Hirmagazin
Image default
Külföld

Amerikában milliók mondanak le a második oltásról

Aggasztó tendencia az Egyesült Államokban, hogy sokan, miután megkapták az első adag koronavírus elleni vakcinát, nem jelennek meg a második oltás időpontján.

A járványügyi központ adatai szerint ez több mint ötmillió embert érint, az első oltást megkapott emberek nyolc százalékát.

A New York Times szerint sokan azért vonakodnak, mert tartanak a mellékhatásoktól, vagy mert már elég védettnek érzik magukat. Csakhogy a teljes elérhető védettség kialakulásához mind a két adagra szükség van, és még a második után is heteket kell rá várni. Ráadásul kevés megbízható adatunk van arról, mi történik, ha az ajánlottnál több idő telik el a két oltás közt.

Fotó: JOSEPH PREZIOSO/AFP

Sok esetben azért sem tudták beadni a második dózist, mert kifogytak a szállítmányokból, vagy éppen nem volt elérhető abból a vakcinából, amire szükség lett volna. (Az Egyesült Államokban egyelőre Pfizerrel és Modernával oltanak, az egyadagos Janssen használatát egyelőre leállították.)

Több államban telefonon, sms-ben és levélben emlékeztetik az embereket a második oltásra, és van, ahol direkt félretették a készletet azok számára, akik nem jelentek meg – írja a 444.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás