-0.5 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Árulkodik az ötévesek vére

Dátum:

Megosztás:

Forrás: MTI

Még ötéves korukban is találni a gyerekek vérében molekuláris bizonyítékot arra, ha anyjuk dohányzott a várandósság idején – állapították meg a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem Bloomberg Közegészségügyi tanszékének kutatói.

Árulkodik az ötévesek vére

Az Environmental Research című folyóirat online kiadásában közölt eredmények szerint maradhatnaknyomai a szervezetben a magzatot a méhen belül érő hatásoknak és akár évekkel a világra jövetel után is károsíthatják az egészséget.

A szakemberek szerint további vizsgálatokkal ki lehetne mutatni, hogy a gyerekek milyen további méreganyagoknak, többek között műanyagokban található kemikáliáknak, az anya nem diagnosztizált fertőzéseinek vagy az ivóvízben lévő szennyeződéseknek vannak kitéve a terhesség idején.

Végső soron a kutatók azt remélik, sikerül kapcsolatot találni a felsorolt tényezők hatása és bizonyos krónikus betegségek, úgy mint autizmus, elhízottság, illetve szívbetegségek között, annak érdekében, hogy jobban feltérképezhessék ezen betegségek kialakulási folyamatát és lehetséges megelőzési módjait.

„Régóta tudjuk, hogy a szervezetben felhalmozódnak azok az anyagok, amelyek jelzik, mennyire vagyunk kitéve a különböző környezeti hatásoknak: a csontjaink őrzik, ha ólommal érintkeztünk. Azt azonban nem tudtuk, hogy egyszerű vérminta is képes bizonyítékokkal szolgálni nem csupán a külvilágban, hanem már az anyaméhben megtapasztalt környezeti hatásokról” – magyarázta a kutatást vezető M. Daniele Fallin.

A kutatók 531 iskolás korúnál fiatalabb gyerek vérmintáját elemezték az Egyesült Államok hat településén, majd megkérdezték a gyerekek anyját, hogy dohányzott-e a terhesség idején – írta a Medicalxpress című egészségügyi portál.

A szakemberek ezután ismét megvizsgálták a vérmintákban a DNS-láncot körülvevő kisebb molekulák elrendeződését, az úgynevezett metilációs mintázatot és a tesztek 81 százalékában pontosan meg tudták mondani, hogy a magzat ki volt-e téve olyan születés előtti környezeti ártalomnak, mint a dohányzás.
A kutatók szerint lehetséges, hogy a molekuláris nyomok egy részéért a gyerekek későbbi passzív dohányzása a felelős, de mivel újszülötteknél is találtak bizonyítékokat, ezért biztos, hogy a születés előtti hatások szerepe a döntő.

Fotó: Máté Krisztián

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...