Home Szabadidő Bulvár Áll a bál: visszalépett a Nemzet Szépe egyik döntőse

Áll a bál: visszalépett a Nemzet Szépe egyik döntőse

A Nemzet Szépe döntőjébe jutott 12 lányt már május 26-án bemutatták, most mégis változás történt a mezőnyben – írja az Nlcafe.hu.

Szűcs Lilla Réka a tanulmányaira hivatkozva szállt ki a versenyből.

Áll a bál: visszalépett a Nemzet Szépe egyik döntőse

A szervezők közleményéből az derül ki, hogy nem csináltak nagy ügyet a visszalépésből, annak ellenére, hogy a döntő már elég közel van: június 17-én lesz.

„Nemzetünk legszebbjei nem csak küllemükkel, hanem az eszükkel is elbűvölnek minket. Természetesen szomorúan vettük tudomásul, hogy Réka visszalép. Ugyanakkor az oktatást mi is igyekszünk előtérbe helyezni, kiemelten fontosnak véljük, hogy a lányok tanultak legyenek, így magától értetődő, hogy elfogadtuk a döntését.

Örömmel tölt el bennünket, hogy a korona megszerzésén túlmenő karriercélokkal rendelkeznek királynőjelöltjeink, ahogyan Réka is. Vegyésztechnikusi szakiskola után most egyetemre készül, vegyészmérnöknek. Jól sikerült emelt biológiaírásbelijét követően a szóbelire való tanulásra fordítja minden figyelmét, ezért sajnos nem tudja vállalni a tábor során elvárt követelményeket. Azonban Kittivel is nagy szerencsénk van, Ő tolmácspályára készül. Nagyszerű nyelvérzéke mellett pedig egy valódi természetes szépség, ahogyan a TOP 12-be bekerült lányok mindegyike” – mondta Felleg Tícián, a Nemzet Szépe tulajdonosa.

Lilla helyét Biba Kitti tölti be a döntősök között. Kitti 1996. június 3-án született, tiszaújvárosi és a Károli Gáspár Református Egyetem germanisztika szakára jár.

A Nemzet Szépe 2017 szépségverseny 12 legszebb lánya közül a felkészítő táborban derül ki, hogy melyik 10 versenyző szállhat versenybe június 17-én a Gödöllői Királyi Kastélyban. A magyar győztes 2018-ban mutatkozhat be a Miss Nation’s ­Beauty világversenyen.

Exit mobile version
Megszakítás