A levél következményei
A válság nehéz óráiban Schwarzenberg szívós állhatatossággal megmaradt kormányelve mellett, hogy a rebellisekkel szóba nem áll. Welden április 20-án Hentzivel, a budai vár főparancsnokával megegyezett, hogy a fővárost kiürítik, minthogy ennek tartása megbénítja az operációkat és sok erőt abszorbeál. Welden továbbá megegyezett Jellasiccsal, hogy a bán 15 zászlóajjal és 26 eszkadronnal (lovas századdal) délre vonul, ahol Szeged ellen fog déli irányból, mint „Südarmee” operálni. Csorich, Schlik és Wohlgemuth hadtestei pedig egy olyan hátsó pozícióban gyülekeznek, melyben Bécset fedezzék és egy kedvező pillanatban ismét offenzívába mehessenek át. Welden mindezt tudatta Schwarzenberg miniszterelnökkel, akinek természetesen azt fejtegette, hogy Buda és Pest nem hadi pontok és hogy a császári csapatok harcképtelenek, demoralizáltak. Welden különben gyenge célzást tett a főváros átadására vonatkozó esetleges konvencióra, melyet vagy a magyar kormánnyal vagy a magyar hadsereggel kötne. Ez a célzás így hangzik: „Óhajtom, hogy a két város kiürítése egy bizonyos konvenció alapján történhessék, mely azonban az insurgenseknek ezen terror-kormányával aligha fog létrejönni.”
Schwarzenberg előtt csakis így lehetett emlegetni a magyarokat, különben Weldent árulónak nevezte volna és elképzelhető, hogy maradék éveit börtönben tölti. Ám Welden értett Schwarzenberg „hóbortjaihoz” és csakis megfelelő hangvétellel próbálta menteni a magyarok helyzetét. Schwarzenberg azonban, amint ez egy zsarnokhoz illik felháborodottan utasította vissza ezt az eszmét. Azt írta a minisztertanács nevében, hogy legalább Budát meg kell tartani, mert a főváros elvesztése mindenütt rossz hatást keltene és a forradalmi kormány mindjárt visszaköltöznék. Továbbá: a rebellis kormánnyal tárgyalásba bocsátkozni nem kell, a városi magistrátussal, vagy egy másik helyi hatósággal lehetne megegyezést létesíteni, melynek betartásáért felelőssé lehetne tenni.
E parancs következtében Welden Hentzire bízta Budavár védelmét és nem tárgyalt a magyar kormánnyal. A budai várban körülbelül 5000 katona és 92 löveg maradt.
Az osztrák hadsereg bomladozása
Még ugyanaznap Welden táborszernagy Cordon hadügyminiszternek hosszabb leiratában jellemezte az osztrák főhadiszálláson talált állapotokat, valamint az egész hadsereg bomladozását. Ami a csapatokat illeti, – írja – melyeknek java részét láttam, mindenesetre bátorsággal és elszántsággal rendelkezhetnek, azonban nagyon elhanyagolt külsejűek. Egy félévi téli hadjárat részben fel is bomlasztotta őket. A harcban is megmutatkozik, hogy a régi osztrákok jóval a honvédek mögött állnak. A tisztek és a parancsnokok kevés gondot fordítottak a legénységre. Orvosuk alig van, pedig közel 10 000 beteg és sebesült fekszik a kórházakban. Irkáló csőcseléket rettenetes aktahalmazok között eleget találtam és az élelmezés, ámbár mértéktelen összegekbe kerül, ritkán található ott, ahol szükséges. A katonai irodákban permanens szolgálatról fogalmuk sincsen.
Welden kijelentette Cordonnak, hogy rend nélkül nem tudja a hadsereget megbízhatóan vezetni és 24 óra alatt a bajokon nem segíthet, mert egy tevékeny és mozgékony ellenséggel áll szemben. Helyzete amúgy sem strategikus, mert túlerővel körülvéve minden fontos támaszpont az ellenségé, akinek nincs szüksége raktárakra, kémekre, aki nem keres bázist operációi részére, mert mindent mindenütt talál, Welden pedig semmit és sehol. Ezért kell visszavonulnia a bomladozó sereggel, melynek létszáma ugyan 74 192, de melyből alig 45 000 áll az ellenség előtt, 10 086 beteg, 11 086 távollevő. A többi mint privatdiener, a kórházakban és szétszórva, szerte barangolva, fel nem szerelve, szolgálattevők, akik fizetést kapnak és semmit nem dolgoznak. Budán, a főhadiszálláson, a volontairek, galopinek, adjutánsok egész seregét találta és az egész üzem szét volt szórva és körülményes a sok felesleges személyzet miatt. Welden elhatározta, hogy mindenkit bevonultat csapattestéhez és rendet teremt. Úgy látszik a császári seregben mindenki igyekezett szabadulni a harctéri szolgálat alól. Helyzete kétségbeejtő volt.
Az orosz intervenció
Schwarzenberg előzőleg a minisztertanács nevében Weldent felszólította, hogy az orosz intervenció kérdésében terjessze elő hivatalos véleményét, mielőtt az utolsó lépést a kormány megtenné. E lépések politikai következményei olyan jelentéktelenek – közli Schwarzenberg – államunk belviszonyaira, valamint a többi európai államhoz való helyzetére olyan döntő behatást fog gyakorolni, hogy a minisztertanács mielőtt e lépést Őfelsége nevében megtenné, egészen meg akar győződni afelől, hogy az elkerülhetetlenül szükséges-e, hogy a monarchia üdve elháríthatatlanul megköveteli-e. A bevezető intézkedések az orosz segítségnek elnyerése végett megtétettek ugyan, a minisztertanács azonban Excellenciád véleményét várja, hogy végleges elhatározást meghozza.
Nagy és nehéz kő esett le Welden szívéről e levél olvastakor. Sietve válaszolt a kongresszusi tanács döntésének képviseletében, hogy az oroszok minél előbb jöjjenek, mert a Monarchia sorsa kétségbeejtő.
Budavár kiürítése
Április 22-én kitűzték Welden hirdetményeit a pest-budai házak falára, miszerint: Ha a császári hadak békés és rendes kivonulása Budapestről háboríttatik, kénytelen leszek a virágzó Pestet és a Lánchidat elpusztítani. Hentzinek, a budai vár parancsnokának igencsak megtetszett a fenyegetés és tudatta Weldennel, hogy a vár raktárában több mint 10 akna van, ezek felhasználásával megoldható a pusztítás. Welden viszont szörnyülködve mondott nemet a robbantásra és megfogalmazta, hogy a röpiratokon lévő szöveg csakis fenyegetés, megvalósítására semmi képen nem kerülhet sor. Röviden: Welden a lehető leghatározottabban megtiltotta a „szörnyű cselekedetet”.
Az osztrák hadsereg 23-án indult el a nyugati határ felé, pontosabban a Wiener Wald-ba (bécsi erdő). Welden azt az utasítást küldte Schwarzenbergnek, hogy ha az oroszok elindulnak őket is irányítsák a bécsi erdőbe A fáradt és demoralizált sereg nagyon lassan haladt előre. Welden kétségbeesve a kudarcok felett, egy hosszú visszavonulás közepette nem válaszolt az osztrák minisztérium leveleire és ezek a gőgös császáriak méltóságukon alul is tartották, hogy a rebellisnek választ küldjenek. Welden estére meggondolta magát és valósággal siránkozott Schwarzenbergnek a „hordák” okozta szomorú állapota miatt. Útközben a Wiener Wald fenyves tájai felé írta a levelét Welden, aki csak Bécs miatt aggódott. Bevallotta, hogy a nyolc nap alatt, amióta a főparancsnokságot átvette, többet vesztettek, mint amennyit hat hónap alatt nyertek. A főhadiszálláson nem volt operációs terv, úgy bántak a sereggel, mint holmi kis különítménnyel. Ezt tudta, de a parancsnokságot át kellett vennie.
A legszomorúbb most jön – írta. – A hadsereg ebben az állapotában egyáltalában nem harcképes. Sokat követeltek tőle és keveset gondoskodtak róla, az élelemhiány máris érezhető. Ha követelik, ezzel a sereggel ugyan az utolsó kísérletet is tehetem, azonban kérem meggondolni, hogy ez az egyetlen sereg, mely e pillanatban még létezik. Áldani fogom az órát, amelyben más beosztást kapnék, ha az a szolgálattól való elbocsátásom is lenne, mert végtelen erkölcsi erő szükségeltetik azt elviselni, amin ezen nyolc nap alatt keresztülmentem és mégsem törtem le.
Welden ekkor már bukott ember volt. Schwarzenberg már kereste a megfelelő utódot, bár 24-i válaszában biztosította Weldent a minisztertanács bizalmáról, és megnyugtatta, hogy a helyzet megoldásához idő kell, és hogy Bécsben elismerik a nagy nehézségeket. Weldent ez az új bizakodás nyugtalanította, nehogy újabb csalódások okozta szemrehányások érjék. Másnap Schwarzenberget felvilágosította, hogy a kifejezett bizalom ugyan boldoggá tenné, ha az előtte lévő feladat az emberi erőt felül nem múlná.
Annak a gondolata, hogy bennem csalódtak, irtózatos, és arra kérem alázattal Excellenciádat, hogy reményekkel vagy miegyébbel meg ne tévesztesse magát. Én magamnak sincsen már egyéb reményem, mint romok alatt eltemetve lenni. A kivezető útnak a reményéről is letett Welden.
Wohlgemuth helyzete
Az orosz intervenció elmaradása
Április 24-én az oroszoknak seregrészei, melyeket az intervenció céljára szántak, az orosz–galíciai határ közelében már készen álltak. Schwarzenberg értesítette Weldent, hogy Péterváron az orosz csapatok bevonulására vonatkozó lépéseket megtették, a hivatalos választ nyolc nap múlva várhatja. Paszkevics herceget az interveniáló orosz seregfőparancsnokát Berg orosz tábornok, a cár küldöttje, Bécsből értesítette e lépésről. Tekintetes orosz erők álltak Krakkó felett és a bukovinai határon. Welden azonban nem képzelte, hogy az orosz bevonulást hosszadalmas diplomáciai tárgyalások előzik meg. Cordon hadügyminiszternek leírta a Wohlgemuth sereg vigasztalhatatlan állapotát és arra kérte, hogy minél hamarabb vonultassa be az oroszokat. Hasonlóképpen Galícia parancsnokát, Wilhelm Hammerstein-Equord bárót is rá akarta bírni, hogy orosz ezredet indítson Jablonkán át a Vág völgyébe.
Welden táborszernagy a visszavonulás közepedte hatalmas hadseregével 25-ikén délután már Tatán állomásozott, majd 27-án már Sopron közelében volt.
Komárom osztrák ostromának befejezése, a magyar támadás
A komáromi ostromütegek elszállítása nagyon lassan haladt. Simunichnak kevés hajó állt rendelkezésére és így a Komárom előtt lévő tüzérségi anyag elszállítása lassan haladt. Ezalatt Sossai dandárát a Csallóközben Lenkey tábornok visszavetette egészen Nyarasdra, miközben a császáriak nehéz veszteségeket szenvedtek, sietve retirálván. Welden Simunichot személyes felelősség mellett utasította, hogy várja be Komárom előtt Schlik hadtestét, mely valószínűleg 25-én érkezik Nagyigmándra. Simunich helyzete igen kényelmetlenné kezdett válni a magyar hídépítés láttára. Sok ágyút nem tudott elvinni, nem volt előfogat, a lakosság nem adott lovakat, de kenyeret és húst sem. A cernírozó csapatok a nagy ostrom-leszerelési munkában elfáradtak. Erre Welden megparancsolta, hogy az el nem szállított ágyúkat vesse Simunich megjelölt helyeken a Dunába, ami meg is történt.
Április 26-ára virradó éjjel Görgey átvezette a seregét a Duna jobb partjára és megkezdődött Komárom felmentése. A monostori ütegállásos helyét Simunich kiürítette, míg Schliknek a harctéren írt jelentése szerint Simunich a hegyet visszavette és azután ismét elhagyta, mert bekerítő mozdulat fenyegette. Simunich hadteste aznap Győrbe vonult vissza, mert Csorich és Colloredo-Mannsfeld váltotta föl és csak a megkezdett csata, valamint Schlik erélyes közbelépése tartotta vissza a magyar sereg előrenyomulását. Az ellenség azonban korántsem akarta abbahagyni az erőd megszabadítását, viszont mindkét félnek elfogyott a muníciója. Schlik délután 1 órakor küldött futárt Weldenhez, hogy kénytelen Győrbe visszavonulni, mert lőszerhiány miatt nem tarthatja tovább a Concó-patak mögötti állást, melyben azonban éjjeli egy óráig marad. Welden másnap felelősség terhe alatt figyelmeztette Schliket, hogy a muníciót kímélje és nevetséges távolságokra ne lődözzön. A komáromi csata április 26-án magyar győzelemmel zárult. „Az ellenség és az idő nem vár!” – kiáltotta Welden elkeseredetten. Ebben az egyben kellemesen csalódott, mert Komárom felmentése után mindkettő engedelmesen várt, míg a császári sereg rendbe szedte magát, és Bécs megszorult urai megkötötték az alkut az oroszokkal.
Welden három relációt írt a komáromi csatáról. Egyet a hadügyminiszternek, kettőt pedig a császárjának. A nap eredménye, még ha győztünk is volna, csakis a Győrre való elháríthatatlan visszavonulást hozta. Egy lövés sem esett, mert oly közel álltak egymáshoz. Az egész egy hang nélküli fojtogatásból állt. Ha ezt az indiai sigh–ekről halljuk, megérthetjük. Embereket, akik egykor egy zászló alatt testvéreknek nevezték egymást, ilyen módon fojtogatni látni, a leglázítóbb gondolat, mely csak létezik és egy ilyen ügy győzedelmeskedjék? Istenben kellene akkor kételkednünk! Ebből a néma sáncharcból csupán 90 osztrák tudott 4 tiszttel megmenekülni.
A nagysallói és komáromi csata után az osztrák hadsereg helyzete igen kétségessé vált. Az északon állomásozó Vogel hadosztály elcsigázva és felbomolva a Vághoz menekült. Felső-Magyarország megtisztult az ellenségtől. Welden Pozsony kiürítésén kezdett gondolkodni. A politikai foglyokat Welden Pozsonyból Korneuburgba szállíttatta. Pozsony megerősítésével Trattner műszaki ezredest és Pott ezredest bízta meg. Sáncok, földművek készültek, bár Trattner figyelmeztette Weldent, hogy Pozsony nem alkalmas a visszavonuló hadsereg pozíciója részére, inkább válasszák a Vág vonalat. Welden, nem is gondolt már a Vág-vonal tartására és valóban szerencsétlen taktika volt a magyar hadsereg részéről, hogy a nagysallói csata után nem üldözte az osztrákokat.
Az orosz beavatkozás tárgyalásának lassú folytatása
Welden végül azt ajánlotta, hogy Lobkowitz herceget küldjék Krakkóba, hogy rábírja az oroszokat a rögtöni bevonulásra. Schwarzenberg beismerte: Benne vagyunk a szarban és Weldennek kellett volna kirántania bennünket.
Welden azonban nem felelt meg a reményeknek. Galíciából Hammersteintól azt a választ kapta, hogy tárgyalt ugyan Paszkeviccsal, a segítséget azonban nem indíthatja el s maga Hammerstein sem tud erőt egyelőre nélkülözni. A forradalmi haderők „mirakolózus rapid” kifejlődésével szemben ő is csak az orosz segítségben látja a mentő horgonyt, és míg januárban elég lett volna 40 000, most alig lesz elég 80 000 főnyi orosz segítség. Végre április 30-án érkezett meg az orosz kurír a cár hozzájárulásával, hogy az orosz sereg Magyarországba bevonulhat. Május másodikán Welden, Schwarzenberg, Cordon és Berg orosz tábornok egy dunai hajón tárgyaltak a bevonulásról, valamint a hadműveletek terveiről.
A tárgyalást megelőzve Welden levelet írt Schwarzenbergnek: „Hálás vagyok Excellenciádnak szíves közléseiért, melyeket tegnapi az orosz csapatok bevonulására vonatkozó nagyra becsült levelével megkaptam, igaz köszönetemet fejezem ki, ez alkalmat egyúttal fel akarok használni, hogy Excellenciádnak bizalmát újra és sürgősen arra a határozott szükségre tereljem, mely szerint az orosz császári csapatoknak valóságos megjelenését minden lehető módon elő kell segíteni és siettetni, nehogy ebben is egy fatális „már késő” váljék mottóvá. Egyúttal szeretném kérni Excellenciádat, hogy Berg tábornokot a tanácskozásra Pozsonyba küldjék hajón, nehogy az osztrák császári csapatok lezüllött állapotát lássa.”
Welden a tanácskozás után arra kérte írásban Cordon hadügyminisztert, hogy gondoskodjék utódjáról, mert nem tudja, meddig fogja még a gondokat és fáradalmakat bírni.
Az oroszvári osztrák főhadiszállásról Schwarzenberg azt a jelentést kapta, hogy Welden Pestről egy névtelen levélben békekötésre szólították fel. Welden közölte Schwarzenberggel minden megjegyzés nélkül e tényt és mellékelte a levelet is. Sem Schwarzenberg, sem Welden nem reagált erre a levélre. Vagy talán Weldennek kísérlete volt ez az orosz segítség elhárítására, amihez egyenes úton nem volt bátorsága és így akarta Schwarzenberg felfogását kitapintani? Ezt ma eldönteni nem lehet, de megállapítható, hogy Welden igen sokat kedvezett a magyaroknak, még ha ez akkoriban fel sem tűnt.
Welden május elsejei jelentésében, melyet Schwarzenbergnek intézett, arra hívta fel a miniszterelnök figyelmét, hogy a szláv, azaz orosz segítségnek kényszerű igénybevételét a császár egy olyan manifesztumban tudassa a magyar nemzet jobbérzésű részével, mely kijelenti, miszerint e lépés nem jelenti nemzetiségük elnyomását, vagy a kibékítő uralkodói kéznek visszavonását, hanem csakis a szép országnak a romlás és feloszlás elöli megmentését a nagyrészt idegen lázadók és hordák kezeiből. Úgy látszik Welden, ha gyengén is, bizonyos kíméleti szempontokat tartott szükségesnek a magyar nemzettel szemben, ezt ugyan nagyon is rosszkor ajánlotta Schwarzenbergnek, aki éppen ellenkezőjét határozta el. Schwarzenberg április 30-án küldte Lobkowitz herceget a császár levelével Varsóba és Pétervárra, Caboga tábornokot pedig május 1-jén Varsóba, hogy Paszkevics herceg és az osztrák hadsereg között közvetítsen. Welden azt kérte, hogy legalább 6000 oroszt küldjenek a Vág – völgyébe és Schwarzenberg vegye tekintetbe, hogy nem 70 000 harcképes embere van, hanem alig 34 000.
A Berg tábornokkal való tárgyalások során Weldennek alkalma volt megismerni az oroszok bevonulási tervét. Az oroszok főszempontul a teljesen különálló operációk biztosítását vették és nem akartak mint a tönkrevert osztrák sereg támogatója szerepelni, hanem mint szabadítók, a forradalom elleni megtorlás hivatott képviselői, akik nem Ausztriát, nemcsak a cári birodalmat, hanem egész Európát a forradalomtól megmentik. Prestige kérdés volt tehát a cár előtt az, nehogy a világ az intervenciós hadsereget osztrák kiegészítésnek tekintse. Welden ugyan az orosz beavatkozásra vonatkozólag több számítást és tervet is készített, de ezek hiábavalók voltak, mert az oroszokat sem siettetni, sem befolyásolni nem lehetett. Schwarzenberg is hasztalanul könyörgött Paszkevicsnek, hogy legalább egy demonstrációt végeztessen a Vág-völgyében Bécs védelmére és az osztrák hadsereg mozgási lehetőségének visszanyerésére. Amíg Miklós cár erre külön parancsot nem adott, Paszkevics herceg sem akart intézkedni.
Welden bejelentette Schwarzenbergnek, hogy magyar támadás esetén legfeljebb három napig tarthatja fel az ellenséget a Csallóköz, Pozsony, Óvár, Sopron közötti vonalon, melyet a visszavonulás után elfoglalt. Tartalékok hiányában azonban vissza kell vonulnia.
Kötelességemnek tartom, még egyszer határozottan kinyilatkoztatni, hogy miután Excellenciád utolsó sürgönyének tartalma az orosz segítséget még nagy messzeségbe állítja, mostani helyzetemben, melyet megismerni és belátni muszáj, semmi másért jót nem állhatok, minthogy magam az utolsó percig kitartok. Nem szabad tovább a képzelődés világában élnünk, a főváros és ezzel a monarchia sorsa forog kockán, amint ezt április 18-ika óta többször ismételni bátorkodtam. A mentőeszköz nincsen az én kezemben, azt kívül kell keresni. A Dukla felöli diverziók már meg nem menthetik Bécset.
A Varsóban lévő Caboga tábornoknak Welden sürgetést küldött, hogy kérje meg Paszkevicset, hogy egy 15 000 főnyi sereget küldjön Gödingre és Hradischra, egy 5000 főnyit pedig a Vágvölgybe Bécs védelmére, hogy Welden offenzíve felléphessen. A főparancsnok május 4-én megbízta Jakob von Parrot tábornokot, hogy mint segédtisztje utazzon Budára és tudósítsa az ott történtekről, továbbá jegyezze meg Hentzinek azt a fenyegetést, melyet Welden mondott neki. A fenyegetés a következő volt: Welden azt mondta Hentzinek, hogyha bármilyen kárt is tesz a Lánchídban, az idős főparancsnok kivégezteti. Parrot eleget tett a kérésnek és már május 5-én Budán volt.
Rossz hírek..
Schwarzenberg május 5-én személyesen értesítette Weldent, hogy Ferenc József meg szeretné szemlélni a sereget. Welden e hírre megszeppent. Schwarzenberg azonban figyelmeztette, hogy a császár jól tudja a sereg állapotát.
Ferenc József május 8-án valóban megtekintette a lezüllött sereget. Érdemes megjegyezni, hogy a magyarokat váró Ferenc József császárt Schönbrunnban 8 század katona és 3 ágyú védte.
Schwarzenberg miniszterelnök megnyugtatta Weldent, aki ekkor Pozsonyban volt, hogy a bécsieknek nincsenek fegyvereik, erről az oldalról ne tartson meglepetéstől, különben is Weldent Bécsben nagyon is tisztelték. Welden aggódott a császárért, Bécsért, helyzetét napról napra veszedelmesebbnek látta. Ha a magyar sereg Pozsony ellen tört volna, az osztrák hadseregnél valóságos debacle következett volna be. Tanácstalanul, megfelelő haditerv nélkül leste Welden az oroszok közeledését, akik azonban nem mutattak hajlandóságot a sietésre. Május 10-én még sehol sem voltak. Welden e napon Berg tábornokkal közölte általános operációs tervét, mire Paszkevics megüzente Weldennek, hogy tartózkodjon minden offenzív lépéstől és operációtól, amíg a cár Paszkevicsnek elküldi parancsait. Paniutine tábornokot Welden Gödingbe és a Vág-völgyébe hívta, előzőleg azonban Bécsbe küldte, a főváros védelmére. A varsói parancs következtében Paniutin nem volt hajlandó Welden parancsait követni. Welden attól félt, hogyha Budavár elesik, akkor a magyar hadsereg a felszabadult erőkkel elállja az északi szorosokat és így Paniutine útját is, aki a sok sürgetésre Weldennek azt a választ adta, hogy parancsot vár Pétervárról.
Welden május 17-én rossz híreket kapott. A magyarok teljes erővel megkezdték Buda ostromát, Hentzi szerint csak pár napig tarthatnak ki. Schwarzenberg azzal biztatta a türelmetlenkedő főparancsnokot, hogy a cár május 18-án Varsóba érkezik és Paniutine 20-án kézhez kapja a parancsot, amire Welden azt közölte Schwarzenberggel, hogy ebben az esetben az összes Vág-átjárót kénytelen lesz a magyar hadseregnek átengedni, amely Terencsént máris megszállta és nagy erővel fog előre nyomulni. Welden abban az erős meggyőződésben élt, hogy a magyar hadsereg nem fogja bevárni az oroszokat, hanem először csapást mér az osztrák hadseregre.
Betegsége
Welden május 18-án szintén Pozsonyban tartózkodott a főhadiszálláson. Vallomások szerint este nyolc óra környékén Kempka hadnagy, a segédtisztje ment be hozzá, állítólag Buda ostromáról beszéltek. Welden arra panaszkodott, hogy szörnyen fáj a feje, és egy pohár bort kért. Valamivel éjfél előtt a táborszernagyra szörnyű köhögési roham támadt. Kempka besietett hozzá, de Welden már csak néhány szót tudott mondani, majd elájult. Kempka azonnal a pozsonyi főhadiszállás földszintjére futott a seregorvos irodájába. Doktor Ewnberg megvizsgálta Weldent, de csak annyit tudott mondani, hogy egyáltalán nincs jól: lelassult a szívverése és nehezen vesz levegőt. Weldent még aznap este Bécsbe szállították, és kórházban helyezték el. Másnap egy kis időre felébredt, de csak azt mondta Kempkának, hogy menjen el a bicskei főhadiszállásra és hozza el az összes iratot, nehogy az ellenség kezébe kerüljön, majd menjen, és segédkezzen Buda védelmében. Május 21-ére már egészen jól volt, míg meg nem kapta Parrot tábornok jelentését Buda ostromáról. Parrot legelőször is azt írta, hogy a vár elesett. Másodsorban Hentzit eltalálta egy golyó és meghalt, Alnoch ezredes pedig a Lánchíd útpályájának felrobbantását megkísérelve halálra égett. Kempka hadnagy is életét vesztette. Parrot továbbá azt írta, hogy ő maga is megsebesült.
Miután Welden elolvasta a levelet, nem tudta feldolgozni az információkat. Hentziről az kiabálta, hogy felakasztani, Kempka haláláról pedig azt gondolta, hogy az ő bűne. Érdekes módon Alnochról nem mondott semmit.
Néhány nap alatt jobban lett, de amikor megtudta, hogy Schwarzenberg utasította Radetzkyt, hogy rendelje Pozsonyba Haynaut, hogy az ő segédtisztjének nevezzék ki, május 30-án lemondott.
Bécs kormányzójaként
Miután Welden 1849 közepére szinte teljesen felépült, ismét kinevezték Bécs polgári és katonai kormányzójává, amit szívesen elvállalt. Szeptemberben egy jelenet részese lett: egy gyakorlaton, amelyen öt főherceg és tizenkét tábornok vett részt Ferenc József e szavakat mondta Weldennek: „Ha valamit parancsolok, az úgy is történjen!” A császár haragja elől a csatákban edzett táborszernagy elvágtatott. Tíz perc után visszatérve nyugodtan jelentette: „Felséged parancsai végrehajtattak!”[6]
1851 júniusában vonult nyugállományba, sokak szerint azért, hogy megkaphassa az ötven éves szolgálatért járó kitüntetést, amit Schwarzenbergtől valóban meg is kapott. Ezután Grazba költözött, ahol a császár egy lakást biztosított az idős táborszernagynak.
Utolsó évei
Egészségügyi állapota egyre romlott, de nem pihent. 1851 második felében, nyugdíjazása után írta meg a Der Krieg von 1809 zwischen Österreich und Frankreich című könyvét. 1852-ben megtervezte a grazi Schlossberget, majd a császárral egyeztetve még az évben elkezdték kivitelezni. 1852-ben írta meg a Der Krieg der Österreicher in Italien 1813–14., a Geschichte der Feldzüge 1848–49. és a Der Feldzug der Österreicher gegen Russland 1812 című könyveit. 1853-ban fejezte be az Episoden aus meinem leben című könyvét és valósította meg a róla elnevezett rokkantalapot is. 1853. augusztus 7-én nemsokkal éjfél után érte a halál, egy cseléd vallomása szerint aznap Welden szintén nem érezte jól magát. Még naplójában sem írt aznap bejegyzést, gondolta holnap majd megírja. Sajnálatos módon azonban ezt már nem tehette meg. Feltételezések szerint egyszerűen elaludt, leállt a szíve.
Temetésére augusztus 10-én került sor. Ferenc József egy órán át tartó beszéddel, Radetzky pedig Welden életútjának bemutatásával emlékezett meg „az Osztrák Császárság legnagyobb emberéről”. A minisztériumban és a gyalogságnál két hétig tartó gyászt rendelt el a császár. Máig nem lehet tudni, hogy hol temették el.
Emlékezete
Műveltségét jellemzi, hogy németül, angolul, olaszul és latinul is folyékonyan beszélt, de kisebb segítségekkel a magyart is megértette. Kassa és Bécs díszpolgárává avatták, Bécsben 1869-ben róla nevezték el a Weldengasse-t. Grazban, a Stadt parkben Hans Gasser által készített ércszobor őrzi emlékét.
Mint szenvedélyes botanikus, az első években, amikor Zárában tartózkodott tanulmányozta majdnem egész Dalmácia és Montenegró növényrendszertanát. Felfedezett néhány új növényfajt is. Welden sokat írt a német folyóiratoknak a botanikai kutatásokról, valamint a parkokról, az angol tájképi kertekről.
Welden a manőverek és a hadi tervezés szakértője volt, a megtorlásban nem vett részt. Erre utal, hogy nem végeztette ki Mednyánszky Lászlót és Gruber Fülöpöt. (Haynau már kinevezése másnapján elrendelte kivégzésüket, jóllehet sem Windisch-Grätz, sem Welden nem látott viselkedésükben főbenjáró bűnt.) Bécs kormányzójaként élt a kegyelmezési jogával. Nem végeztette ki Móga Jánost és Franz Holtschét, akik a magyar oldalon harcoltak. Sokan kérdezték, mi lett volna, ha nem mond le? Kivel végeztette volna el az osztrák udvar a megtorlást?
Kitüntetései
Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztje
Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztje
Katonai Mária Terézia-rend csillagja és nagykeresztje
Ágyúkereszt 1813/1814 (Hadseregkereszt/Tüzérségi kereszt)
50 éves tiszti szolgálati érem
50 éves katonai szolgálati érem
25 éves katonai szolgálati érem
12 éves katonai szolgálati érem
Osztrák császári Vaskorona-rend III. osztálya
Osztrák császári Vaskorona-rend I. osztályának csillagja
Lipót-rend lovagkeresztje
Lipót-rend csillagja és nagykeresztje
Ezüst katonai érdemkereszt
Ezüst érdemkereszt 1849.
Arany érdemkereszt 1849.
Krisztus-rend középkeresztje
Katonai Érdemkereszt III. osztálya
Szent Móric és Lázár-rend tiszti keresztje
Katonai Konstantin-rend keresztje és csillagja
Pour le Mérite
Szent Hubertus-rend csillagja
Welden táborszernagyot 1853. januárjában tiszteletbeli tábornaggyá (Feldmarschall) nevezték ki
