A kömény nem csak a legkedveltebb konyhai fűszerünk, hanem számos betegség is gyógyítható vele. A legtöbb háztartásban megtalálható, és mivel számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik, érdemes napi szinten beilleszteni étrendünkbe.
Nézzük, milyen pozitív tulajdonságai vannak a köménynek.
1. Serkenti az emésztést – keverjünk el egy kevés gyömbérport, porított köményt, fekete borsot, és sót. Ebből a keverékből étkezés után vegyünk be egy evőkanállal, és igyunk rá egy nagy pohár vizet.
2. Lúgosítja a szervezetet – savtúltengés után ajánlott egy kiskanál őrölt köményt bevenni. Tartsuk a szánkba egy darabig, majd nyeljük le. Érezni fogjuk, hogy enyhül a savas érzés, rövid időn belül elmúlnak a tünetek.
3. Segít megszabadulni a bélférgektől – 400 ml vizet forraljunk fel, és tegyünk bele 15 gramm köménymagot. Addig forraljuk, míg a vízből már csak 100 ml marad. Minden reggel és este igyunk meg belőle 20-40 ml-et, míg megszűnik a probléma.
4. Hányinger ellen – keverjünk el egy kevés köményt mézzel, és étkezés után vegyük be.
5. Megfázás, köhögés ellen – forraljunk fel egy kevés köménymagot, majd szűrjük le, és igyuk meg a keletkezett főzetet.
6. Álmatlanság ellen – törjünk össze egy banánt, majd adjunk hozzá egy fél teáskanál pirított köménymag port. Lefekvés előtt együk meg, és meglátjuk sokkal nyugodtabb lesz az éjszakánk.
7. Gyomorfájás ellen – 3 gramm köményport keverjünk el langyos vízzel, majd igyuk meg a keveréket
8. Vérszegénység ellen – fogyasszunk minél több köményt, bármilyen formában, hiszen nagyon magas a vastartama.
9. Méregtelenít – hatóanyagainak köszönhetően az egész testet, és főleg a toxinokat elraktározó májat is méregteleníti. Segítségével egészségesebbek és karcsúbbak leszünk.
10. Cukorbetegség ellen – egy pohár vízben oldjunk fel egy kevés őrölt köményt, és naponta 2-3 alkalommal igyuk meg, hatékonyan szabályozza a vércukorszintet.
Forrás: extremesilverblog