5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárÁll a bál: Jolly és Suzy családtagjai is beszálltak a háborúba

Áll a bál: Jolly és Suzy családtagjai is beszálltak a háborúba

Bár csillapodni látszottak a kedélyek a hosszú hetek óta tartó Jolly-Suzy háborúban, a mulatós házaspár közötti vita a tetőpontjára hágott.

Nyomdafestéket nem tűrő szócsata tört ki a sztárpár Facebook-oldalán, miután Tarcsi Zoltán, azaz Jolly a Tények plusz szerdai adásában, fiatal barátnőjével, Barbarával karöltve beszélt a magánéleti válságáról.

„Megmondom őszintén, boldog szeretnék lenni. Nem arra vágyom, hogy folyamatos feszültségben éljek. Nekem nem ellenségre van szükségem, hanem olyasvalakire, aki mindenben mellettem van” – magyarázta a műsorban Jolly, aki azt is elmondta, hogy Suzyval való kapcsolata már régen megromlott, de nem akarták kiteregetni a szennyest, ezért hallgattak róla. Jolly a műsorban azt is elmondta, Suzy a pletykákkal ellentétben nem szomorkodik. Nemrég rátalált a szerelem egy másik férfi oldalán, csak ő nem vállalja fel a nyilvánosság előtt. Ezt azonban Suzy rögtön cáfolta is!

Az énekes ezek után egy hosszas bejegyzésben üzent kislánya édesanyjának. „A belső értékek sokkal fontosabbak számomra, tisztelet, megbecsülés, feltétel nélküli szeretet. Ezek azok, amiket sajnos te már elfelejtettél, és csak a rosszindulat, a gonoszság vezérel. Mind nagyon buták vagytok, és primitívek is.”

Az interneten kialakult csetepaté óriási méreteket öltött: Jolly édesanyja, Lilla néni, de Suzy testvére, Nikolett sem hagyta szó nélkül a történteket.Atya ég, mi folyik itt? Ez még rosszabb, mint amire gondoltam. Szánalmas. Te ilyen családban éltél? Csoda, hogy eddig bírtad (…) Neked ott semmilyen becsületed nem volt” – reagált Jolly édesanyja Suzy testvérének hozzászólására, amiben szerencsétlennek és nyomorult hülyének nevezte sógorát.

A kialakult családi viszállyal kapcsolatban megkerestük a mulatós házaspárt.

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work