14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeKülföldKiemelt külföldi hírekAmerikai diákok kapják idén a Nemzetközi Gyermek Békedíjat

Amerikai diákok kapják idén a Nemzetközi Gyermek Békedíjat

A fegyvertartás szigorításáért kampányoló amerikai diákok által alapított szervezetnek adományozta idén a Nemzetközi Gyermek Békedíjat Desmond Tutu dél-afrikai Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista.

A szervezetet olyan diákok hozták létre, akik túlélték a Florida állambeli Parklandban februárban történt iskolai lövöldözést, amelyben tizenheten haltak meg.

A Menet az életünkért (March for Our Lives) elnevezésű szervezetet a parklandi lövöldözés túlélői alapítottak biztonságos iskola létrehozásáért, illetve lőfegyveres erőszak ellen.

A kezdeményezést Desmond Tutu dél-afrikai anglikán egyházi vezető, emberi jogi aktivista történelmi jelentőségűnek nevezte. “A békés kampány, amely biztonságos iskolákat és közösségeket, valamint a fegyveres erőszak megszüntetését követeli, a történelem nagy békemozgalmaira emlékeztet” – hangoztatta Tutu. Kiemelte azt is, hogy a gyerekek nyomatékos üzenetét felerősíti fiatalos energiájuk és az a rendíthetetlen hitük, hogy jobbá tehetik a jövőjüket.

A Menet az életünkért a fegyvertartás szigorításáért kampányol és megalakulása óta több mint 25 amerikai államban fogadtak el olyan jogszabályokat, amelyek összhangban vannak a csoport célkitűzéseivel.

A Nemzetközi Gyermek Békedíjat 2005 óta évente ítéli óda a KidsRights alapítvány olyan gyermeknek vagy gyerekek által vezetett szervezetnek, aki vagy amely a gyermekek jogaiért küzd. A korábbi díjazottak között van például Malala Juszufzai – azóta Nobel-békedíjas – pakisztáni születésű emberi jogi aktivista is.

Desmond Tutu, aki korábban a dél-afrikai apartheid-rendszer ellen harcolt, a Nemzetközi Gyermek Békedíj védnöke. Az idei díj döntősei közé került a gyerekházasság ellen kampányoló 17 éves bangladesi Moni Begum, valamint a 18 éves szamoai Leilua Lino, akit apja megerőszakolt, most pedig más gyerekeknek segít a traumából való felépülésben.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work