7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldÁttért az iszlám hitre, majd egy késsel lefejezte kolléganőjét az amerikai férfi!

Áttért az iszlám hitre, majd egy késsel lefejezte kolléganőjét az amerikai férfi!

Bíróság elé lehet állítani egy 31 éves amerikai férfit, aki tavaly szeptemberben egy késsel lefejezte egyik munkatársnőjét, egy másikat pedig megsebesített egy oklahomai húsfeldolgozó üzemben – jelentette a CBS.

Áttért az iszlám hitre, majd egy késsel lefejezte kolléganőjét az amerikai férfi

Az ügyét tárgyaló bíró ugyanis nem fogadta el a védelem érvelését, hogy Alton Nolen nem beszámítható, és emiatt nem indítható jogi eljárás ellene.

Nolen az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint a húsfeldolgozó üzem dolgozói által használt egyik késsel esett neki munkatársainak, nem sokkal azután, hogy közölték vele: ki van rúgva. A férfi kiment a parkolóba, autójával a recepcióhoz hajtott, majd nekitámadt az ott dolgozó nőkre. Egy 54 éves nőt lefejezett, és egy másikat is elkezdett szurkálni, amikor egy szolgálaton kívüli rendőr lelőtte.

Az eset idején felmerült, hogy terrortámadás történt, miután munkatársai közölték:

Nolen pár hónappal korábban áttért az iszlám hitre, és az ott dolgozó embereket is próbálta megtéríteni.

A hatóságok azonban hamar kijelentették, hogy a gyilkosságok kiváltó oka az volt, hogy elbocsájtották.

Forrás: TheNews

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work