Apátistvánfalva a középkorban

2014-09-16

A közelmúlt régészeti ásatásai is egyértelműen bizonyítják, hogy az Árpád kortól Szentgotthárd és környékén húzódott az ország nyugati határrésze, ahogyan a történészek nevezik, a „gyepűvonal”. Ennek fontos részét képezte az Őrség, ahol V. István szabadalomlevele alapján tudhatjuk, itt egy fontos katonai szervezet volt (ispán, őrállók stb.). A korábbi kutatások a szentgotthárdi apátságot tekintették elsődlegesnek, míg a települést az apátság alapításával hozták összefüggésbe. Feltételezhetően már a ciszteriek letelepedése előtt volt egy temploma a településnek a Rába és a Lapincs találkozásánál, így a XI. sz.-i szokásnak megfelelően a falu is a templom védszentjéről kapta a nevét.

III. Béla 1183-ban ciszterci monostort alapított. Miért a ciszterekkel? Mert híresek voltak magas színvonalú mezőgazdálkodásukról. Végeredményben nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy Szentgotthárd már létezett a ciszteriek megtelepedése előtt.

Hazánkban az első ciszterci monostort II. Géza alapította a Tolna megyei Cikádoron (ma: Bátaszék). A király mindkét felesége francia volt, így innen a kapcsolat francia származású ciszterekkel. Egyre-másra alakultak a ciszteri apátságok, így Zirc (1182), majd Szentgotthárd (1183). A kiterjedt apátsági birtok déli határa István-falva volt. A törzsbirtok (és ez volt Istvánfalva környéke is), igen alkalmas volt a ciszterek által művelt két gazdasági ág, az állattenyésztés és a földművelés céljaira, bár egyre több alkalmas földet kellett bevonni un. „talajtöréssel” a gazdálkodásba. Az apátsági jobbágyközségek nevében feltűnően sok az összetett nevű falu (János-falva, Tót-falva stb.), ahol az első tag tulajdonnév. Körmendi levéltári adatok szerint egy az apátságnak 1198-ban adományozott szolga a Stephanec (István) nevet viselte. Esetleg ő volna az apátsági telepítésű község névadója? További bizonyításra vár a kérdés. A jobbágyai felett – az apátistvánfalviak esetében is – az apátúrnak volt joghatósága. Nagy Lajos 1347-ben kelt kiváltságlevele, kimondta, hogy itt mindenki – az apátság, minden birtoka, jobbágya – a király védelmét élvezi. Azt is kinyilvánították, hogy első fokon az apátúr bíráskodik felettük! A szentgotthárdi apát úriszékének köszönhetjük, hogy bizonyítottan megülhetjük a 650 éves évfordulót.

A XIV. sz. közepén a jobbágyok rossz viszonyban állnak az apáttal. 1350-ben Apátistvánfalva és a környéki jobbágyközségek feljelentették a királyné előtt Péter szentgotthárdi apátot, azzal az indokkal, hogy az apát emberei garázdálkodtak. Elmondták azt is, hogy 5 gyilkosság és 18 sebesülés is történt, mindezek alapján kérték az apát megbüntetését. Péter apátból, a vádlottból vádló lett és vádpontjai igen súlyosnak bizonyultak. Péter apát vádjaira nyomozást rendelt el a bíróság. A felvett jegyzőkönyv sorai eltértek az előző nyomozástól. Beigazolták, hogy az apát nem vádolható, a jobbágyok vádjai egytől-egyig koholmányok. A jobbágyoknak tisztázniuk kellett magukat, 40 apátsági jobbágyot idéztek meg a tárgyalásra, György bírót harmadmagával. Hiába várakozott a bíróság a megidézettek és képviselőik sem jelentek meg, ez viszont egyenlő volt a bűnösségük beismerésével.
1350 őszén a szentgotthárdi monostor jobbágyait, hűtlenség és árulás vétsége miatt fejvesztésre és összes vagyonuk elvesztésére ítélték.

Hogyan éltek a falvak lakói, amikor nem pereskedtek az apátúrral?
Keményen dolgoztak, a gazdasági élet akkori valamennyi területén, a fontos szerepet játszó munkástestvérek (megtértek) irányításával. Ezek a szakállat viselő, csendes férfiak a szerzetesek és a világiak között letették az ún. hármas fogadalmat is. Irányításukkal hozzájárultak a virágzó apátsági gazdálkodás eredményeihez.
Kora reggel a perjel kiosztotta a munkát, majd csendben elvonultak a munkahelyre, ahol csak zsolozsma idejére függesztették fel a sokszor nehéz munkát. (10 óra körül kevés kenyeret, bort fogyasztottak, a nagyböjt kivételével.) Ezt újabb munka követte, majd ebédeltek és egészen este 6-ig folytatták a munkát, majd visszatértek a monostorba. Fontos szerepe volt az állattenyésztésnek is. Apátistvánfalvától ÉK-re (a mai Huszaszó környékén) volt a sertés- és juhtenyésztő központ. A rendi előírás alapján a nyájjal éjszakára vissza kellett térni a majorba. Ezért létesítettek az apátságtól távol kisebb majorokat.
A mai értelemben vett erdőgazdálkodásról nem is, de az erdő használatáról szólni kell. Az apátság területén hatalmas erdőségek voltak. Így az erdőirtás volt az első feladat a „talajtörő” munkák előkészítéséhez. Az erdő fáját sokféleképpen hasznosították, hiszen a lakóházak fából, de legalább is fa fedőanyaggal épültek és a tűzifára is szükség volt. Az erdőben zajlott a makkoltatás, így igen fontos szerepük volt a makktermő fanemeknek a középkorban.