Az érkező dunai árhullám miatt első fokozatú árvízvédekezési készültséget rendelt el Budapest négy árvízvédelmi szakaszára Karácsony Gergely főpolgármester az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján, várhatóan csütörtök este lezárják a forgalom elől az alsó rakpartokat – a Főpolgármesteri Hivatal közlése alapján írta az Adózóna.

Az első fokozatú készültség során a vízügyi szakemberek a biztonságos ivóvízellátás fenntartásához, illetve a csatornarendszer zavartalan működéséhez szükséges műszaki intézkedéseket teszik meg.

Az előrejelzések szerint a Duna vízszintje június 7-ére, péntekre virradó éjszaka érheti el azt a szintet, amikor a budai és a pesti alsó rakpartot le kell zárni, ezért ezeken már csütörtök 0 órától tilos lesz megállni.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság várhatóan csütörtök délutántól a még az alsó rakpartokon parkoló autókat elszállítja, erről keddtől a parkoló autók szélvédőjén kétnyelvű tájékoztatást helyez el.

Az alsó rakpartok lezárására előreláthatólag csütörtök 20 órától lesz szükség – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Hozzátették: az előrejelzések alapján a következő napokban magasabb fokozatú árvízvédekezési készültséget is elrendelhetnek.

Most még csak éppen látszik, hogy emelkedett a Duna vízszintje, így nézett ki reggel fél 7-kor az árhullá, a Rómain!

Hirmagazin.eu