Ne legyünk rosszmájúak, és ne mondjuk azt, hogy az USA érdeke az, hogy a háború folytatódjon, .. inkább hallgassuk meg a szakértőket, politológusokat, hogy ők mit mondanak erről!

Felvétel készült az arzenálról február végén Gdyniában, amelyet nemrég ismertettek a közösségi médiában.

Rövid videót tett közzé a lengyel és balti térségbeli NATO-aktivitással foglalkozó Baltic Security Twitter-oldal, amelyen amerikai fegyverek és harci eszközök láthatók egy lengyel kikötőben.

bejegyzés szerint az arzenál az amerikai harmadik páncélosdandár vegyes alakulatának első könnyű harckocsi hadosztályához tartozik, és a felvétel Gdynia kikötőjében készült február 22-én.

https://twitter.com/i/status/1631977563240144898

Kinek áll érdekében az ukrajnai háború? erről a kérdésről a mandiner.hu kérdezett meg szakértőket.

„A szomszédunkban klasszikus proxy-háború zajlik, amelyben az oldalak teljesen egyértelműek, viszont a korábbiakkal szemben az egész világ elszenvedi a következményeket.

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk, Somkuti Bálint Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. 

***

Most, ahogy az orosz kormányzat hivatalos angol nyelvű csatornája, a Russia Today is sokat mondóan „elfelejt” hírekkel szolgálni a Kelet-Ukrajnában zajló hadműveletekről, érdemes kihasználni a lélegzetvételnyi szünetet, és egy kicsivel távolabb tekinteni.

A keleti határainknál dúló háború ugyanis minden pusztítása és szenvedése ellenére

sajnos nem a kivétel, hanem a norma.

A II. világháború befejezte óta számtalan esetben feszültek egymásnak az atomhatalmak, ám minden esetben helyettesítőkön, angol szóval proxy-kon keresztül. Szerencsére, tegyük hozzá, hiszen egy közvetlen konfliktus egy megnyerhetetlen nukleáris háborúba torkollott volna.

Maga a fogalom régóta ismert, a rendszerváltás elejének baloldali sztárpolitológusa és a Szürke Kardigán-díj első birtokosa, Ágh Attila is foglalkozott már a helyettesítő háborúkkal 1989-ben. Ebbe a kategóriába tartozik Vietnám, Afganisztán (1980-1988) és számtalan kisebb konfliktus is. Érdekes megfigyelni, hogy a rendszeresen fel-fellángoló pakisztáni-indiai háborúk is megszűntek, ahogy mindkét ország atomhatalom lett, és közvetlen katonai konfliktusaikat kevésbé direkt eszközök váltották fel.

Nem véletlenül jellemezte Kenneth Waltz egy „hosszú (nukleáris) békeként” a hidegháborút.

A világ pusztulásának árnyékában sem szűntek meg azonban az érdekek. Egy veterán katonai szakértő, William S. Lind szintén a nyolcvanas évek végén jelentette meg – többekkel együtt jegyzett – fő művét a negyedik generációs hadviselésről. Érvelése szerint a hagyományos háborúk első három generációjának volt egy-egy jellegzetes döntő eleme és közös volt bennük, hogy jellemzően államok vívták őket. Ez a korszak a röviden vesztfáliai nemzetközi rendszernek nevezett felfogással vette kezdetét, amelyben legalább az egyik háborúzó fél egy állam, amely elismer bizonyos jogokat a háborúban (ius in bello).

Lind szerint az első generációban (1648-1865) az élőerő koncentrációja volt a döntő tényező, a másodikban pedig a tűzerőé (1865-1917). A harmadik generáció már egy ugrással a manővert állítja a középpontba, míg a negyedikkel visszajutunk oda ahonnan indultunk: egy olyan korba, ahol semmilyen szabály nem érvényesül, ahol nincsenek tabuk és érinthetetlen célpontok,

gyakorlatilag megszűnnek a háborúkban korábban érvényes szabályok.

Ebben az érdekérvényesítési módszerben nem az ellenfél közvetlen katonai veresége a cél, hanem a kifárasztása, a konfliktus társadalmi támogatásának szétzilálása.

A hidegháború lezárultával, azaz a Szovjetunió összeomlásával az egyetlen talpon maradt szuperhatalom tetszése szerint érvényesítette érdekeit. Így erre a kifinomult és sokszor nem kellően kidolgozott elméletre nem volt szükség. Másodvirágzását a 2003-as iraki felkelés okairól és kezelésének módjairól szóló vitának köszönhette a negyedik generációs hadviselés (4th generation warfare – 4GW). A csupa izom, semmi ész (MARINE – Muscles Are Requisite, Intelligence Not Essential) váddal gyakran illetett amerikai tengerészgyalogság számos kreatív elmével járult hozzá a hadtudományhoz. Így nem meglepő, hogy egy tengerészgyalogos tiszt karolta fel és adott újabb lendületet a 4GW-nek rövidített koncepciónak.

A saját biztonságpolitikai kutatásaim kiinduló pontjaként is szolgáló elmélet, végül nem lett széles körben elfogadott. Ehhez radikális újszerűsége mellett nagy részben az amerikai katonai-ipari komplexum ellenállása is hozzájárult. A US Army War College, azaz a legfelsőbb szintű amerikai katonai oktatási intézmény vezetője, Antulio Echevarria egy egész tanulmányt szentelt az elképzelés cáfolatának, lényegében ellehetetlenítve a további tudományos kutatásokat. Jól mutatja indulatának mértékét, hogy már a bevezetőben leszögezi: olyan kritikával kell illetni az elméletet, amely kizárja, hogy a koncepció a jövőben bármikor is befolyásolhassa az amerikai stratégiákat és katonai doktrínákat. Így is lett.

Ettől függetlenül a korábbi politikai-diplomáciai-katonai módszer helyett, az ideológiával, gerillahadviseléssel, illetve az ezeket támogató információtechnológiai és a globálizáció által lehetővé tett gazdasági módszereket támogató eszköztár köszöni él és virul. A hagyományos ipari alapú háborúk óriási költségei miatt

a hangsúly áttevődött ezekre a félig-meddig titkos vagy legalábbis nem teljesen látható és/vagy egyértelmű módszerekre.

A 21. század modern környezete pedig szinte tálcán kínálja ezeket. Jómagam is több esetben elszenvedője voltam egy hibás nyomtató driver miatti többszörös számítógép-összeomlásnak, a 2000-es évek elején. Így a saját bőrömön tapasztaltam azt a – mára szinte elfeledett Murphy törvényében szereplő – megfigyelést, mely szerint ha a mérnökök úgy terveznék az épületeket, ahogy a programozók írják a szoftvereket, egy jöttment harkály romba döntené az emberi civilizációt.

Hírek szerint hasonló módon, egy szoftver hibáját kihasználva kerülhetett sor az amerikai F-35 lopakodó tervrajzainak ellopására közel tíz évvel ezelőtt. Ezt a támadás jelek szerint (pl. a kínai J-31 hasonlatossága az F-35-höz, Edward Snowden kiszivárogtatott adatai stb.) a kínai fegyveres erők szolgálatában álló hackerek követték el. Fentiekkel kapcsolatban túlzás nélkül kijelenthető, hogy a kibertérben a III. világháború már évek óta tart.

De a modern technika nemcsak ilyen típusú műveletekre alkalmas, amint azt a közösségi médiában terjedő pletykák és rémhírek is igazolják. Hiába emelnek szót a szakértők az olyan egyértelmű hazugságok ellen, mint a maximális tisztaságot megkövetelő biolabor telepítésének története egy óriási mennyiségű porral és szennyeződéssel működő acélgyár területén.

Ezek a szándékosan félrevezető hírek – mint a gaz – szinte kiirthatatlanok.

És akkor az állítólagos 50 tonnányi, magas dúsítottságú hasadóanyagról még nem is beszéltem. Mondjuk azt csak a téma ismerői tudják, hogy egy nukleáris robbanófej úgy 250-350 kiló (B61 és W88 – tessék utánanézni), és ebben a súlyban nemcsak a hasadóanyag van benne. Szóval, hogy mit csináltak volna az ukránok 150-200 robbanófejre való anyaggal, azt nem tudni, különösen úgy, hogy Franciaország maga is összesen 300 robbanófejjel (és a célba juttatáshoz szükséges ÖSSZES eszközzel!) rendelkezik. És akkor a fegyverek előállításához szükséges dúsítottságról nem is beszéltünk.

A modern érdekérvényesítés további és talán leggyakrabban használt eleme a gazdasági nyomásgyakorlás, amely a globalizáció bonyolult kapcsolatrendszerében néha jobban fáj alkalmazójának, mint a megcélzott országnak. Ahogy ezt a teljesen átgondolatlan, Oroszország elleni szankciók is mutatják. Ettől függetlenül, az eszköz eddig általában működött, és a magasabb életszínvonalon élő államok esetében – sokszor a jelentős társadalmi hatással fenyegető – meglebegtetésük is elég volt egy-egy döntés újragondolásához. Mindenesetre az elmúlt időszakban annyiszor lett használva, hogy lassan az egész globalizációt megkérdőjelezi a szankciók és vámok fegyverként való rendszeres bevetése.

A legutolsó és talán legdurvább módszer a minden társadalomban fellelhető törésvonalak, sérelmek gazdasasági-társadalmi problémák felnagyítására irányul a fenti módszerekkel, valamint hagyományos titkosszolgálati eszközök segítségével. Ez szélsőséges esetben gerillaháborúvá is fajulhat,

amelyben a mindenki számára elérhető módszertan és a globalizáció háttere egyértelműen a lázadóknak kedvez.

Persze a fentiek egyike sem új. Korábban is voltak rémhírek, az agent provocateur sem egy fehérnemű márka eredetileg, és mindig voltak államok, amelyek meglátták a lehetőséget befolyásuk kiterjesztésében, ha valahol kitört egy polgárháború vagy felkelés.

Azonban a nukleáris fegyverek kényszerítő ereje miatt az állami érdekérvényesítés eszközeiben jelentősen áthelyeződött a hangsúly a közvetlen konfrontációról az úgynevezett indirekt módszerekre.

Ennek a levét issza most Ukrajna lakossága és sajnos mi magunk is, míg a szálak mozgatóit távolabb kell keresni. A szomszédunkban a cikkem elején említett klasszikus proxy-háború zajlik, amelyben az oldalak teljesen egyértelműek, viszont a korábbiakkal szemben az egész világ elszenvedi a következményeket. És ez az orosz-ukrán háború igazi újdonsága, és a tanulságát pedig még évekig fogja nyögni a világ.”

Borítókép: részlet a videóból (Forrás: Twitter)

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu