21.7 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Állítólag az utastérben helyezték el a pokolgépet

Dátum:

Megosztás:

Forrás: MTI

Az október végén Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép utasterében helyezték el a katasztrófát előidéző pokolgépet – adta hírül szerdán a Kommerszant című orosz lap meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

utastérben helyezték el a pokolgépet

Az újság egy nyomozati forrásra hivatkozva azt írta, hogy a detonáció az utastér hátuljában, a repülőgép farokrészéhez közel következett be, nem pedig a rakodótérben, ahogy arról a korábbi jelentések szóltak.

Az előzetes feltételezések szerint a robbanószerkezetet az egyik ablak melletti ülés alatt helyezték el. Működésbe lépése okozta a gép vázának roncsolódását és az utastérben keletkezett hirtelen nyomásvesztést, amelynek hatása robbanásszerű – írta a Kommerszant.

A Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra közlekedő repülőgépe október 31-én, a felszállás után 23 perccel zuhant le az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten. Fedélzetén 217 utas – köztük 17 gyermek – és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt.

A Kreml kedden közölte a honlapján, hogy terrorcselekmény okozta az utasszállító katasztrófáját. Vlagyimir Putyin orosz elnök ígéretet tett a felelősök kézre kerítésére, az orosz légierő pedig fokozta Szíriában a szélsőségesek elleni légicsapásokat.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Chris Hemsworth, Daniel Brühl – Hajsza a győzelemért – A F1 rajongóinak – videó

Niki Lauda életének egy szakaszát mutatja be ez a rendkívül izgalmas film! 1976 - a Forma 1 aranykora, a...

Utazás a függöny mögé!

Mindig látni akarta, mi játszódik le a színpad azon részén, ami a nézőtérről nem látható? Kíváncsi rá, mi...

Ez a cikk mekkora baromság?! .. De ha nincs igazunk, írjátok meg! .. (Változtatás nélkül közöljük!)

AJAJ! TÓTH ANDI ÚJRA SZAKÍTOTT? „ELEGEM LETT. EGYIKŐNK SEM ENGEDETT” Heves vitáról számolt be Tóth Andi, különalvás lett a...

NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA: A béke tüzei is lesznek a magyar a tüzek az egész világon..

Ma este, budapesti idő szerint 20:23-kor gyúlnak meg világszerte az Összetartozásunk Tüzei, amelyek idén a béke tüzei is...