Az idei Emmy-gálán egy igen romantikus pillanatnak is tanúi lehettek a nézők, Glenn Weiss rendező ugyanis élő adásban kérte meg a barátnője kezét, miután átvette a díjat.

Glenn Weiss az Oscar-gála tévés közvetítésének rendezéséért nyerte el idén a 14. Emmy-díját, a mostani gála azonban bizonyára jóval emlékezetesebb lesz neki az eddigieknél – a köszönőbeszédével ugyanis megkérte a barátnője kezét, aki igent is mondott.

A rendező először két lányának köszönte meg a díjat, majd két hete elhunyt édesanyjáról is megemlékezett, mielőtt a barátnőjéhez, Jan Svendsenhez fordult volna.

„Elgondolkodtál már azon, hogy miért nem szeretlek a barátnőmnek szólítani? Mert a feleségemnek akarlak hívni” – kezdte, majd természetesen térdre is ereszkedett, amikor a nő már kint volt a színpadon. Ráadásul azt a gyűrűt húzta a szerelme ujjára, amellyel 67 évvel ezelőtt az apja is eljegyezte az anyját, így a stúdióban szem nem maradt szárazon.

Nézze meg ön is a megható jelenetet, mutatjuk videón:

Forrás: origo.hu