Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség Álmodhatsz attól, hogy nem emlékszel rájuk

Álmodhatsz attól, hogy nem emlékszel rájuk

A legtöbb ember álmodik, akkor is, hogyha rémálmokról vagy csodás tájakról beszélünk. Azonban van a populációnak egy kis százaléka, aki azt állítja, hogy egyáltalán nem álmodik már, vagy esetleg sohasem álmodott. Egy csapat kutató kitalálta, hogy megvizsgálja az alvási mintázatait a nem álmodók csoportjának, hogy mögé nézzenek ennek a furcsa jelenségnek. 

A csapat kutató olyan embereket vizsgált meg, akiknek REM alvászavaruk van, amely azt okozza, hogy az emberek kiélik álmaikat, ezeket hasonlították össze azokkal, akik nem álmodnak.

A 289 megvizsgált ember négy százaléka állította azt, hogy sohasem álmodtak vagy legalább egy évtizede nem álmodtak. Ennek ellenére ezek az emberek is sokszor beszélnek, mozognak az álmaikban. Egy hetvenes éveiben járó férfi azt állította, hogy húszas évei óta semmit sem álmodott, ennek ellenére sokszor káromkodott alvás közben.

A kutatók biztosak abban, hogy az ilyen emberek is álmodnak, de még nem találták meg az okát annak, hogy miért nem képesek visszahívni az álomképeket, így további vizsgálatokra van szükség.

 

forrás: MentalFloss

Exit mobile version
Megszakítás