7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldÁllamfői látogatás: Koszovóban szolgáló honvédekkel futott együtt Novák Katalin

Államfői látogatás: Koszovóban szolgáló honvédekkel futott együtt Novák Katalin

A magyar emberek büszkék a magyar katonák helytállására, elismeréssel szólnak a szolgálatukról

– mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Koszovóban, amikor látogatást tett a KFOR-missziónál. A Novo Selo-i tábor állománygyűlésén kiemelte, hogy a Magyar Honvédség főparancsnokaként a magyarok köszönetét hozta el a Koszovóban szolgáló katonáknak.
Hozzátette: Magyarországon közismert, hogy Koszovóban magyar katonák szolgálnak, s ennek nagy otthon a támogatottsága.

A köztársasági elnök köszönetet mondott Kajári Ferenc vezérőrnagynak, a KFOR-misszió magyar parancsnokának. Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában háború dúl, amelyet Európa minden országa szeretett volna elkerülni.

Magyarország a béke oldalán áll

– hangsúlyozta, hozzátéve: a nyugat-balkáni térség stabilitásának megbillenése hatással lehet Európára is. Mint mondta, nemcsak a háború megvívása nehéz, hanem a béke megteremtése és megőrzése is. Elismeréssel szólt a katonák erejéről, amely szükséges ahhoz, hogy meg tudják védeni hazájukat és a békét.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Novák Katalin feleségként és anyaként szólva a katonákhoz kiemelte: átérzi, hogy milyen nehéz lehet távol lenni a családtól, egyben a családoknak is megköszönte az ezzel járó áldozatot. A magyar köztársasági elnök az állománygyűlés végén ajándékot adott át a szolgálatot teljesítő katonáknak.

Ma reggel a köztársasági elnök közös futáson is részt vett az állomány tagjaival, illetve Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel és Ruszin-Szendi Romulusszal, a Magyar Honvédség parancsnokával. Az eseményről a miniszter is posztolt egy képet közösségi oldalára.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó:Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work