Novák Katalin elnöksége alatt pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem – írja a Magyar Nemzet

A pedofíliával szemben nincs mentség. Akit pedofília miatt ítéltek el, eddig sem kapott és ezután sem kap elnöki kegyelmet. Konkrét kegyelmi ügyekben a harminchárom éves hagyományoknak és a jogszabályoknak megfelelően nem tudunk részletes tájékoztatást adni – reagált Novák Katalin azokra az ellenzéki médiában megjelent álhírekre, miszerint a köztársasági elnök a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt volt igazgatóhelyettesének adott kegyelmet.

Szó sincs ugyanis arról, hogy az érintetett pedofíliáért ítélték volna el.

A bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét valójában:

  • egy rendbeli bűnsegédként elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete, 
  • valamint egy rendbeli vesztegetés hatósági eljárásban bűntette miatt ítélték szabadságvesztésre, közügyektől és foglalkozástól eltiltásra.

Az elítélt 2021 óta töltötte büntetését, összesen egy év öt hónapot töltött büntetés-végrehajtási intézetben. Lapunk információi szerint ezalatt az idő alatt magatartásában nem volt kivetnivaló.

Így a fogvatartási programtervben foglaltakat, a házirendet és a kapott utasításokat betartotta, maximálisan együttműködött. A személyi állomány tagjaival szemben minden esetben követte a szabályokat, fenyítve nem volt, a kapcsolattartása rendezett volt.

Már korábban szabadult

Úgy tudjuk, ezek a körülmények is közrejátszottak, hogy 2023. március 31-től reintegrációs őrizetbe került, vagyis a büntetés-végrehajtási intézetet elhagyta, saját lakásában helyezték el, és elektromos távfelügyeleti eszközt szereltek fel rá. Erre bíró döntése alapján került sor, amelyben figyelembe vette személyes körülményeit, a büntetés végrehajtása során tanúsított magatartását is.

Nem arról van szó tehát, hogy a kegyelmi döntés következtében hagyhatta volna el a börtönt, mivel már nem tartózkodott ott.

Novák Katalin tavaly április végén kegyelmezett meg neki – az érintett a reintegrációs őrizetből feltételesen 2024. január 22. napján szabadulhatott volna, vagyis 9 hónap volt hátra ebből az őrizetből.

Nehéz helyzetben a családja

A Magyar Nemzet információi szerint az érintett személy végzettsége testnevelő tanár, fejlesztő pedagógus, síoktató, számos sportágban edzői diplomával rendelkezik, erdélyi családból származik. A kollégáival több sportágban és több korcsoportban sportversenyeket rendeztek, az elítélt focitornákra vitte a gyermekeket, sítábort szervezett nekik. Minden munkahelyén tisztelet övezte, a szaktudását elismerték, a tanítványai szerették.  Az érintett családtagjai több esetben a rosszallását fejezték ki a férfi munkahelyével kapcsolatban, mert az elmondásuk szerint az érintett a szabadidejét is az otthonban a gyermekekkel töltötte, rendszeresen szervezett programokat, kirándulásokat, amelyekre minden esetben elkísérte a gyermekeket. 

A vádemeléssel az érintettnek közel négy évtizedes pedagógusi pályafutása ért véget. 

Az elsőfokú ítélet meghozatalát követően az építőiparban segédmunkásként tudott elhelyezkedni, de a járványhelyzet miatt ez a lehetősége később megszűnt. Az elítélt felesége 64 éves, és az elítélt büntetés-végrehajtási intézetbe vonulása után egyedül maradt. Az elítélt 85 éves, özvegy, nyugdíjas édesanyja Erdélyben él. Egyesek szerint az elítélt ellen folytatott eljárás egy koncepciós eljárás volt, amely során számos eljárási szabálysértés történt, az ítélet megalapozatlan volt, s a történések rémálomszerűek voltak, amely kihatott az érintett és családja munkájára és egészségére is.

Nem megbocsátás

Fontos hangsúlyozni, hogy a kegyelem gyakorlására általában akkor kerül sor, ha a kérelmező személyét vagy családját illetően a jogerős bírósági határozat meghozatalát követően merülnek fel súlyos, méltánylást érdemlő különleges körülmények, amelyeket ilyen formán a bíróság a büntetés kiszabása során még nem értékelhetett. A kegyelmi döntés sosem érinti a bűnösség kérdését és nem jelent megbocsátást sem.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök (Forrás: Facebook)

Forrás

Hirmagazin.eu