18.6 C
Budapest
2022. október. 2. vasárnap

Angliai késelés: halállal fenyegetik az angyali magyar lány gyilkosát

Dátum:

Megosztás:

Kemény üzenetekkel bombázzák a magyarok és az angolok is a Bradfordban meggyilkolt magyar pedagógus, B. Borbála gyilkosát.

Egy 23 éves lengyel férfi, Zbigniew S. – eddig ismeretlen okból – halálra késelte a fiatal magyar pedagógust, a 24 éves B. Borit a nő bradfordi lakásán. Majd nekitámadt Bori szintén ott időző kolléganőjének is, akit olyan súlyosan megsebesített, hogy azóta is élet és halál között lebeg.

A Bors információi szerint Bori még élt, amikor a mentők riasztották a rendőrséget, azonban minden erőfeszítésük ellenére az életét már nem lehetett megmenteni: még a kórházba szállítás előtt elhunyt. Az elkötelezett hívő és sokakon segítő Borit mindenki imádta, a fiatal tanító több templomban és szervezetben is önkénteskedett, ismerősei egybehangzóan állították: egy igazi angyal volt. Közössége minden tagja gyászolja. A templom, ahol segítőként dolgozott, gyertyagyújtással emlékezik meg a plébánián a lányról, akit csak pótolhatatlan kincsnek neveztek.

Keresztes Ildikó is összetörve gyászolja Borit, akiről kiderült, hogy az énekesnő közeli és egyik legnagyobb rajongója volt.

„Szavakat nem találok, az egyik legkedvesebb rajongóm volt… Döbbenten állok, nyugodj békében, Bori!” – írta szomorúan Keresztes.

Gyilkosa, Zbigniew pénteken áll az angol bíróság elé, ahol vélhetően előzetes letartóztatásba helyezik. A közösségi oldalakon pedig rázúdult a népharag, folyamatos fenyegetéseket kap: mind az angol, mind pedig a magyar netezők egy emberként támadtak a férfira.

„Jobb, ha felkötöd magad! Micsoda szörnyeteg! Csak adják oda a rokonoknak 5 percre!” – írta valaki a férfi képei alá. Bori egyik ismerőse elmondta, hogy a férfinak a legsúlyosabb büntetés jár.

„Bármit is kap, nem lesz egálban azzal, amit tett, mert Bori pótolhatatlan. De nekünk, akik itt maradtak, fontos, hogy soha többé ne mehessen emberek közé ez az ember, nem való a társadalomba, egy közönséges gyilkos, aki az egyik legnemesebb lelkű ember életét vette el” – szögezte le a lány egyik barátja.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Fotó: Facebook

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Már nem ömlik a gáz a Balti-tengerbe – két magyarázat lehet

Az Északi Áramlat 2 vezetéket üzemeltető vállalat szóvivője tájékoztatott. Ulrich Lissek azt mondta, hogy erre két lehetséges magyarázat van:...

Elindult a népszámlálás, a kérdőív valósághű kitöltése mindenki számára kötelező, de nyerhetsz is vele!

Október 1–16. között online kérdezik meg az embereket. Október 17-től számlálóbiztosok keresik fel azokat, akik 16-ig nem adtak...

Kiderült: Varga Irén az egyik legdrágább előadó Magyarországon!

A Ripost régóta próbálja kideríteni, hogy mennyiért is vállal egy-egy haknit Varga Irén. Most elkapott a lap egy hivatalos...

35 postát zárnak be a fővárosban

A Magyar Posta 35, „alacsony forgalmú” budapesti posta bezárásáról döntött. Az állami vállalat a „háború és az elhibázott...