31.7 C
Budapest
2022. augusztus. 14. vasárnap

Átadták Magyarország legnagyobb naperőművét

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Hazánk legnagyobb naperőművét építette meg a Magyar Villamos Művek (MVM) csoport a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca határában.

A kilencmilliárd forintba került, évi 20,7 gigawatttóra áram termelésére képes létesítményt pénteken adták át, az erőműbe csaknem 74 ezer darab polikristályos napelemtáblát telepítettek.

Az eseményen Juhász Edit nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár azt mondta: a kormány szándéka a „tiszta, okos és megfizethető” energia előállítása, az energiaellátás biztonságának erősítése és az energiaszektor klímabarát átalakítása is.

A felsőzsolcai létesítmény erősíti az ellátásbiztonságot, szénhidrogén-importot vált ki és villamosenergia-igényt mérsékel, amivel támogatja a fogyasztók energiafüggetlenségét és elősegíti a fenntartható rezsiköltségek biztosítását – tette hozzá.

Kiemelte, hogy az energiafüggetlenség nemzeti szinten csak hosszú távon valósítható meg, elsősorban a megújuló energiaforrások hasznosítása révén.

A fotovoltaikus megújuló villamos energia-termelés részaránya a hazai bruttó termeléshez képest jelenleg még csak 0,5 százalékos, ugyanakkor ugrásszerű bővülésre lehet számítani, középtávon a 3000 megawattot megközelítő beépített fotovoltaikus teljesítmény sem tekinthető irreálisnak – mondta az államtitkár.

Botos Barbara klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár azt mondta: a magyarországi energiapolitika célja, hogy tiszta, okos és megfizethető energiát biztosítson mindenkinek, elősegítve ezzel a dekarbonizált gazdaság megteremtését, az ellátásbiztonság és a versenyképesség erősítését. Ennek része a villamosenergia-szektor zöldítése, a helyi energiatermelés terjedése, a digitális megoldások tömeges bevezetésének lehetősége.

Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a naperőmű gazdaságélénkítő hatással is bír, és számos új munkahelyet teremt.

Az MVM-csoport idén 110 naperőmű építését kezdte meg megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. irányításával, a cégcsoport egy éven belül a legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelő lesz az országban. A hét önálló projekt keretében megépülő erőművek összkapacitása 104,2 megawatt lesz, a megtermelt villamosenergia mennyisége pedig évente meghaladja a 110 gigawatt órát. Ez a mennyiség mintegy 50 ezer háztartás, csaknem 100 ezer ember villamos energia szükségletét biztosítja. A beruházási költségek mintegy 35 százalékát uniós forrás biztosítja, 65 százalékát pedig az MVM-csoport fedezi.

A pénteken átadott 45 hektáros területen megépült felsőzsolcai létesítmény tízezer háztartás éves áramfelhasználását fedezi, ehhez hasonló naperőmű-park épül Pakson is.

Forrás: MTI

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Mára elég! Ugyanazt szajkózza mindenki – balesetek, megcsalás, kitálalt, elhunyt, rezsicsökkentés, okos tippek.., nem tippek kellenének, hanem okos intézkedések..

A Jó Isten is úgy teremtette a Földet, hogy az emberek vasárnap pihenjenek! Menjetek, kiránduljatok, vagy legyetek családi körben,...

Újabb brutális kutyatámadás történt: fékezhetetlen rotweilerek rontottak az ismert magyar harcművészre és lovára

Balogh Zsolt harcművész Facebook-oldalán számolt be arról, hogy amikor szokás szerint kilovagolt Dunakeszi külterületén lévő mezőkre, rotweilerek támadtak...

Fogfájásra házi gyógymódok – fokhagyma, vöröshagyma, szegfűszegolaj

A fogfájás nagyon kellemetlen, egy-egy napunkat könnyedén eltörölheti, hiszen ha fáj a fogunk, nem is tudunk nagyon másra...

5 tipp, amivel nem fogja a hűtője zabálni az áramot

A rezsicsökkentés közepette számtalan olyan házi praktikát bevethetünk, amik minimális odafigyeléssel sok energiát megspórolnak számunkra. Most öt olyan tippet...
facebook