Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Ámokfutásba kezdett egy rab a szegedi Csillagbörtönben, több embert meggyilkolt.. képek, videó

Ámokfutásba kezdett egy rab a szegedi Csillagbörtönben, több embert meggyilkolt.. képek, videó

BorsOnline

A 40 évvel ezelőtti tragikus eseményekre emlékezünk ma!

Brutális támadás történt a szegedi Csillagbörtönben. Richter Richárd két elrejtett késsel a fegyház bútorgyárában megölt három művezetőt, másik négy embert pedig megsebesített. A támadót még a rabtársai is próbálták megállítani, de nekik sem sikerült. Az ámokfutásnak akkor lett vége, amikor többen körbeállták a támadót, majd odament az egyik börtönőr, akinek megadta magát. A kegyetlen gyilkost ezek után halálra ítélték. Richter Richárd ma 40 éve gyilkolt a Csillagbörtönben.

A szegedi Csillagban történt ámokfutás annak a Richter Richárdnak a nevéhez köthető, aki az élete nagy részét különböző börtönökben töltötte. Már gyerekként is összesen 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, majd felnőttként is többször került a rácsok mögé, többnyire lopás és más bűncselekmények miatt. 1979-ben, az év végén azonban már emberölési kísérlet miatt került börtönbe, ekkor egy másik férfit késelt meg. 7 év börtönbüntetésre ítélték. 1986-ban akár szabadulhatott is volna, azonban a viselkedése ezt nem indokolta. Több mint 30 alkalommal indítottak ellene eljárást a börtönön belül. 1983-ban különösen veszélyes elítéltnek nyilvánították – írja a 1985-es számában a Magyar Rendőr/Arcanum

3df3ca77d1aa46a59a637a2721f1474b
Ámokfutás a Csillagbörtönben, Richter Richárd több embert meggyilkolt. Fotó: MTi – E. Várkonyi Péter

Rászóltak, ámokfutás lett belőle 

Richter Richárd 1984 márciusától kezdett el dolgozni a csillagbörtön bútorgyárában. Itt mindenki tudta nélkül, titokban késeket készített magának, amiket elrejtett. A bútorgyárban sem a börtönőrök, sem a munkát irányító művezetők nem hordhattak maguknál fegyvert. 

Október 18-án Frank Tibor művezető rajtakapta a férfit, ahogy éppen egy kést élezett, amit elvett tőle. Másnap, otóber 19-én Sitkei József művezető szólt rá Richter Richárdra, hogy végezze a munkáját. A férfi azonban erre szidni kezdte a művezetőt, és továbbra sem dolgoott. Ekkor Sitkei József a főművezetői irodába akarta küldeni, de ezt sem tette meg. Emiatt a művezető jelentést tett a a felettesének, aki utasította a börtönőr Adamik Jánost, hogy vigye az irodájába a férfit. 

A főművezető látta, hogyan viselkedik Richter Richárd, emiatt védekezésként megfogott egy gumibotot. Amikor a férfi belépett az irodába, meglátta, hogy a főművezetőnél gumibot van, ezért menekülni kezdett, visszafelé rohant a munkahelye felé. Út közben megpróbálták többen is megállítani, de nem jártak sikerrel. Richter Richárd menekülés közben megállt a csomagolópapíroknál, és a halom közül elővett két kést, amit maga készített korábban, majd tovább rohant a bútorgyárban. 

Rohanás közeben találkozott Frank Tibor művezetővel, aki éppen egy brigádvezetővel beszélgetett. Esélye sem volt kitérni a gyorsan menekülő férfi elől, aki az egyik késsel nyakon és mellkason szúrta. A művezetőt kórházba vitték a támadás után, de az életét már nem lehetett megmenteni. 

Ekkor az egyik börtönőr könnygázzal próbálta megállítani az ámokfutót, de nem találta el a fejét, Richter Richárd pedig őt is megkéselte. A börtönőr túlélte a támadást. A férfit ezek után már a rabtársai is próbálták megállítani, de senki sem érte utol. A lakköntő műhelyben egy másik művezető, Tóth András próbálta megállítani. Az ámokfutó azonban előbb hozzávágta az egyik kést. Ezzel még nem okozott sérülést, a kés leesett a földre. 

Ahogy azonban Richter Richárd közelebb ért hozzá, a másik késsel megszúrta őt.

 Az orvosok mindent megtettek érte, de több mint egy hónappal később, november 24-én meghalt. 

A Csillagbörtön 1985-ben. 
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Később Szabó Béla művezetőt is megkéselte az udvaron, de ő a szerencséjének köszönhetően nem halt bele a sérüléseibe. Nem sokkal ezután Varga József főtörzsőrmesterrel találkozott a gépteremben, a börtönőrt a hasán és a karján szúrta meg. Richter Richárd innen tovább menekült, majd elrejtőzött egy kapcsolóteremben. Amikor elhaladt mellette Konkoly István művezető, hátulról rátámadt. Az egyik kezével átfogta a nyakát, a másikkal pedig megvágta a nyakát, majd a bordái közé szúrta a késsel. 

Ahogy továbbrohant, összefutott az egyik rabtársával, akinek elmondta, hogy több börtönőrt és művezetőt is megkéselt, amiért valószínűleg fel fogják akasztani. Bizonyítékul még a véres kését is megmutatta. 

Az utolsó áldozata Nagy Ferenc művezető volt, akit kétszer hasba szúrta. A művezető október 25-én halt bele a sérüléseibe. 

Richter Richárd igazi ámokfutást tartott a Csillagbörtönhöz tartozó bútorgyárban. 

  • Hét embert megsebesített,
  • közülük hárman belehaltak a sérüléseikbe. 

Megpróbálta elkerülni a büntetést 

Richter Richárdot ekkor több művezető és elítélt is körbe vette, majd odaért Topodi Endre börtönőr is. Amikor a férfi meglátta őt, azt mondta neki, hogy ő volt az első művezetője, majd megadta magát.

Délmagyar információi szerint az ámokfutó a támadások után gumiszobába került, de itt még bilincsben is ki tudta szedni a kárpitból szögeket. Ezekből kettőt lenyelt, egyet pedig a hasába szúrt, hogy ne kelljen a bíróság elé állnia. 

Az orvosszakértő megállapítása szerint Richter Richárd beszámítható volt a támadás idejében, így a bíróság halálra ítélte több ember ellen elkövetett emberölés miatt. 

A férfit 1985 februárjában, a Csillagbörtön akasztóudvarában kivégezték – írja a Büntetés-Végrehajtás

Videó

Forrás

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás