Home Főhírek Külföld Aszad a kulcs (Videó)

Aszad a kulcs (Videó)

Basar al-Aszad elnök meglepetésszerű moszkvai látogatása október 21-én világosan megmutatta, mennyit jelent a szír rezsimnek az orosz támogatás. Aznap Putyin elnök elmondta a saját megoldását a szír háborúval kapcsolatban.

Aszad a kulcs

– Hosszútávú megoldás csakis politikai úton érhető el, minden politikai, etnikai és vallási erő részvételével. A végső szót pedig a szíriai embereknek kell kimondani.

Néhány nappal korábban Oroszország másképp is demonstrálta erejét, amikor a Kaszpi-tengerről lőtte rakétákkal Aszad elnök ellenségeinek pozícióit. Az orosz támogatás döntő jelentőségű volt az Aszad-rezsim túlélése szempontjából.

De Irán is harcol a szír haderő mellett, ezáltal pedig az egyik legfontosabb tényezővé vált a konfliktusban.

Teherán diplomáciai részvétele hatalmas előrelépés egy emigrációban élő szíriai elemző, Tarafa Baghajati szerint.

– Azt hiszem a szíreknek nagyon fontos Aszad és a rezsim sorsa, és az átmenet módjáról tárgyalóasztal mellett, Irán és Oroszország részvételével fognak dönteni. Ha sikerül tisztázni ezt az ügyet, akkor megláthatjuk a fényt az alagút végén.

Az ellentmondásos ügy, amit a diplomatáknak meg kell oldani, az Basar al-Aszad sorsa. Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek is probléma ez, de Szaúd-Arábiának és Törökországnak, a két regionális erőnek is. Aszadot viszont támogatja Oroszország és Irán is.

Szeptemberben Barack Obama amerikai elnök nyitotta meg az ENSZ közgyűlését:

– Az Egyesült Államok kész együttműködni minden állammal, beleértve Oroszországot és Iránt is, hogy megoldjuk ezt a konfliktust. Igen, a realizmus diktálja a kompromisszumot, hogy véget vessünk a háborúnak és megsemmisítsük az Iszlám Államot. De a realizmus azt is előírja, hogy rendezetten adjuk át a hatalmat Aszadtól egy új vezetőnek.

A több mint négy éve tartó vérontás során Szíria vált az Egyesült Államok és Oroszország közötti konfrontáció legfontosabb terepe, az ellentét pedig maga Aszad elnök: az Egyesült Államok szerint nélküle, Oroszország szerint viszont vele kell folytatódnia Szíria történelmének.

 

Forrás: euronews

Exit mobile version
Megszakítás