11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeSportSporthirekArannyal, ezüsttel és két bronzzal kezdtünk a sportlövő Eb-n

Arannyal, ezüsttel és két bronzzal kezdtünk a sportlövő Eb-n

Forrás: MTI

Egy magyar arany- és két bronzéremmel indult szerdán a tízméteres sportlövő Európa-bajnokság Győrben, ahol a junior férfi légpuska csapat nem talált legyőzőre, a junior női futócéllövők 20+20-as számában pedig Major Veronika harmadik lett, ahogy a Csányi Borbálával és Békevári Lillával kiegészülő hármas is.

Arannyal, ezüsttel és két bronzzal kezdtünk a sportlövő Eb-n

A Péni István, Vas Péter, Pekler Zalán összeállítású hármas a magyar szövetség tájékoztatása szerint nagy csatában, 1861,5 körrel diadalmaskodott, a második helyen a németek (1855,9 kör), a harmadikon pedig az ukránok (1855,3) végeztek. Az olimpiai kvótás, 19 éves Péni 628,4 körrel, nagy fölénnyel végzett az 52 fős mezőnyben az alapverseny élén, mostani eredményével szinte biztosan döntős lenne a felnőttek között is. A nyolcfős egyéni finálé 19.30-kor kezdődik. Pekler végül a 14. (617,5), Vas pedig a 21. (615,6) helyen zárt.

A nem olimpiai szakágat az elmúlt években a juniorok között uraló Major Veronika a 40 lövéses alapversenyt óriási fölénnyel nyerte meg, mivel 381 körös eredménye nyolccal volt jobb, mint a második helyen végzett francia Florence Louis-é.

Az alap első helye azt jelentette, hogy az elődöntőben a magyar versenyzőnek a negyedik Julia Timoskóval kellett megküzdenie, akitől végül 6-2-re kikapott. A bronzmérkőzésen az orosz Natalija Pocsatkovát 6-3-ra győzte le.

A mindössze 19 éves tehetség egyedülálló körülmények között volt képes a győzelemre, ugyanis a futócél alapversenye és érmes párharcai között a légpisztolyosok alapversenyében is lőtt, sőt, kiváló, 376 körös eredménnyel nyolcadik helyen bejutott a fináléba. A pisztolyosok nyolcas döntőjét 18.30-tól rendezik a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

A junior futócéllövőknél Csányi Borbála (328 kör) 13., míg Békevári Lilla (291 kör) 14. lett a 14 fős mezőnyben. A Majorral kiegészülő csapat pedig bronzérmes lett a három triót felvonultató mezőnyben.

Ebben a szakágban a junior férfiaknak a 30+30-as számot rendezték meg: Sándor István (542 kör) 9., Macsek Áron (525 kör) 16., Nagy Richárd pedig 18. lett a 18-as mezőnyben. A csapat ötödikként zárt.

A junior nők pisztolyos számában egyedüli magyarként Major jutott a fináléba, mivel Mihalkó Nikoletta (363 kör) 35., Kókai Réka (352 kör) pedig 48., míg triójuk nyolcadik lett.
Péni István ezüstérmes a junior puskások között
Az olimpiai kvótás Péni István ezüstérmet nyert a junior férfi légpuskások versenyében a győri 10 méteres sportlövő Európa-bajnokság első versenynapján, melynek szerda esti döntőjében Major Veronika ötödik lett a junior nők pisztolyos számában.

A 19 éves Péni a délutáni 60 lövéses alapversenyben egészen elképesztően célzott, 628,4 körös eredményével közel négy körrel végzett a második előtt, így – a papírformának megfelelően – magabiztosan jutott fináléba, s nem utolsósorban a magyar csapat győzelméhez is nagyban hozzájárult.

A lövők estére az Audi Arénából átköltöztek a döntőknek helyt adó Magvassy Mihály Sportcsarnokba, ahol egy teljesen új verseny kezdődött, hiszen az alaperedményeket nem vitték magukkal tovább a sportolók. A döntő végig feszült és izgalmas volt, az UTE lövője az alapban mögötte végzett német Maximilian Dallingerrel volt nagy versenyben az aranyéremért. Kettejük csatájában a 16. lövés után egy tizeddel még Péni vezetett, két lövéssel később azonban már a németnél volt az előny hét tizeddel, s mivel az utolsó két sorozatuk egyaránt 20,2 kör lett, Dallinger (205,8 kör) lett az egyéni Eb-győztes, Péni (205,1 kör) pedig a csapatarany mellé egy ezüstöt nyert.

Péni a verseny után a Kossuth Rádiónak elmondta, nem gondolta volna, hogy csapatban sikerülhet a aranyérem, ez boldogsággal töltötte el, s így könnyebben tudott lőni a döntőben. Hozzátette, az alapversenyben nyújtott teljesítményével rendkívül elégedett volt, s ugyanezt az eredményt akár a riói olimpián is elfogadná, mert az azt jelenti, hogy ott is bekerül a döntőbe.

A puskások előtt a junior női pisztolyosok fináléját rendezték meg, méghozzá itt is magyar szereplővel, a futócél 20+20-as számban néhány órával korábban két bronzot nyert Major Veronikával a mezőnyben. A pisztollyal csak tavaly óta versenyző tehetség 376 körrel a nyolcadik helyen végzett az alapversenyben, ami még éppen döntőt ért a számára. Major a komoly szerdai megterhelések ellenére is jól lőtt a fináléban, három sportlövő előtte esett ki, ő pedig a 14. sorozat után, az ötödik helyen fejezte be a döntőt. A keszthelyi sportoló kis szerencsével még előkelőbb pozícióban is zárhatott volna, ám 14 lövést követően Teresa Gross egy tizedkörrel jobban állt mint ő, így a német maradt versenyben. A számot óriási fölénnyel a francia Mathilde Lamolle nyerte meg (198,4 kör), közel öt körrel megelőzve a grúz Nino Huciberidzét (193,7 kör).

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem