Hirmagazin
Image default
Kiemelt külföldi hírek

Aljasság határok nélkül – letörték a magyar zászlót Nagyváradon

Románia és az Európai Unió lobogója persze nem zavarta a vandál állatokat, akik megbecstelenítették a piros-fehér-zöld nemzeti zászlót.

Fotó: RMDSZ Bihar megye Facebook-oldala/Foter.ro

Izzik a parázs a hamu alatt.

Nagyon igaza volt Demkó Attilának, a Máglyatűz szerzőjének, addig nem lesz erő, egység, rend és nyugalom Európában, míg a trianoni békediktátum igazságtalanságait, a határon túli magyar kisebbségek helyzetét nem sikerül megnyugtatóan rendezni.

A sebek nem gyógyultak be, sőt, egyre gennyesebbek.

A kulturált együttélés jegyében péntekre virradó éjszaka ismeretlenek egy magyar zászlót törtek derékba Nagyváradon. A mocskos vandálok kitörték tartórúdjából az RMDSZ Bihar megyei szervezete Fekete Sas-palotabeli székházának bejáratát díszítő piros-fehér-zöld nemzeti lobogót.

„Az akció után, melynek nyomai – egy a helyszínen hátrahagyott szék, melyet vélhetően felhasználtak a tettesek – láthatóak voltak az éjszaka folyamán, a zászlót a bejárat közelében hagyták az elkövetők […]. Reggelre azonban a zászlónak nyoma veszett”

– számol be az alávaló gazemberségről az RMDSZ-szervezet közösségi oldala.

A magyarellenes gyalázat motivációja aligha tagadható: Románia és az Európai Unió (no meg az RMDSZ) lobogóját érintetlenül hagyták a bűnözők.

„Száradjon le a keze, akit zavart! Érdekes, csak a magyar zászló zavaró egyeseknek!”

– így az egyik elkeseredett helyi kommentelő, és nehéz is vitatkozni az igazával.

Olvasgatva a hozzászólásokat úgy tűnik, a nagyváradi magyarok biztosak benne, hiába van bekamerázva az épület, valahogy nem lesz meg a tettes. Persze, tulajdonképpen, még örülhetnek nemzettársaink, hogy ilyen olcsón megúszták – hiszen a régi viccet idézve: akár le is lövethették volna őket, mint Lenin elvtárs az egyszeri gyerekeket.

Ennek azonban a fele sem tréfa.

„A saját kis üzletemben pár hete fenyegettek meg felgyújtással és felpofozással, mert véletlenül RON helyett lejt írtam”

– írta le a leírhatatlant egy másik ottani magyar.

Történik mindez az Úr 2018. esztendejében, Nagyváradon. Valahol Európában.

Forrás: ezatuti.blogstar.hu

Kapcsolódó hírek

Az olasz sajtó beszámolói szerint Ferenc pápa kórházba került a római Gemelli Klinikára, miután több mint egy hete hörghuruttal küzdött.

Géza

Az elmúlt napokban Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti telefonbeszélgetés újabb fordulatot hozott az ukrajnai konfliktus rendezésében.

Géza

A miniszterelnök a napokban Dubajban részt vett az első Tucker Carlson csúcstalálkozón, ahol interjút adott az amerikai jobboldali véleményvezérnek – videó

Géza
Megszakítás