Home Életmód Életmód hírek Almát a gyógyszerek helyett?

Almát a gyógyszerek helyett?

2015 04 05 162214

Ha nem is teljesen igaz a közmondás, ami szerint „Minden nap egy alma, az orvost távol tartja”, gyógyszerészeinket határozottan képes távol tartani – állítja a University of Michigan kutatóinak új tanulmánya.

A 8399 észak-amerikai felnőtt adatait tartalmazó kutatásból kiderül, hogy mindazok, akik naponta legalább egy kis almát ettek, 9 százalékkal kisebb eséllyel látogatták meg háziorvosaikat.

Amikor azonban a kutatók más tényezőkkel is elkezdtek kalkulálni, megváltozott a végeredmény. „Az almafogyasztók nagyon eltérőek – mindenki mástól” – állítják az amerikai kutatók, akik többek között azt is belekalkulálták számításaikba, hogy ezen emberek vélhetően jóval műveltebbek, mint almát nem evő társaik, ugyanakkor sokkal kisebb például az esélye annak is náluk, hogy dohányoznak.

Mindezeket összevetve kiderült, hogy akinek napi étrendjében szerepel az alma (legalább egy naponta), ugyanolyan nagy eséllyel mennek háziorvoshoz, maradnak bent a kórházban kivizsgálásra vagy látogatják pszichológusaikat. Viszont sokkal kisebb eséllyel használnak vényre vásárolható gyógyszereket. (A 8399 felnőttből csak 753, mintegy 9 százalék evett csak almát napi étrendje részeként.)

TÖBB LÁTOGATÓT SZERETNE A GOOGLE KERESŐBŐL?
A Kulcsszo.hu csapata gyors segítséget tud adni, hogy a helyezései a keresőben pozitívan változzanak és több megrendelője legyen.

Matthew Davis, a tanulmány szerzője, a University of Michigan professzorhelyettese elmondta: a konklúziók szerint az alma fogyasztása az egészségügyi költségvetést is csökkenti, igaz, alig számottevő értékkel. Arra azonban kézzelfogható bizonyíték van, hogy az alma rendszeres fogyasztása jobb egészséget és kisebb mértékű gyógyszerfogyasztást eredményez. Az almáról egyébként is régóta ismeretes, hogy fogyasztóinak „jobb egészséget ad”, C-vitamint tartalmaz, a fogszuvasodás ellen is használható, mivel tisztítja a fogakat és egyes esetekben agysejtjeinket is jobban védi például az Alzheimerhez hasonló betegségektől.

Maga a közmondás vélhetően a brit Pembrokeshire megyéből származik, az 1860-as évek környékéről, de a cikk elején is említett változatát először 1922-ben jegyezték fel. Wendy Brannen, az US Apple Association társaság szóvivője a kutatással kapcsolatban megjegyezte: Michigan a legjobb almatermesztő államok között van és egyetemük kutatása is érdekes, de érdemesnek tartja elmondani, hogy a napi almafogyasztás hasznát és értelmét több évszázadnyi felhalmozott népi tapasztalat is támogatja.

Forrás: hazipatika.com

Exit mobile version
Megszakítás