-1.7 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Amikor egy gyerekorvos meglátta ezt a fotót, sürgős üzenetet írt az apának!

Dátum:

Megosztás:

Kezdő szülőként, vagy túl aggódjuk magunk, vagy nem figyelünk oda bizonyos problémákra. Nehéz megtalálni az arany középutat. Legyünk figyelmesek, de ne stresszeljünk állandóan!

A világhálónak köszönhetően egy gyerekorvos megmentette a kisgyerek életét. A büszke apuka megörökítette kislányával az első közös pillanatot, és feltette a világhálóra.

Egy gyerekorvos véletlenül futott szembe a fényképpel, azonban valami nagyon nem tetszett neki rajta. Mégpedig a gyerek szemszíne. Rögtön üzenetet írt a képet közzétett apa számára, és felhívta a figyelmét a gyerek szemszínére.

“ A gyerek szem fehére úgy tűnik, hogy túlságosan sárgás. Bár a kép kicsit homályos, ezért felelőtlenség lenne egy felvétel alapján diagnózist felállítani.

Az újszülött első napjaiban előfordul, hogy sárgás lesz a szeme, és a bőre, de, ha ez az állapot hosszabb időn keresztül fennáll, és súlyosbodik, akkor ajánlott szakemberhez fordulni”-üdvözlettel, egy kissé paranoiás gyerekorvos.

Az apa, miután elolvasta az üzenetet, rögtön elvitte a gyereket egy gyerekorvoshoz, aki megállapította, hogy a kicsi sárgaságos. A sárgaság nem egy súlyos betegség, csak akkor van baj, ha nem kezeljük idejében.

Ha nem kapja meg az illető a megfelelő kezelést, akkor bizony agykárosodást is szenvedhet. Egy dán kutatás alapján megállapították, hogy az autizmus kialakulásának esélyeit is növelheti a csecsemőkori sárgaság. A tanulmány szerint, az újszülött korban sárgasággal diagnosztizált babák esetében 67%-al nagyobb eséllyel fejlődött ki később az autizmus.

Ennél a gyereknél, hála a figyelmes gyerekorvosnak, még idejében felfedezték, hogy sárgaságos, és megkapta a szükséges kezeléseket.

Forrás: Tudásfája / Hirmagazin.eu

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....