13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldAlvási problémákkal küszködnek az amerikai katonák

Alvási problémákkal küszködnek az amerikai katonák

Forrás: MTI

Alvási problémákkal küszködnek, betegesen elhízottak, egy részük bevetésre sem alkalmas – egyebek mellett ezeket a megállapításokat közölte az Army Times, az amerikai hadsereg lapja a katonákról, amely a fegyveres erők főorvosának utasítására végzett vizsgálatok eredményeiről számol be.

Alvási problémákkal küszködnek az amerikai katonák

A dokumentumot Jelentés a hadsereg egészségi állapotáról címmel hozta nyilvánosságra a tisztiorvos hivatala. Az összeállításból az derül ki, hogy az Egyesült Államok katonai bázisain szolgáló katonák tíz százaléka nagyon komoly alvási problémákkal küszködik, hatvankét százalékuk napi hét óránál kevesebbet alszik, s öt százalékuk csak altatókkal képes pihenni.

Hetvennyolcezer aktívan szolgálatot teljesítő katona betegesen elhízott, az állomány öt százaléka az éves fizikai teszteken elbukik. Negyvenháromezer katona pedig nem is alkalmas bevetésre egészségi állapota miatt.

Az amerikai hadseregben az elhízás nem új keletű probléma, a világsajtó évek óta foglalkozik vele. A rossz egészségi állapot egyebek közt annak is betudható, hogy sok olyan tisztség van a fegyveres erőkben, ami nem igényli az erőnlét karbantartását. Az újoncok egy része a fizikai felmérőkön az elvártaknak megfelelően teljesít, de miután esetleg hivatali munkát kapnak, elengedik magukat.

A hadsereg az utóbbi években katonák ezreitől vált meg egészségi állapotukból fakadó alkalmatlanságuk miatt.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem