Szoboszlai Dominik mellett többek között Luis Díaz sem utazott a búcsúztatásra. Ízekre szedik, mert Diogo Jota temetésének napján nevetve bulizott.
Senkin sem lehet számon kérni, hogyan gyászol, miként dolgoz fel egy fájó veszteséget. Ezért sem szerencsés, hogy a közösségi oldalakon akadnak, akik a Diogo Jota szombati temetéséről távol maradt liverpooli csapattársait bírálják, mások a most autóbalesetben elhunyt csatár előző edzőjét, Jürgen Kloppot, vagy éppen a portugál válogatott csapattársat, Cristiano Ronaldót hiányolták. Az azonban végképp sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy Luis Díaz nemcsak kihagyta a gyászszertartást, de odahaza Kolumbiában vígan bulizott egy celebeknek rendezett eseményen.

Pedig a két támadó az utóbbi négy szezonban együtt focizott a Liverpoolban (összesen 72-szer szerepeltek együtt a pályán), sőt személyes ügyek már kroábban is szorosra fűzték a kapcsolatukat.
Diogo Jota temetése idején Díaz mégis influenszerekkel bulizott jókedvűen.
A Diogo Jotától csak az Instagramon búcsúzó Díaz posztja alatt százával sorjáznak a negatív hozzászólások. Csak néhány példa:
„Júdás!”; „Nem érdemled meg a Pool-mezt”; „Hogy voltál képes ilyen tiszteletlen lenni?!”; „Hamis barát vagy”; „Amíg mi mind gyászolunk, te bulizol, táncosz és nevetsz?”; „Takarodj Liverpoolból!”
Díaz búcsúposztját és a hozzá fűzött kommenteket IDE vagy az alábbi posztra kattinva nézheted meg:
Az egyik ilyen, bővebb komment már közel tízezer lájkot kapott. Ebben emlékeztetik a kolumbiai szélsőt, hogy amíg az FC Portónál légióskodott (2019-22), éppen az ott nevelkedett és a közelben felnőtt Diogo Jotától bérelte a házát, aki akkor már Angliában játszott. Amikor aztán Díaz 2022 janurjában Liverpoolba igazolt, a portugál „háziúr” lemondott a következő fél évre elvileg neki járó lakbérről. Amikor pedig a dél-amerikai apját gerillák elrabolták és két hétig fogva tartották, Diogo Jota elsőként állt ki mellette, támogatva barátját és csapattársát.
Nem számít, hogy el akartál igazolni, mert elégedetlen vagy a klub fizetési ajánlatával – ennek semmi köze Jotához. Elfogadom, hogy nem tudtál elmenni a temetésére, de azt nem, hogy a csapattársad temetésének napján internetes hírességekkel nevetve előztél
– szól a megsemmisítő verdikt.
Szoboszlai is távol maradt Diogo Jota temetésétől
Ami a liverpooli csapattársak (köztük Szoboszlai Dominik, Mohamed Szalah vagy éppen Alisson) távolmaradását illeti, a közösségi oldalakon őket is sokan kritizálják. Persze nem tudhatják, hogy kit, milyen nyomós indok tartott távol. A legnagyobb felháborodás – eddig – mindenképpen Díaz váltotta ki.
Ehhez képest a portugál válogatottbeli csapattársak közül például Rúben Neves és Joao Cancelo úgy utazott a temetésre az Egyesült Államokból, hogy pár órával korábban még az Al-Hilal játékosaiként végigjátszották Orlandóban a Fluminense elleni klubvilágbajnoki negyeddöntőt.

