Home Főhírek Belföldi hírek Autós üldözés Budapesten, videón a hajsza

Autós üldözés Budapesten, videón a hajsza

Nyitókép: aijohn784/Getty Images

A menekülő autós 32 büntetőpontot kapott, és nem ez a legnagyobb baja.

Ittasan próbált elmenekülni egy autós a rendőrök elől az Üllői úton, miközben négy piros lámpát is figyelmen kívül hagyott. Ámokfutásáért pénzbírságot és előéleti pontokat kapott, ami további szankciót von maga után – írja a police.hu.

A BRFK XVII. és XIX. kerületi járőrei 2023. december 17-én éjjel közlekedési ellenőrzést végeztek Kispesten, az Üllői úton, és nem sokkal éjfél után igazoltatni akartak egy gépkocsit. A járőrök jelzésére a sofőr megállás helyett gyorsított, és elszáguldott a rendőrök mellett. Az egyenruhások megkülönböztető fény- és hangjelzéssel perceken keresztül követték és próbálták megállásra bírni a sofőrt, aki menekülése közben több közlekedési szabályt áthágott – áthajtott négy piros lámpán és záróvonalon, akadályozva ezzel a szembejövő forgalmat.

A Renault vezetője bekanyarodott az Árpád utcába, ahonnan azonban már nem tudott továbbhajtani. A sofőr a rendőrök felszólítására nem volt hajlandó kiszállni, ezért testi kényszert alkalmaztak vele szemben, majd megbilincselték. Megállapították, hogy a 39 éves B. Szilveszter nem véletlenül fogta menekülőre: esetében az alkoholszonda ittasságot jelzett, valamint jogosítványát éppen ittas járművezetés miatt vonták be korábban.

A férfival szemben közigazgatási és büntetőeljárást indult, a hatóság az elkövetett jogsértésekért összesen 260 ezer forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte, és mindezért 32 közlekedési előéleti pont jár. A hatályos jogszabályok értelmében, ha a járművezető közlekedési előéleti pontjainak száma meghaladja a 18-at, az illetékes közlekedési igazgatási hatóság visszavonja a sofőr vezetői engedélyét.

Videó

Forrás

Hirmagazin.eu

Előző247 kilométer/órával száguldott a Duna partján – viszik az autóját is
KövetkezőVáltozó sebességhatárok az autópályákon
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás