Az 1848–49-es szabadságharc csatái
Arad ostroma
Bábolnai ütközet
Branyiszkói ütközet
Buda ostroma (1849)
Debreceni csata (1849)
Déva vára
Eszék ostroma (1849)
Gálfalvi ütközet
Gyulafehérvár ostroma
Iglói rajtaütés
Isaszegi csata
Kápolnai csata
Kassai ütközet
Komáromi csaták
Komárom ostroma (1848–1849)
Lipótvár ostroma
Móri ütközet
Nagycsűri ütközet
Ozorai ütközet
Pákozdi csata
Perlaszi ütközet
Piski csata
Schwechati csata
* Segesvári csata
A szolnoki csata emlékműve
Szőregi csata
Temesvári csata
Temesvár ostroma (1849)
Turai csata
Váci csata (1849. április 10.)
Váci csata (1849. július 17.)
Vízaknai ütközet
Segesvári csata
A segesvári csata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik jelentős csatája volt. 1849. július 31-én Segesvár és környékén a Bem tábornok vezette magyar csapatok vereséget szenvedtek az Alekszandr Nyikolajevics Lüders tábornok vezette orosz és az Eduard Clam-Gallas tábornok irányította osztrák hadsereggel szemben.
Előzmények
A szabadságharc második évében, különösen a májusi intervenciót követően a magyar csapatok folyamatosan vereséget szenvedtek az osztrák és orosz csapatoktól. A helyzet Erdélyben sem fordult meg, még annak ellenére sem, hogy a magyar védelem esélyei itt voltak a legjobbak. A helyzetet rosszabbította, hogy Bem csapatának tapasztaltabb egységei a Temesközben és Gyulafehérvár környékén tartózkodtak, és a rendelkezésre álló alakulatok kétharmada újonc volt.
Miután Bem július 28-án visszatért Erdélybe moldovai hadjárata után, Lüders és Grontenhjelm tábornokok egyesíteni kívánták erejüket. Bem ezt látván megpróbálta egyesíteni a magyar csapatokat és azonnal futárt küldött a Gyulafehérváron állomásozó alakulatnak. Üzenetében arra utasította Stein ezredest, hogy induljon el Szeben felé. Bem arra utasította Kazinczy Lajos ezredest, hogy induljon Kolozsvár felé. Szintén maga mellé rendelte a Dobay József ezredes által vezetett székelyföldi haderőt, Kemény Farkasnak pedig megparancsolta, hogy siessen Marosvásárhelyre és próbálja meg feltartani Magnus Johann von Grotenhjelm csapatát.
A csata
Bem július 1-jén Segesvárra érkezett mintegy 6000 főnyi seregével és 12 ágyúval. Itt találkozott Alekszandr Nyikolajevics Lüders sokkal nagyobb, körülbelül 12 000 főnyi seregével és 30 ágyújával.
A csata ágyúzással kezdődött délelőtt 12 óra után, amikor is Bem lelőtte Grigorij Jakovlevics Szkarjatyin tábornokot. Eleinte a magyarok voltak fölényben az osztrák és orosz csapatokkal szemben. Bem és csapatai a Sárospatak és az Ördögpatak közötti területen helyezkedtek el. A balszárny az Ördögerdőben, a tüzérség pedig a centrumban állt fel.
Lüders Marosvásárhelyen állomásozott, így Ivin vette fel a harcot Bemmel szemben. Mivel Ivin feladata az állás védelme volt, a magyarok akadály nélkül fel tudtak fejlődni. Bem utasította balszárnyának öt gyalogszázadát, hogy támadja meg az oroszokat. A honvédek megingatták őket, azonban az orosz erősítés hamar megérkezett, így a magyarok kénytelenek voltak az Ördögpatak völgyébe hátrálni.
Bem délután kettőkor a balszárnyon lévő két gyalogszázadát a Segesvár melletti erdőbe irányította. Itt szembetalálkoztak a Lipszkij ezredes vezette oroszokkal, akik segítséget kértek Ivintől. Lüders, miután meghallotta, hogy a magyarok az erdőben összpontosultak, elhagyta Marosvásárhelyt és Lipszkij segítségére sietett.
Bem, abban a hitben, hogy az oroszoknak nincs több csapatuk Segesvárnál, csapatának jobbszárnyát a balszárny segítségére küldte. Lüders értesült Bem tervéről és ő is megpróbálta megerősíteni az orosz csapatok balszárnyát. Délután négy óra körül Lüders kozákokból álló dzsidásszázadát a magyar jobbszárny ellen küldte, amelynek következménye lett, hogy a gyalogszázad elfutott és Bem elvesztette két lőszerszekerét is. Eközben a magyar csapatok bal szárnya támadást indított az oroszok jobb szárnya ellen, azonban az oroszok sokkal erősebbek voltak és kiszorították a magyarokat, akik fejvesztve menekültek.
Lüders elkezdte támadni a magyar jobbszárnyat is. A roham olyan gyors volt, hogy a magyar huszárok nem tudtak időben felkészülni és a dzsidások visszaszorították őket a faluba. Ez felbomlasztotta a magyar csapatok seregét. Bem és csapata menekülni kényszerült. A menekülőket a kozákok üldözőbe vették. Feltehetőleg e menekülés közben esett el többek között Petőfi Sándor is. Bem egy mocsár mellett rejtőzködve menekült meg.
Összegzés
Az magyarok vesztesége számottevő volt: körülbelül 1200 főt veszítettek és legalább 500 fő foglyul eset. Az oroszok vesztesége ismeretlen. Augusztus elsején Bem tábornok serege Marosvásárhelyen egyesült a Kolozsvárról odaérkező csapatokkal.
Bem mindenáron vissza akarta tartani Lüderst, azonban az orosz csapatok főlényben voltak. Augusztus 6-án Lüders vereséget mért a Nagycsűrnél és Nagyszebennél küzdő magyarokra. Annak ellenére, hogy Bem és csapatai vereséget szenvedtek, a szövetségesek a magyarországi hadjárat végéig nem jutottak ki Erdélyből.
Fodor Sándor: A Segesvári csata
1849. július 31-én zajlott le a segesvári csata, ahol a szabadság dalnoka, Petőfi Sándor életét vesztette.
Az 1848-as márciusi események és az azt követő szabadságharc reményt keltett Magyarország népeinek a Habsburg-iga és feudális elnyomás alól való felszabadulására. Nem véletlen, hogy Kossuth felhívására ezrek jelentkeztek honvédnek, akik több csatában elsöprő győzelmet arattak a Habsburgok felett.
Az 1849-es tavaszi hadjárat magyar katonai sikerei arra késztették a Habsburg-vezetést, hogy I. Miklós orosz cártól kérjen segítséget a forradalom leverésére. A cár 200 000 embert küldött Magyarországra Paszkijevics tábornagy vezetésével, s így az intervenciós hadsereg 370.000 emberrel és 1200 ágyúval támadta meg a 130.000 embert és 450 ágyút számláló, hazáját és a szabadságát védő honvédséget.
Magyarország az adott körülmények között nem számíthatott külországok segítségére. Ennek ellenére a forradalmi hadsereg vezetői bíztak abban, hogy hôsies harcukat siker koronázza. Erdélyben legendákba illő véres küzdelmeket vívtak a beözönlő cári seregekkel a Tömösi-szorosban (jún. 18.), a Tusnádi- szorosnál, a Mitácsnál (jún. 29.), a kökösi hídnál (júl. 2.) a Nyerges- tetőnél (júl. 31. – aug. 1.)
Ez idő tájt az erdélyi hadak főparancsnoka Bem József altábornagy volt, akit marosvásárhelyi főhadiszállásán, a Teleki-házban arról tájékoztattak, hogy Lüders cári hadserege bevonult a Nagy-Küküllő völgyébe és elfoglalta Segesvárt. Bem sajátos tervet dolgozott ki ellenlépésként. Magához rendelte a székelyföldi, a besztercei és a kolozsvári seregeket, s elhatározta, hogy három oldalról támadja meg Lüderset. Sajnos, az elképzelése nem válhatott valóra, mert a Rikából érkező Dobai serege Kőhalomnál július 30-án vereséget szenvedett, Kemény Farkas sem érkezett meg csapatával Segesvár előterébe, de nem sikerült Stein Miksa elterelő hadmozdulata sem.
Így a fehéregyházi síkon 1849. július 31- én Bem 3700 főnyi kis számú seregével, 14 ágyújával és 2 tarackjával volt kénytelen szembeszállni Lüders 11.000 – 12.000 fős s 32 löveget számláló hadával.
Az ütközet 11 óra tájban kezdôdött, amikor Bem ütegei heves tüzet zúdítottak a segesvári erdőnél lévô orosz állásokra, ahol halálosan megsebesítették Skarjatin, és Jurij Jakovlevics tábornokokat. Ezt a zűrzavart használta ki a honvéd sereg, szuronyrohamra indult a Liváda határrészen. Már-már úgy nézett ki, hogy a magyarok számára kedvez a szerencse, de az oroszok felderítőik útján rájöttek arra, hogy Bem Marosvásárhely irányából már nem várhat segítséget, s ezért teljes erejükkel a magyar seregek ellen fordultak. Heves küzdelem alakult ki, mely délután öt óra tájban egyre öldöklőbbé kezdett lenni, nyilvánvalóvá vált, hogy többszörös erővel szemben Bemék elvesztették a csatát. Az orosz dzsidások bekerítő hadművelete nyomán a magyar táborban nagy lett a fejetlenség, mindenki menekült. Ezek között volt Petőfi Sándor is, aki feltehetőleg az Ispán-kút mellett esett el. Őt is a fehéregyházi síkon temették el a közös sírok egyikében.
Ma csendes az egykori csata színhelye. A Monostor-, a Cionta-kertben és Héjjasfalván nyugszanak a vesztes csata magyar hősi halottjai.
A Monostori-kertben 1898-ban gróf Haller Lujza turulmadaras obeliszkkel, emlékparkkal és múzeummal adózott az itt nyugvó 400 honvéd kegyeletének.
Az utókor sem feledkezett meg az 1848-1849-es szabadságharcról. Emléktáblák, emlékmûvek, Petőfi-szobrok jelzik a fehéregyházi Monostor-kertben az Ispán- kútnál, Héjjasfalván a csata és Petőfi elestével kapcsolatos eseményeket.
A Cionta-kertben temették el a hősök egy másik csoportját. (Valószínû, hogy a többi névtelen hőssel itt nyugszik Petőfi Sándor is.) Ma semmi sem jelzi emléküket, mert 1980-ban a hatalom felszántatta ezt a területet.
Fehéregyháza kegyeleti hely. Az első megemlékezést 1898. július 17-én tartották. 1922-1939 között évente tartottak megemlékezéseket. A II. világháború után csak 1949-ben és 1979-ben, a 100 illetve a 130 éves évfordulók alkalmával rendeztek országos megemlékezést, hogy a hatalom a világgal elhitesse a nemzeti kérdés példaadó megoldását Romániában.
1989 után az évenkénti megemlékezést a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vállalta magára. Ilyenkor az ország és a világ különböző tájairól érkeznek magyarok és nem magyarok, hogy fejet hajtsanak az 1848-1849-es szabadságharc hőseinek sírja előtt.
