy a pápaválasztás idején két másik bíborossal ő kormányozhatta a Pápai Államot és az Egyházat.

A cím elnyerésében vélhetően nemzetisége akadályozta meg, Bakócz végül alulmaradt a X. Leó néven megválasztott olasz Giovanni Medicivel szemben, akit a legbefolyásosabb itáliai családokból származó bíborosok támogattak.

Az új pápa –  részben azért, hogy eltávolítsa Rómából riválisát – teljhatalmú legátussá nevezte ki Bakócz Tamást, és megbízta egy törökellenes keresztes hadjárat szervezésével. A bíboros hazatért Magyarországra, és megkezdte a keresztesek toborzását, ami végül a Dózsa-féle parasztfelkelés vérengzéseihez és kaotikus állapotokhoz vezetett.Bakócz ezzel elvesztette befolyását és népszerűségét is, ezután pedig számos betegség is gyötörni kezdte.

A prímás visszavonult székvárosába, ahol 79 esztendős korában hunyt el.

Forrás

Hirmagazin.eu