Home Szabadidő Bulvár Aurelio bevallotta: Rendőr előtt akarta felszívni a földről kokaint

Aurelio bevallotta: Rendőr előtt akarta felszívni a földről kokaint

Fotó: LifeTV

Kendőzetlenül mesélt elfogásáról és korábbi drogügyleteiről az egykori valóságshow szereplő.

Mint ismert, Auréliót 2015-ben kapták el az 51-es főúton a zsebében 38 gramm kokainnal. A házkutatás során további két gramm marihuánát is találtak. A helyzetét nehezítette, hogy szervezetében is kimutatható volt az igazoltatáskor mindkét szer.

Ezután kellett először a bíróságra járnia, bár akkor még felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta. Ha a korábbi botlása nem lenne, akkor valószínűleg most nem kellett volna bevonulnia. Az egykori valóságshow szereplő a  börtönbüntetése előtt eltöltött egy éjszakát a LifeTV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában, ahol sok érdekességről beszámolt – írja a Bors.

„Harmincegy nap hiányzott, és akkor felfüggesztettet kaptam volna most. Ennyit vártam a laborvizsgálatra, ahol azt nézték, milyen tartalmú a kokain, azaz mennyi a valós százaléka a negyven grammnak. Végül az eredmény kimutatta, hogy 26 gramm a tartalma, ez számított az ítéletben. Harminc gramm fölött van a meghatározó mennyiség, ez még csak a ‘csekély’ kategóriába tartozott, négy grammon múlt ez is. Ha elérte volna a negyvenet, akkor vége, és azonnal ülnöm kellett volna. Az volt a mázlim, hogy egy rossz minőségű kábítószer volt, mert átvertek, és nem volt jó hatóanyagú” – jelentette ki Aurelio, majd mesélt az elfogása pillanatáról is.

„Megvettem drága pénzért, hazajöttem, és akkor életemben először kipakoltatták a zsebeimet. Le vagyok bilincselve, ki van rakva a kokain a motorháztetőre, és közben potyog le a földre. Úgy be voltam ijedve, hogy megkértem a nyomozót: ‘Elnézést, Uram! Azt, ami lepotyog, azt nem lehetne…’ – utaltam arra, hogy ‘elfogyasztanám’, azzal megpróbálva oldani a stresszt” – emlékezett vissza, majd kijelentette, legjobban nem is az fájt neki, hogy elkapták, hanem hogy elvették tőle a méregdrága kábítószert.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Fotó: LifeTV

Exit mobile version
Megszakítás