Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Atlétikai centrumot kap a szegedi egyetemi sportélet

Hosszú idő óta ez az első nagyobb sportberuházás a Szegedi Tudományegyetemen.

Atlétikai centrumot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetem Hattyas sori sportközpontjában. Az 1,6 milliárd forintos beruházásban egy 400 méteres 8 sávos rekortán borítású atlétika pálya jön létre.

A pálya belsejében egy füves labdarúgópálya és a technikai számokat kiszolgáló területek, így például súlylökő, gerelyhajító, diszkoszvető, kalapácsvető, magasugró, távolugró és gyakorlópályák is létesülnek.

A projektben egy 300+100 főt befogadó lelátó, konditerem, és egy 80-100 férőhelyes öltözőblokk is épül. Mindezek mellett egy 80×10 méteres fedett futófolyosót is kiépítenek.

Multifunkciós sportcsarnokot is terveznek

A kormányzati támogatásból megvalósuló beruházás kivitelezését várhatóan jövő év elején kezdik. Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja a projektről szóló közleményben elmondta, hosszú idő óta ez az első nagyobb sportberuházás a Szegedi Tudományegyetemen.

Hozzátette, az intézménynek az Egészségfejlesztő Egyetem projekt részeként további fejlesztési tervei vannak. Ezek közt szerepel a Topolya sori sportcsarnok fejlesztése és egy korszerű multifunkciós sportcsarnok építése is.

magyarepitok

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás