21.7 C
Budapest
2023. szeptember. 25. hétfő

Ambrus Attila: Sajnos jó barátságban vagyok még a piával, az alkotói válságban néha iszom

Dátum:

Megosztás:

Azt is elárulta, mi volt a legdurvább reklámszöveg, amire nemet mondott.

Ami az egyik legdurvább sztori volt, megkeresett egy szappangyártó cég, és az volt a szlogen, hogy »Ezzel a szappannal mindent tisztára lehet mosni«. Ezt nem mertem bevállalni. Annyira áthallásos a történet, hogy inkább mondtam, hogy »köszönöm szépen, nem«

– idézte fel.

Legutóbb egy kerítésgyártó cég ajánlatára mondott igent, ahol a reklámszöveg az volt, hogy a „10 év az biztos!”. A plakáton narancssárga kezeslábasban szerepel, rácsok mögött. Egy tetőfedő cégnél is van reklámja, ott az a szlogen, hogy „A biztonság a tetőnél kezdődik”, utalva egy korábbi, harmadik emeleti menekülős akciójára.

Elmondta, hogy minden lehetőséget próbál megragadni, hogy ezzel is segítse a megélhetésüket, ugyanis feleségével van két kisgyerekük. A keresztelőjükről is mesélt, mire Szabó Zsófi megkérdezte: „Ünnepléskor ittatok egy viszkit?”. Ambrus így felelt:

Kettőt is. Sajnos jó barátságban vagyok még a piával. A feleségem levágja rólam a vadhajtásokat, legalábbis bízom benne. Igyekszem úgy élni, hogy a munkámat el tudjam végezni. Nem járok pszichológushoz, meg ilyen helyekre, de nyilván megiszom amikor alkotói válságban vagyok. Néha a műhelyben dolgozom egész nap, ha meg megyek piacozni, akkor reggel 2-kor kelek, és akkor az egész nap tart, tehát 16-18 órás műszakban vagyok. Olykor előfordul, hogy egy-két feles azért lecsúszik.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...

A legnépszerűbb online játékok, amelyeket 2023-ban adták ki

A legnépszerűbb online játékok, amelyeket 2023-ban adták ki Ahogy a világ egyre inkább digitálissá válik, az online játékok iránti...