Még joghallgató voltam, amikor a vidéki bíróságon be kellett ülnöm egy teljesen hétköznapi tárgyalásra. Valami szomszédperpatvar volt, igazából már nem is emlékszem. Azt viszont sohasem felejtem el, amikor behívták a felperes nagyanyját tanúskodni.
Az apró, vastag szemüveges nénike fontossága teljes tudatában ült le székébe és látható izgalommal várta a kérdéseket.
„Ismer Ön engem?” – kérdezte az alperes ügyvédje.
„Persze, hát hogy ne ismernélek, Pistikém! És be kell valljam, nagyon csalódott vagyok miattad. Gyerekkorod óta figyellek és nagyon megváltoztál. Hazudsz, manipulálod az embereket, csalod a feleségedet, nagyképű lettél. Pedig édesanyád igazán jóravaló asszony volt! Nagyon nem tetszik, amit látok, Pistikém!”
Az ügyvéd elvörösödött, majd pár pillanat döbbent ácsorgás után zavarában – mert ötlete sem volt, hogy hogyan kéne tovább lendülnie az irtózatosan kínos helyzetből – rámutatott a kollégájára, a felperes ügyvédjére.
„És őt is ismeri?” – kérdezte az idős asszonytól.
„Persze! Ő a mi ügyvédünk, a Sanyi! Gyerekkora óta ismerem őt is, mint téged. És nem tudom mi történt veletek, fiúk, de Sanyiból is egy bigott, nagyhangú, lusta fráter lett. Pedig milyen aranyos kisfiú volt! És mégsem képes egy normális párkapcsolatot kialakítani! Össze-vissza lefekszik mindenkivel. Te is miatta váltál el a feleségedtől, Pisti, nem?
Az alperes ügyvédje majd belehalt a szégyenbe.
A döbbent csendet a bíró törte meg. Odahívatta magához mindkét ügyvédet és ezt mondta:
„Nem érdekel, hogy mit csinálnak a szabadidejükben, de ha bármelyikük megkérdezi, hogy ismer-e engem, mindkettejüket lecsukatom ezer évre!”
Tanulság: ne kérdezz, ha nem vagy felkészülve a válaszra. És az ügyvédek is lehettek cuki kisgyerekek egykoron…
Forrás: vilaghalo.info
