13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóAutós üldözés Budapesten, szirénázó rendőrök elől menekült a férfi

Autós üldözés Budapesten, szirénázó rendőrök elől menekült a férfi

Szinte filmbe illő jelenetek játszódtak le a fővárosban.

Brutális autósüldözés volt a fővárosban, egy sofőr ugyanis a negyedik kerülettől egészen Kerepesig rongyolt, rendőrökkel a sarkában. Kiderült, hogy a sofőrnek még jogosítványa sem volt. Most eljárás indult a férfi ellen.

Szinte filmbe illő autósüldözésnek lehettek tanú a járókelők, amikor egy sofőr fényes nappal rendőrökkel a sarkában menekült a IV. kerületből. A Bors úgy tudja, hogy egy autó vásárlása fajult egészen idáig: K. Tibor ugyanis alig két hete kocsit akart venni, a vásárlás előtt szeretett volna egy próbakört is tenni a kocsival. A IV. kerület egyik kereszteződésénél azonban zsarukba futott, akik kiszúrták, hogy egy, a vezetéstől eltiltott férfi ül a volán mögött. Több sem kellett nekik, azonnal jelezték a sofőrnek, hogy húzódjon le, Tibor azonban másképp gondolta: megállás helyett a gázra taposott, a kocsik és a rettegő autósok között lavírozva rontott előre, a villogó-szirénázó rendőrökkel a nyomában. Út közben még egy rendőrautónak is nekiment.

Egészen Kerepes határáig eljutott, ahol azonban sikerült őt megállítani a zsaruknak. A rendőrség a lapnak megerősítette, hogy a férfinek valóban nem volt jogosítványa, a férfi ellen eljárás indult, továbbá jelenleg is szakértő vizsgálja az esetet. Alkoholt ugyan nem fogyasztott az eset előtt, azt azonban még vizsgálják, hogy drogos befolyásoltság alatt állt-e.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work