Az özvegy azt reméli, története rávezethet másokat arra, hogy csak a szeretet számít igazán az életben. Ő sajnos későn tanulta ezt meg.
Robin Keele és férje Aaron úgy éltek, mint bármelyik család: közös otthont teremtettek, gyerekeket neveltek, életük utolsó közös szakaszában pedig közösen örültek harmadik csemetéjük érkezésének.
A kisbaba születésekor persze még nem sejtették, mi vár rájuk. Robin két hete jött ki a kórházból, amikor férje kórházba került. Bár a nőt nagyon megviselte a szülés, és az etetéssel is problémák voltak, de mindenképpen a férje mellett akart lenni, így miután testvérére bízta a két kicsit, karján a csecsemővel azonnal a kórház felé rohant.
Mi lehet a halál tanulsága?
Az ember többnyire megérzi, ha szeretteivel baj történik, ezért Robin már akkor sejtette, hogy nagy a baj, mielőtt férje kimondta: végső stádiumú gyomorrákja van, ami már a máját és a tüdejét is megtámadta. Vagyis a napjai meg vannak számlálva.
A következő időszak a feleség fohászkodásáról szólt. Könyörgött Istennek, az univerzumnak vagy bárkinek, aki hallja, hogy fordítsa vissza az időt. Mert ő egymaga képtelen mindennel megbirkózni. De persze semmi történt. Otthagyta tanári állását, hogy férjéről gondoskodhasson, a hirtelen rászakadt feladatok pedig szinte élőholtat csináltak belőle.
Robinék bájos kis család voltak, de a rák sajnos közbeszólt, és újra kellett tervezni életüket.
Aaron azt akarta, hogy a kemoterápia idején is minden a régi maradjon, de Robin csak ideig-óráig tartotta magát, mivel egyszeriben minden felelősség a nyakába szakadt.
Miközben férje életben maradásáért könyörgött, többé már nem érezte magát feleségnek és barátnak, csak egy háztartási robotnak. Aki bármennyire is szeretné, nem tud helytállni.
Egy napon Aaron megkérte, hogy üljön az ágyára, mert valami fontosat szeretne mondani. Robint azonban túlságosan felzaklatta a rá váró házimunka, és leintette azzal, hogy majd legközelebb.
Nem volt több legközelebb. Aaron állapota gyorsan romlott, nyolc óra múlva pedig meghalt. Robin pedig már nemcsak férjét, de az elvesztegetett időt is siratta.
Elolvasott néhány oldalt közös naplójukból, és újranézte a családi fotókat.
Robin arra gondolt, hogy bár sohasem kapja vissza, amit elveszített, értékelnie kell, amije most van. Mert sok van. A gyermekei. Az élete, ami minden bosszankodásnál többet ér.
Robin az életükre gondolt: a gyerekek körüli munkamegosztásra, a munkájukra fordított rengeteg figyelemre. Ám a legfontosabb dolognak, a szeretetnek köze sincs mindezekhez. Az mindennap ott van körülöttük, csak észre kell venni.
Robin ezért mindenkinek azt tanácsolja, hogy tartson mindent egyensúlyban: a párkapcsolatát, a karrierjét, a gyerekeit, mindent, amit szeret. Soha semmit ne fogadjon el természetesnek az életben, és akkor minden sokkal könnyebb lesz.
