Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

„Allah akbar” kiáltással fogadták Vona Gábort egy marosvásárhelyi utcai fórumon

Ellenségesen fogadták szombaton Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét Marosvásárhelyen, ahol a politikus utcai fórum keretében próbált párbeszédet folytatni az érdeklődőkkel.

A marosvásárhelyi Színház téren összegyűlt mintegy negyven ember között olyan is volt, aki „Allah akbar” kiáltással fogadta a politikust, mások úgy vélekedtek, feszültséget kelt a jelenlétével.

 

Többen a Fidesz iránti elkötelezettségüket hangoztatták, mások viszont a Jobbik néppártosodását kifogásolták. Egy résztvevő harminc üveggyöngyöt adott Vona Gábornak arra utalva, hogy a Jobbik egyik politikusa szerint az erdélyi magyarok szavazatát üveggyöngyökkel vásárolta meg a Fidesz.

Vona Gábornak végül sikerült párbeszédet kialakítania a jelenlévőkkel, elmondta, hogy a Jobbik nem kívánja lebontani a kerítést és beengedni a bevándorlókat Magyarországra. Nyomatékosította, hogy pártja támogatja az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseit, és ha hatalomra jut, megpróbálja nemzetközi szinten is ismertté tenni az erdélyi magyarok törekvéseit.

Forrás: MTI

Kapcsolódó hírek

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza

Ma, február 11-én, Bertold és Marietta névnapja van.

Géza

Orbán Viktor újabb fontos döntése a nyugdíjasokat támogató programban.. – videó

Géza
Megszakítás